A BKK meg akarja hosszabbítani a 223E vonalát a Boráros tértől a Kálvin térig, a 15-ös buszét ugyanakkor lerövidítenék, nem érintené Ferencvárost. A terveket szombatig lehet véleményezni.
Az elmúlt években sokan, sokszor leírták: súlyos hálózati hiányosság Budapesten, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV nem éri el a metrót. Ezt azonban csak igen költséges beruházással, alagútban futó gyorsvasúti vonalszakasz megépítésével lehet orvosolni. Ehhez képest viszont gyakorlatilag nulla beruházással el lehetne vinni a Kálvin térre a délről érkező és a Boráros téren végállomásozó buszjáratokat, de eddig ilyesmi nem történt. Mindig elvetették ugyanis az ötletet azzal, hogy ne terheljék a belvárost, a Kiskörutat újabb buszokkal.
Most viszont az a terv, hogy
a feljavított 223E a Boráros térre érkezve a Közraktár utcán, a Vámház körúton, az Üllői úton és a Ferenc körúton tegyen egy óriáshurkot Belső-Ferencváros körül, majd induljon kifelé a Soroksári úton.
A javaslat készítői az új 223E-től azt várják, hogy versenyképes eljutást kínáljon utasainak, elsősorban a pesterzsébetieknek, akár a most még autóval járók közül is utasokat toborozva. Erre a hosszabbításon felül lényeges sűrítés, az esti üzemidő kiterjesztése, Erzsébeten is némileg módosított útvonal szolgálna. (Valójában az eredetileg „metróbuszként” bejelentett koncepcióból született a javaslat – de erről kicsit később.)
Összefoglaljuk, miben különbözne az új 223E a maitól:
- közvetlen kapcsolat a belvárossal, valamint az M3-as és M4-es metróvonalakkal
- sűrűbben járna, csúcsidőben 4-6 percenként (a jelenlegi 5-8 perc helyett), csúcsidőn kívül 7-8 percenként (a jelenlegi 15 perc helyett)
- este 23:30-ig közlekedne
- Pesterzsébeten módosulna az útvonala, hogy jobban kiszolgálja a városrész belső területeit
A BKK úgy tervezi, hogy „cserében” a 15-ös busz viszont nem járna Belső-Ferencvárosban, az északról érkező buszok a Fővám és a Kálvin tér után visszafordulnának az Astoria felé.
A hivatalos indoklás szerint ezen a területen az új 223E és a 83-as troli helyettesítené a 15-öst, de ez az érvelés elég sánta. Sokan ugyanis nyilván hosszabb távon, a belváros irányába veszik igénybe ezt a buszt, nekik pedig a jövőben át kellene szállniuk. Közelebb járunk a valósághoz, ha azt mondjuk, hogy itt a 15-ösnek ma is veszélyes versenytársa a 2-es villamoscsalád, amelynek szinte csak akadálymentes kiegészítője, kevés az utasa. Mivel hosszabb távon a villamosok között is jár majd alacsony padlós, a 15-ös busz déli szakasza visszafejlesztésre van ítélve, így most ebbe az irányba kívánnak megtenni egy lépést.
A BKK a terveket társadalmi egyeztetésre bocsátotta,
az űrlapon szombatig, szeptember 27-éig lehet elmondani a véleményünket a változtatásokról.

A 223E fejlesztése – bár ennek az átlagutas szempontjából kicsi a jelentősége – az úgynevezett metróbuszok ötletéből ered. Maga Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be még februárban, hogy „indulhatnak a metróbuszok”. Ez a kifejezés eredetileg olyan – például dél-amerikai vagy ázsiai – városokból jött, ahol nem épült metróhálózat, a funkcióját nagy kapacitású, sűrűn járó, elkülönített pályán haladó buszjáratokkal kívánták pótolni. (Budapesten nem a metrók helyettesítését, hanem inkább a rájuk ráhordást jelentette volna a névben a metró előtag.) Később európai városok is létrehoztak külön buszos gerincjáratokat a sima buszoktól elkülönülő paraméterekkel, például 24 órás üzemmel, sűrű követéssel, eltérő számozással. A BKK adatalapon kívánta meghatározni, hol érdemes ezeket a járatokat elindítani, olyan külvárosokat kerestek, ahonnan jelenleg nem lehet az egyéni közlekedéssel versenyképes módon elérni a metrókat, de indíthatók ilyen buszjáratok. A terveket sok kritika is érte, például amiatt, mert a kötöttpályás, nem levegőszennyező eszközöknek jelentenének ezek a járatok versenytársat. Amikor a fővárosi közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottsága elé került a téma, a metróbusz kifejezés már nem szerepelt, csupán a „versenyképes folyosók” kifejezés. Ezek közül volt az egyik a most szóban forgó. Talán ezek a körülmények is magyarázzák, hogy ilyen paraméterekkel (sűrű követés, éjszakába nyúló üzemidő) tette meg javaslatát a BKK.
Tevan Imre
Nyitóképünk forrása a BKK




