Tovább jár majd késő este a 3-as metró (ahogy a többi is), olcsóbb lesz a reptéri 100E a bérleteseknek és drágább azoknak, akiknek nincs bérletük. A jegyek általában is drágulnak a fővárosban, a bérletek nem.
A fővárosi közgyűlés adott néhány feladatot a BKK-nak, és maga a közlekedésszervező is javasol különféle fejlesztéseket a közösségi közlekedésben. Ezekről nemrég egy közös anyag került a közgyűlés illetékes, klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottsága elé. Fentiekből következően nagyon eltér az egyes fejlesztések kidolgozottsági foka, bizonyos témákban erős bírálat érte az elképzeléseket kívülről, a szakmából, de a bizottságban is.
Ennek ellenére érdemes belenézni a 199 oldalas anyagba ferencvárosi szemmel, hiszen mégiscsak az idei (és a következő néhány) év potenciális hálózati változásait láthatjuk. Úgy is mondhatnánk, ami ebben a dokumentumban nincs benne, az valószínűleg nem is fog megvalósulni.
Metróbusz vagy csak gyorsjárat
A közbeszédben a legtöbb szó talán az úgynevezett metróbuszokról esett, ami azért is furcsa, mert ez a téma meglehetősen vázlatosan szerepel a BKK-anyagban: már a cím sem tartalmazza a főpolgármester és a BKK által viszont erősen marketingelt metróbusz kifejezést, hanem versenyképes folyosókról beszélnek. A metróbusz szó elhagyása mindenképp üdvözlendő, hiszen azon általában nagyrészt elkülönített pályán, nagy kapacitású, sűrűn közlekedő buszjáratok rendszerét értik, itt pedig – mint a szórványos nyilvános és háttér-információkból leszűrhető – alig van többről szó, mint új vagy átalakított gyorsjáratokról. Sőt, például a 77-es troli esetén még ennyiről sem, csak az útvonala két végén meglévő hurkok kiegyenesítéséről.
Ettől még ezek lehetnek jó fejlesztések. A BKK elsőként négy irányt, folyosót, jelölt ki, ebből egy érinti Ferencvárost, ugyanis a szakemberek Pesterzsébetet is úgy azonosították, ahonnan lehetne az autózással versenyképes, sűrűn közlekedő (az előterjesztés szerint még csúcson kívül is 5–6 percenként induló), a metróhálózatot elérő járatot indítani. Információink szerint valójában a mai 224E busz továbbfejlesztéséről lenne szó. Ez most a Boráros térre megy, a tervek szerint innen meghosszabbítanák az útját a Kálvin térre, majd a Corvin-negyeden és a nagykörúton át érkezne vissza a Boráros térre. A 224E most a 9. kerületben a Közvágóhídnál és a Haller utcánál áll meg, ha ez a „metróbusznál” is így maradna (ez egyáltalán nem biztos), akkor ezektől meg a Boráros térről új, közvetlen kapcsolat nyílna a Kálvin térre, ez lenne a kerület lakói számára a haszon.
Reptéri expressz
Egészen más téma a repülőtéri különjárat, a 100E. Ezt nagyon részletesen tárgyalja az előterjesztés, és mivel Ferencváros határán jár, megáll a Kálvin téren, megemlítjük. A közgyűlés szerdán eldöntötte, hogy a jelenleg egységesen 2200 forintos jegy októbertől 2500-ra drágul azoknak, akiknek nincs bérletük. Viszont a bérletesek kedvezményt kapnak, két vonaljegy áráért utazhatnak. Ez azonban júniustól 1000 forint lesz, mert a budapesti jegyek árát is megemelték a képviselők. Érdekes, hogy a közgyűlésen a vitában a két legnagyobb frakció, a Fidesz és a Tisza is bejelentette, hogy nem szavazza meg a jegydrágítást, végül mindkettő megszavazta. Így
- a vonaljegy 500,
- tízesével 450,
- a sofőrnél 700 forint lesz,
- a 30 perces digitális jegy 600,
- a 90 perces 850,
- a 24 órás jegy 2750,
- a 72 órás 5750 forintra drágul.
Középtávon a 100E-t meghosszabbítják a Nyugati térig, azért is, mert egyre többen utaznak vele, így sűríteni kell, és a Deák téri végállomásra egyre nehezebben férnek be a buszok.
Éjszakai hálózat
Egy következő csomag az éjszakai hálózat átszervezése. Budapesten 2005-ben született az azóta csak kicsit módosított rendszer, amelyben éjjel hosszú, átmérős buszjáratok fedik le a város zömét, így sokszor kevesebb átszállás kell a közlekedéshez, mint nappal. Csakhogy emiatt némely járat belvárosi szakasza terhelt, a perifériákon viszont üresen járnak a buszok. A BKK alapkoncepciója ezért az volt, hogy a mostani háromnál (6-os villamos, valamint a két reptéri busz, a 100E és a 200E) több legyen a nappalival azonos vagy ahhoz hasonló éjszakai busz- és trolijárat.
Túlságosan részletesen nem érdemes belemenni ezekbe az elképzelésekbe. Egyrészt maga a BKK is több változatot írt le, másrészt a szakbizottságban sem aratott átütő sikert. Persze nemcsak az éjszakai hálózatra, hanem általánosan igaz, hogy a bizottság úgy döntött, saját belsős tagjaiból, külsősökből és BKK-s szakemberekből létrehoz egy munkacsoportot, és ezentúl ők dolgozzák ki a hálózatfejlesztéseket. A munkacsoportot a bizottságot is elnöklő Vitézy Dávid irányítja.

Ami az éjszakát illeti, az már biztos, hogy júniustól tovább járnak majd este a metrók, hétköznapra virradóra éjfélig, pénteken és szombaton hajnali (tehát szombat és vasárnap) egyig. A BKK szerint érdemes lenne az 1-es villamost is tovább üzemeltetni. Ezt megemlítjük, mert érinti Ferencvárost, de nincs még róla döntés. Ahogy a többi változtatási ötletről sincs. Az egyik ilyen szerint a Csepelről jövő 979-es Ferencvárosból nem Újpalotára, hanem Angyalföldre menne. A javaslathoz mellékelt térképeket nézve az látszik még, hogy Külső-Ferencvárosban ritkulna az éjjeli lefedettség, a József Attila-lakótelep belsejét most – ritkán és csak az egyik irányban – feltáró 999-es például nem járna arra.
Fejlesztések: más kerületekben
A BKK anyagának egyik újabb fejezete harmincegy további – nappali – fejlesztést sorol föl olyanként, ami még idén megvalósítható. Akadnak itt egyszerű sűrítések, de egészen új járatok, sőt egyes negyedek hálózatát teljesen átalakító javaslatok is. A harmincegyből mindössze egy érinti a 9. kerületet, a 4-es, 6-os villamos indulna sűrűbben a nyári iskolai szünetben délután.
Tevan Imre
Nyitóképünkön a 100E a Kálvin téren
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. április 22.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal