Fokozatosan tér vissza a fővárosi közlekedés a normális állapotba. Napokig tart az uszadék és az iszap összetakarítása.
Szerda hajnalra már az egész országot elhagyta az árvíz csúcsa. Hétfőn ugyan nyugatról egy hidegfront elérte az Alpokat, elsősorban a Dráva felső szakaszának vízgyűjtőjére hozott csapadékot, de a jelenlegi árhullám levonulását ez már nem befolyásolja – jelenti az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az elmúlt napokban a Duna bajor és osztrák szakaszán stagnáló vízállások alakultak ki.
A Duna mellett zajlik az ideiglenesen kiépített gátak, magasítások bontása, illetve a helyreállítás előkészítése. Az árhullám levonultával már a vízzel nem érintkezett homokzsákok ürítése és elszállítása is megkezdődhetett. A szennyeződött, vízzel átitatott zsákok bontása azonban csak a másodfokú készültség megszűnése után lehetséges.
Áradás közben nincs mód a víz visszatartására, ám a tetőzés után, amint elindult az apadás, megkezdték a vízpótlást azokon a területeken, amelyek a vízügy rendelkezésére állnak, vagyis hasznosítják a víztöbbletet.
Az apadás hatására a főváros feletti hazai Duna-szakaszon mára mindenhol a fokozatok szintje alá csökkent a vízállás. Budapesten a folyó levonult az alsó rakpartokról. Éppen ezért, takarítás után, szeptember 26-án, csütörtökön megnyitják a forgalom előtt a pesti és a budai rakpartokat – írja a BKK.

A Margitsziget azonban még mindig kizárólag gyalogosan, csak az Árpád híd felől közelíthető meg, egyelőre nem tudni, hogy meddig. Emiatt a 4-es és 6-os villamosok nem állnak meg a Margit hídon, a 26-os, 226-os buszok még nem járnak.
Ugyancsak le van zárva a Hajógyári-sziget és a Népsziget is. Lezárták a közúti közlekedés elől a 3. kerületben a Királyok útját az Emőd utca és a Pünkösdfürdő utca között, valamint a Pünkösdfürdő utcát a Királyok útja és a Kossuth Lajos üdülőpart között.
Szerda hajnaltól a H5-ös HÉV már újra bemegy a Batthyány téri végállomására, és a metró is megáll ott.
Keddtől a budai Duna-parton már végig jár a 19-es és a 41-es villamos, miután a BKV rendbe hozta a villamosalagutat a Clark Ádám téren. Pesten nem ilyen jó a helyzet, ki kell szivattyúzni a vizet az alagútból a Széchenyi István téren, majd takarítani kell.
A ferencvárosi Duna-part irányából a 2-es, a 2B és a 23-as villamosok ezért még csak a Március 15. térig járnak.
A Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér közötti szakaszon nem jár villamos, és pótlóbusz sem közlekedik, a Jászai Mari tér felől a Kossuth térig ismét igénybe vehető a villamos egy rövid szakaszon. A villamosok kettéosztása a tervek szerint még pár napig áll fönn, szeptember 27-től, péntektől talán már újra teljes vonalukon közlekedhetnek.
Az FKF megkezdte a fővárosi rakpartok takarítását, az uszadékokat összegyűjtik és elszállítják. Karácsony Gergely főpolgármester azt közölte, hogy a lehető leghamarabb szeretnék visszaadni a rakparti útszakaszokat a budapestieknek. Több tonna uszadékot, iszapot, hulladékot kell eltávolítani.

A Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai megkezdték az ideiglenes gátak bontását. Több mint 520 ezer homokzsákból és több mint 6 ezer köbméter agyagból épített gátat, illetve védvonali megerősítést kell visszabontaniuk és elszállítaniuk. A zsákokat és a homokot az előírásoknak megfelelően újra fogják hasznosítani.
Közben a Főkert szakemberei a Rómain, az Óbudai-szigeten és a Margitszigeten felmérik az árvíz által okozott károkat, lokalizálják a veszélyessé vált fákat, és beavatkoznak, ahol kell.
– kej –
Képek: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
3 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban











































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park




















































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen