Nem mindennapi utcai verekedésről tettek ki egy videót szerdán a Budapesti Autósok oldalára, amelyet egy harmadik autós készített. A rendőrség az esetben érintett mindkét férfit elfogta és előállította, majd eljárást indított ellenük.
A felvétel elején nem lehet látni rendesen, mi történik, csak az biztos, hogy a 9. kerületi Tűzoltó utcában egy Mercedes nagy sebességgel felhajt a járdára. Amikor videó készítője kiveszi a kocsijából a fedélzeti kamerát, és közelebb megy, azt látni, hogy az egyik férfi átkarolja és lökdösi a földön fekvő másikat, az esetet pedig több járókelő figyeli, és kérik a felül lévőt, hagyja abba a bántalmazást.
A Budapesti Autósok oldalán azt írta a videó készítője, hogy „Egy kiflis futár megállt a IX. kerületi Tűzoltó utcában, a mögötte haladó Mercedes sofőrje rádudált. A futár kiszállt, hogy „megbeszélje” a dolgot, közben rácsapott a Mercedes szélvédőjére. A sofőr ekkor teljes gázzal elgázolta. A futár átrepült a betonelemeken, be a kapu elé. A videón az látszik, hogy a Mercedes sofőrje ráérősen kiszáll, majd nekiesik a futárnak. Sajnos a menetrögzítő kamera pont nem látott rá, amikor a gázolás történt, de én kanyarodás közben pont láttam az egészet. A többit telefonnal vettem fel…”
A Telex és a 24.hu kérdésére a BRFK közölte, hogy szerdán délelőtt, nem sokkal negyed 11 előtt érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy a Tűzoltó utcában „anyagi káros baleset” történt, majd a balesetben résztvevők dulakodni kezdtek. A több autóval kiérkező egyenruhások a két férfit a helyszínen elfogták, majd előállították őket. Egyikük ellen garázdaság és közúti veszélyeztetés bűntette, a másik ellen pedig garázdaság bűntette és rongálás gyanúja miatt indítottak eljárást. A futár könnyű sérülést szenvedett, a mentők ellátták őt.
Nyitóképünkön a verekedés (Budapesti Autósok/Youtube)
Ajánlott cikkeink

2025. július 11.

2025. július 11.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán