Ha a Bajcsy-Zsilinszky úton és a belső Váci úton újra lesznek sínek, a pest-budai fonódó villamoshálózat összeköti majd Dél-Budát, a belvárost és Észak-Pestet.
Amikor 1980-ban, 1981-ben a 3-as metró megfelelő szakaszainak építése miatt fölszámolták a villamosközlekedést a Bajcsy-Zsilinszky úton, illetve a Váci út déli szakaszán, a döntéshozók olyan elvet követtek, amely már akkor is hamis, elavult volt: nem kellenek párhuzamos pályák, minek villamos a metró fölé. A 20. század közepe óta azonban a közösségi közlekedésnek egyre inkább az egyéni autózással kell versenyeznie, és ebben a versenyben jelentős hátrány, ha az utasnak át kell szállnia, különösen, ha többször. Márpedig a metró nem arra megy, amerre a villamosok mentek, így például az újbudai Kondorosi uszodából Angyalföld vasútállomásra utazva jelenleg a villamosról a Deák téren át kell szállni a metróra, majd a Lehel téren újra villamosra.
Egykori szerződés
A 4-es metró építésekor, bár a hivatalos szándék eredetileg ez volt, végül szerencsére nem szedték le a villamost a felszínről, így megmaradt Buda és Pest között ez a kapcsolat. És régóta szó van arról is, hogy a Deák és a Lehel tér között is érdemes lenne visszatelepíteni a villamost, így Újbuda és Újpest között épülhetne ki egy villamostengely. Karácsony Gergely főpolgármester a közelgő önkormányzati választások alkalmából kampányígéretet is tett, hogy uniós hozzájárulással hamarosan kiírják a tervezési tendert. Támogatja ezt a projektet egyik ellenfele, Vitézy Dávid is. Az ő vezérigazgatása alatt egyébként a BKK egyszer, 2014-ben már megkötött egy keretszerződést a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos megtervezésére több más villamosos fejlesztéssel együtt. Vitézy 2014 végéig vezette a BKK-t, ezt a tervezést pedig távozása után sem hívták le, sőt 2016-tól erre már nincs is lehetőség, így a BKK-nak most új közbeszerzést kell kiírnia.

Tegyük hozzá, hogy 1980 előtt a Bajcsy-Zsilinszky úti vágányokról a villamosok nem vitték át az utasokat a Váci útiakra, a pályák egymással szemben végetértek; most viszont arról van szó, hogy a járatok kereszteznék a nagykörutat. Ez a jelenleg konszenzusosnak tekinthető szakmai álláspont szerint a körutat átívelő közúti felüljáró elbontásával járna együtt. Erre a műtárgyra ugyanis nincs szükség, nem növeli érdemben a kapacitást, legfeljebb áthelyezi a torlódást.
Honnan hová?
Ha csak a mai viszonylatokat nézzük, északon a 14-es és a 12-es villamos jár a szóban forgó síneken, de utóbbi most nem jut el a Lehel térre. Mindenképpen indokolt azonban, hogy meghosszabbítsák délre, ez a lépés már be is van ígérve. A Deák tértől a 47-es és a 49-es villamossal számolhatunk, a csak szombaton járó 48-as mai formájában nem marad meg az új rendszerben, pontosabban tekintettel a villmosszámhiányra, az ott felszabaduló járműveket bizonyára máshol fogják majd használni. A járatsűrűséget figyelembe véve a 14-est a 47-essel, a 12-est a 49-essel lehetne összevonni.
Ez Ferencváros legbelső részeiről is létrehozna néhány közvetlen kapcsolatot, átszállásmentesen lehetne utazni például a Fővám tértől a Nyugatihoz vagy a Kálvin tértől a Lehel térre. De akár Káposztásmegyerre vagy Rákospalotára is.
Vannak azonban más villamosfejlesztési tervek is, amelyek ugyancsak érinthetik a Bajcsyn áthaladó villamostengelyt, amit nevezhetnénk akár pest-budai fonódónak. Nem tudhatjuk, hogy ezek a fejlesztések megvalósulnak-e, melyik mikor, de az építéshez legközelebb talán a budai fonódó folytatása áll a Gellért tértől a rakparton délre a MOL-toronyig. Innen biztos, hogy érdemes lesz egy járatot indítani a Szabadság hídon át a Deák tér felé, és ha valóság lesz az e cikkben tárgyalt pest-budai fonódó rendszer, akkor azon túl is.

Izgalmas kérdés a Szegedi úti felüljáró ügye, amely a Rákosdubaj-rendező beruházásával kapcsolatban merült föl legutóbb. A közúti felüljáró része a terveknek, ám rajta villamos pillanatnyilag nem, ami súlyos hiba, hiszen a 3-as villamos fontos körirányú gerincjáratát lehetne továbbvezetni rajta. Ez a terv is konszenzusos volt korábban, bár az építendő vonal nyugati vége bizonytalan. De az biztos, hogy a Béke teret elérné, és nekünk most ez a fontos, hiszen ott találkozna a mai 14-essel, ami a pest-budai fonódó része. Itt és most legfeljebb fölvillantani érdemes, hogy ez akár a 3-as, akár a 69-es számára is kínálhatna értelmes hosszabbítási lehetőséget.
Széles, nehéz
Van még egy probléma, amit tisztázni illetve megoldani kell, mielőtt ténylegesen is elindul a beruházás. Jelenleg csak Ganz-villamosok szállítanak utasokat a Szabadság hídon, de ezekből nem lesz elég, ha Észak-Pestig kell majd járniuk. Márpedig a híd 2008-as újjáépítése után csak ezek hatását mérték meg a híd szerkezetére. Ennek a hiányosságnak a pótlására április elején valamennyi budapesti villamosra vonatkozóan elvégezték a méréseket, ezek eredménye azonban cikkünk írásakor még nem ismert. A járművek súlyán, precízebben tengelyterhelésén kívül a szélességük is számít, nem egyszerűen az a kérdés, hogy két, egymással szemben például az ívekben találkozó villamos visszapillantó tükrei elférnek-e, hanem mondjuk az is, hogy ha történetesen ezek Tatrák, és mindkettőből kihajol egy-egy utas az ablakon, akkor a kobakjuk is biztonságban maradjon. A tengelyterhelési és szélességi kérdések tisztázása után lehet majd eldönteni, hogy milyen villamostípusok járjanak majd egyszer a pest-budai fonódó villamoshálózaton.
– kej –
Stépán Virág fotóin a Szabadság híd próbaterhelése látható.
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak