Kerületszerte rendszeressé tenné az önkormányzat az olyan környékbejárásokat, amilyet kedden késő délután tartottak az új egyéni képviselők, köztük az alpolgármester, valamint hivatali irodavezetők a József Attila-lakótelepen. Döme Zsuzsanna Suzi a Kilenconline-nak elmondta: terveik szerint a Középső-Ferencvárosban és a JALT-on is lesz számos hasonló bejárás, úgyhogy érdemes a lakóknak kicsit tudatosabban, nyitott szemmel járni, és gyűjteni a problémákat. A 9tv stábja is elkísérte a menetet, amelyben meglepetésre Gyurákovics Andrea, a helyi képviselő-testület Fidesz-frakciójának vezetője is felbukkant.
Az útvonal az Ifjúmunkás utca 6.–Epreserdő utca–Ecseri út–Dési Huber utca–Ifjúmunkás utca volt, a résztvevők pedig Döme Zsuzsanna Suzi (10. evk), Mathauser Tünde (11. evk), Medgyaszai Csaba (12. evk), Mendly Miklós (7. evk) és Vásárhelyi Márton (külsős bizottsági tag, lakótelepi részönkormányzat), valamint az irodavezetők és az érdeklődők.
„Ez egy »pilot bejárás«, gyakoroljuk még” – mondta az eseményen Döme Zsuzsanna Suzi alpolgármester (Kétfarkú Kutya Párt), hozzátéve: „én is akkor veszem észre a legtöbb városüzemeltetéssel, városfejlesztéssel kapcsolatos problémát, ha járom a kerületet. Sok olyan apró probléma kerül ilyenkor elő, ami a legtöbb embernek fel sem tűnik, mert évek óta látja, elmegy mellette. Megszokta a szeme, hogy ott egy funkció nélküli betontömb vagy egy szétesett pad.”
„Egyfajta választói tudatosság kell ahhoz, hogy észrevegyük, ha valami nincs rendben, és ezt az önkormányzat is támogatja. A Kétfarkú Kutya Párt is ebből az alapvetésből indult ki, igyekeztük felmérni a helyi problémákat, és a saját lehetőségeinkhez mérten megoldást találni rájuk” –
mondta Döme Zsuzsanna. Hasonló tematikára épülő „városvezetői bejárásokat” már az előző ciklusban is tartottak – tette hozzá. „Azt tapasztaltam, hogy ezek után nagyon gyorsan megoldódtak a problémák. Most is ez a cél, hogy az emberek egy kicsit tudatosabban, nyitott szemmel járják a kerületet, el tudják mondani a problémáikat, amikre mi ideális esetben rögtön pontos választ is adhatunk.”
A „pilot bejáráson” a József Attila-lakótelepen élők számos problémát vetettek fel. Voltak, akik – ahogy Baranyi Krisztina október 14-i szabadtéri fogadóóráján is – a hajléktalan emberekkel kapcsolatos gondokat emelték ki, de olyan is akadt, aki az „illegális parkolófoglalók” vagy a gazdátlan autóroncsok kérdésében kérte a képviselők és az irodavezetők segítségét.
„Ilyenkor egyből tud a hivatal válaszolni a felvetéseikre”
– hangsúlyozta Döme Zsuzsanna.
„Én hiszek abban, hogy jó, ha van egyfajta együttműködés az állampolgárok és a városvezetés között. Elvégezzük, amit tudunk; de én sem járhatom be személyesen minden nap az összes kilencedik kerületi utcát, ezért szükség van az itt élők együttműködésére ahhoz, hogy az aktuális problémákon érdemben javítani tudjunk.”
„A séta útvonala az Ecseri úti metrómegálló környékét is érintette, a képviselők számos, a várható felújítással kapcsolatos kérdést is kaptak” – hangoztatta a Kétfarkú Kutyapárt alpolgármestere.
Az önkormányzat szeretne hagyományt teremteni az ilyen bejárásokból. „Terveink szerint a Középső-Ferencvárosban és itt, a JALT-on is lesz még számos hasonló bejárás” – húzta alá az alpolgármester.
– di –
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója