A főváros keresi a dunaparti fürdési lehetőségeket – a Boráros tér sem kizárt

A decemberi Fővárosi Közgyűlés elfogadta, hogy megvizsgálják dunai folyami uszoda, illetve újabb fővárosi Duna parti strand kialakításának lehetőségét. A vizsgálatról szóló tanulmány elkészülését a Főpolgármesteri Hivatal koordinálja – ennek céldátuma 2025. augusztus 31.

A Valyo 2024-ben ennek a munkának egy részét el is végezte és prezentálta a Fürdésre kiválóan alkalmas?! projekt részeként elkészített tanulmányban. A Város és Folyó Egyesület tavaly havonta négy helyszínen végezett akkreditált méréseket, a Gellért térnél és a Lánchídnál pedig hetente, hogy minél szélesebb körű információt kapjanak, hol lehetne Dunafürdőt nyitni a Duna belvárosi szakaszán. 30 önkéntes végezte a mintavételeket és azok eljuttatását  az ELTE Mikrobiológiai Tanszékének laborjába. A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Egyesület a prezentáció részeként kiállítást és ahhoz kapcsolódó beszélgetéseket is szervezett.
A Valyo Klub január 14-i estjén a projekt aktuális részleteiről tartott rendezvényt, ahol egy szabadtéri vizeken lebegő fürdők kialakításával foglalkozó finn cég is bemutatta a portfólióját.

Az Én budapestem azt írja: „…a helyszín kiválasztása lehet az egyik legnehezebben megoldandó kérdés a fauszoda körül. Ötlet több is van, több tucatnyi, a Pünkösdfürdő utcától kezdve, a Jászai Mari téren és a Boráros téren át egészen Csepel-Rózsadombig, de a jogszabályi környezet nálunk egyelőre minimum bizonytalan egy többmilliós város közepén, hidakhoz közel, egy vízen lebegő uszodával kapcsolatban.” A Valyo arra számít, hogy 2028. június 1-ig minden kérdésre lesz válasz, minden problémát át tudnak hidalni, hiszen prezentációjuk szerint az új fauszodába hivatalosan ekkor csobbanhatunk majd először.

Fotó: Római szabadstrand Facebook-oldala