A március 17-én lezajlott bejáráson részt vett Mező Tímea és Szántai Zsombor képviselő, valamint Reiner Roland és Kovács András alpolgármester, akik a Feszgyi és a Feszofe munkatársaival közösen járták körbe a problémás területeket és hallgatták meg a helyi lakosok észrevételeit.
Lakossági panaszok a Márton és Lenhossék utca közötti építkezés miatt
A tervezett ingatlan kivitelezése többekben komoly aggodalmakat keltett, elsősorban az alábbiak miatt.
- Az épület magassága meghaladja a környező házakét, két-három emelettel magasabb lesz a meglévőknél.
- Az ingatlan túl közel épül a meglévő lakóházakhoz, megszüntetve az intimszférát. Egy lakó így fogalmazott: „A teraszok között már a kávé is átadható lesz a szomszédnak.”
- Az új építmény árnyékolhatja a környező lakásokat, ami csökkentheti az ingatlanok értékét.
- A Márton utca 36–40.-hez tartozó közösségi zöldterület használhatatlanná válhat.
- A lakók félnek az építkezés alatti rezgésektől, szerkezeti károktól és az utólagosan megnövekedő forgalomtól.
Reiner Roland alpolgármester elmondta, hogy a lakók aggodalmait ismerik, és próbálnak megoldást találni. Az építkezés során minden érintett lakás állapotfelmérésére sor kerül, a beruházó jegyzőkönyvet készít a lakások jelenlegi állapotáról. Bár a törvényi előírások ezt nem minden esetben teszik kötelezővé, az alpolgármester egyeztetni fog a kivitelezővel, hogy lehetőség szerint minden ingatlanra kiterjedjen a felmérés.
A képviselők azt is elmondták, hogy a jelenlegi építési szabályzat még 2019 előtti döntések eredménye, amely megengedte a nyolcemeletes beépítést százszázalékos kihasználtsággal. Az önkormányzat jelenlegi vezetése nem támogatná ezt a mértékű beépítést, de a szabályozás módosítása kártérítési kötelezettséget vonna maga után, amelyet a kerület költségvetése nem bírna el.
Lakossági igények a Kerekerdő parkban és a Gát utcában
A körzetbejárás következő állomása a Kerekerdő Park volt, ahol a helyi kutyatulajdonosok vetettek fel problémákat. Többek között szemetesek kihelyezését és egy parkfenntartó gondnok alkalmazását kérték, hogy a terület tisztább és rendezettebb maradhasson.
A Gát utcában és a Balázs Béla utcában a lakók a térfigyelő kamerák hiányára hívták fel a figyelmet. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a kamerarendszer kiépítése már folyamatban van.
Mit tehetnek a helyi lakosok?
Továbbra is kapcsolatba léphetnek az önkormányzat illetékeseivel, minden közös képviselő megkapja a beruházó elérhetőségét, hogy problémás esetekben közvetlenül is tudjanak egyeztetni.
A bejárás során a helyiek aktívan részt vettek a párbeszédben, az önkormányzat pedig ígéretet tett arra, hogy figyelembe veszi a felvetett problémákat, és lehetőség szerint megoldásokat keres rájuk. A következő hetekben további lakossági egyeztetések várhatók.
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen