Baranyi: a kormányhivatal veheti át a főváros irányítását

Afelé haladunk, pár nappal az alakuló közgyűlés első időpontja, október 3. előtt, hogy nincsenek meg a főváros törvényes működésének feltételei: ilyen lenne legalább egy belsős, tehát közgyűlési tag alpolgármester és a százszázalékos fővárosi tulajdonban lévő cégek felügyelőbizottságaiba és igazgatóságaiba delegált tagok megválasztása: erről is szavaz a közgyűlés – mondta Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester az ATV-ben szeptember 26-án. Márpedig ha ez a két feltétel nem áll fenn, akkor a kormányhivatal átveszi az irányítást a főváros felett. „Gondoljuk végig, hogy a Sára Botond vezette kormányhivatal kit bízna meg ezzel a pozícióval”, s a hivatal készítené a költségvetést is – fejtette ki a polgármester, aki korábban a HVG-nek adott interjújában elemezte, milyen következményei lehetnek a fővárosi közgyűlés megosztottságának. Baranyi szerint mindezt „a Fidesz politikailag megúszhatja, a Tisza Pártra hárítva a felelősséget”.