Családbarát szegénység – beszélgetés az Ingában

A Totem Show 7. adásában L. Ritók Nóra, Bódis Kriszta és Hodász András beszélgetnek a magyar valóságba vetett civil szakmai tevékenységükről. A műsort a Inga Kultúrkávézóban veszik fel október 16-án, szerdán 20.30-tól.

A generációs mélyszegénység egy sokak számára láthatatlan, de valójában térségéket elemésztő, égető probléma: generációk születnek, nőnek fel és halnak meg kilátástalan helyzetben, a kitörés leghalványabb esélye nélkül – olvasható az esemény leírásában. Az állam átfogó felzárkóztatási politika, erre irányuló érdemi törekvés nélkül legfeljebb azon dolgozik, hogy erről minél kevesebben tudjanak, például a statisztikák kozmetikázásával. Amikor pedig a széles társadalmi rétegek számara szintén láthatatlan módon civilek teszik fel teljes életüket arra, hogy segítsenek, modellt alkossanak, reményt adjanak, közösséget építsenek ott, ahol csak túlélési stratégiák vannak – a válasz az őket hiteltelenítő propaganda: baloldalizás, NGO-zás, sorosozás, ügynöközés, LMBTQ-aktivistázás. Pedig vannak, akik mutatnák, sőt a társadalom lelkiismereteként napról napra mutatják az utat – velük beszélget Monostori Tibor a nemrégiben nyílt Inga Kultúrkávézóban a Tűzoltó utcában.
Fotó, grafika: Facebook-esemény