Az ismét felerősödött, súlyossá vált drogproblémára reagálva tette közzé néhány napja felhívását a ferencvárosi önkormányzat, amely a fővárossal és számos szakmai szervezettel működik együtt, hogy válaszokat találjon a helyzetre. Amely egyfelől Budapest számos közterét, másfelől rengeteg olyan utcai szerhasználót érint, akik minden intézményi segítség nélkül vergődnek, sokszor egyenesen a gyermekvédelemből „felnőttként” kilökve. Budapest tavasszal tette közzé a tervezetet, amelyben a fenti helyzetre igyekszik megoldásokat vázolni – a munkát megkezdték.
Az előzmények
A Fidesz 2010-ben az egy évvel korábban egyhangúlag elfogadott drogstratégiát elvetette, majd évek teltek el az új, 2013-2020 közti időszakra érvényes stratégia elfogadásáig.
„A nagyívű elképzelésekkel ellentétben a droghasználat nem veszett el, csak átalakult: a klasszikus szereket több szerhasználói csoportban felváltották a dizájnerdrogok, a kamaszlányok fogyasztásban felzárkóztak a fiúk mellé, miközben a kannabisz semmitől nem zavartatva megőrizte vezető pozícióját – írta a TASZ még 2021-ben. Egy 2019-es felmérés szerint a 9-10. évfolyamosok közel 20 százaléka próbált ki valamilyen illegális szert, ami messze nem vág egybe a kitűzött célokkal. A kormány mégis úgy viselkedett, mintha a drogmentesség már lőtávolba került volna: leépítette és a rendőrségre bízta a saját stratégiája szerint is prioritásként kezelt prevenciót, bezáratta a legnagyobb tűcsereprogramokat, kivéreztette az ellátórendszert és a segítő szakma ellen hangolta a közvéleményt. (…) Érdemi drogpolitikai koncepció híján marad a drogellenesség hangoztatása, a bűnbakképzés és a kemény fellépés a fogyasztók ellen.”
A főváros válasza
A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) tagjai megszavazták a cselekvési tervet. A dokumentum a 2024. március 1. és 2025. február 28. közötti időszakra előírt tevékenységeket részletezi.
Budapest az időközben füstbe ment Nemzeti Drogstratégiát és az abból kidolgozott cselekvési tervet veszi alapul, így az öt évre szóló fővárosi drogstratégia a budapestiek egészségi állapotának és életminőségének javítását, a szociális és társadalmi szolidaritás és biztonságérzet növelését és a legális és illegális szerfogyasztás mértékének és ártalmainak csökkentését tűzte ki fő célnak.
Az első időszakban a munkatervezetben összefoglalt tevékenységek arra irányulnak, hogy induljon meg, váljék állandóvá a szakma és a lakosság közti információcsere; álljon fel a szolgáltatási kataszter, amelyben áttekinthetővé válnak a fővárosban szolgáltatást nyújtó szervezetek, valamint az elérhető szolgáltatások és programok; segítse, alakítsa az együttműködéseket az ellátórendszerben.
A fővárosi drogstratégia több javaslatot is megfogalmazott a kormányzat és kerületek számára. Ezek megvalósítása érdekében egyeztetéseket fog kezdeményezni a kormánnyal és a kerületek illetékeseivel.
Egyik javaslatuk, hogy a BRFK vezetésével működő Kínálatcsökkentési munkacsoport ismerkedjen meg a kábítószer használatát enyhébben szankcionáló országok gyakorlatával, hogy működő gyakorlatok alapján tegyen javaslatokat a kormányzatnak.
Egy másik, kiemelt ajánlásuk pedig az, hogy bővítsék az elterelés lehetőségét a csekély mennyiségű új pszichoaktív szer tartása miatt eljárás alá vontak számára.
Mivel Budapesten az egyik legégetőbb probléma az utcai szerhasználat, a Fővárosi Szociális Alapítvány idén is pályázatot írt ki az utcai megkereső- és kezelőprogramok támogatására. A tavalyi 14,5 millió forintos keretösszeget idén 19,2 millió forintra emelték, amire önrész nélkül pályázhatnak a területen dolgozó szolgáltatók.
Fotó: Drogkutató Intézet
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval