Karácsony Gergely főpolgármester jelenlétében adta át Baranyi Krisztina polgármester május 8-án a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat (FESZ) új, hétszintes épületszárnyát a Mester utca 45.-ben, miután április végén megtörtént az épület műszaki átadása. Az új kerületi rendelő a használatbavételi engedély megszerzése után várhatóan szeptembertől fogadja a betegeket. Noha a beruházás az Atlétikai Világbajnoksággal kapcsolatban kötött megállapodás eredményeként a kormány 5,6 milliárd forintos támogatásával jött létre, a kormány részéről Rétvári Bence a belügyminisztérium miniszterhelyettese az utolsó pillanatban mégsem jelent meg a 11 órakor kezdődő átadóünnepségen, helyette korábban, 9 órától Gyurákovics Andrea fideszes polgármesterjelölttel együtt tartott sajtótájékoztatót a régi rendelőépület előtt. A politikai szurkapiszkát egyik oldal se hagyta ki.
Az új rendelőépület több mint háromezer négyzetméterével Magyarország legmodernebb szakrendelője – jelentette ki büszkeséggel Baranyi Krisztina polgármester a rendelő átadóünnepségén. A FESZ régi épülete 1939-ben épült, mára igen elavult, engedélyt sem kapna a működésre, ha újonnan kellene azt megkérni, ezért volt szükség az új szárny megépítésére – emlékeztetett.
Hét nyelven beszélő hétszintes épület
Az új épület közel nulla energiaigényű, teljesen akadálymentes, zöldtetőt kapott, fűtését és hűtését hőszivattyú biztosítja, a dolgozók pedig az autólifttel megközelíthető mélygarázsban tudnak parkolni. A betegek kényelmét tágas terek, közel hatvan kijelzőből álló beteghívó rendszer, két lift, teraszos büfé, és minden emeleten külön női, férfi és akadálymentes mosdó szolgálja.
Az új épületbe 10 másik körzetből költöznek át a háziorvosi rendelők, a kerületi háziorvosi ügyelet, és itt lesznek a szemészet, belgyógyászat, nőgyógyászat, urológia, sebészet, ortopédia, bőrgyógyászat, diabetológia, fül-orr-gégészet, audiológia, angiológia szakrendelések, ultrahangvizsgáló, és nyílik egy külön infúziós terápiás helyiség is. Egy teljes emelet az új szolgáltatásként elinduló egynapos sebészeti műtőt szolgálja ki.
(A cikk a képgaléria alatt folytatódik.)
A projekt keretében számos modern diagnosztikai eszközt is beszerzett az önkormányzat a FESZ számára: CT-t, mammográfiás készüléket, csontsűrűségmérőt, valamint két új ultrahangkészüléket, amelyek a rendelő régi épületének előzőleg felújított helyiségeiben kaptak helyet, és már fél, illetve másfél éve szolgálják a betegeket.
Baranyi elmondása szerint a rendelő megépítése a kormány – főváros – Ferencváros megállapodás része az Atlétikai Stadion megépítése és a VB megrendezése fejében, ami a kormánynak nagyon fontos volt. Összességében 50 milliárd forintról állapodtak meg, amelyet különböző fejlesztésekre költhet Budapest. Ferencvárosban a stadion körüli fejlesztéseken túl egy sportóvoda kialakítása és több lakóház kiürítése is megtörtént a FESZ-rendelőépítésen mellett.
A polgármester elismerte, gyakori kritika a szakemberhiány, ám reményének adott hangot, hogy a modern, kényelmes épület vonzani fogja a szakembereket is.
Szinteltolás, átjárás
A szakrendelő régi és új épülete között jelenleg a 2. emeleten van átjáró, de még terveznek újabbakat építeni, hogy az épületen belül is kényelmesen át lehessen jutni egyikből a másikba – erről már az egyik kivitelező beszélt annak kapcsán, hogy az átjárók hiányát többek között Árva Péter, a városfejlesztési bizottság elnöke kifogásolta egyik Facebook-posztjában. Árva szerint építészeti szempontból ezért elhibázott a beruházás, valamint mert nincsenek egy szintben a két épület emeletei. Megjegyezte: a régi szakrendelő épületével „sem az a baj, hogy nem elég nagy, sokkal inkább, hogy 𝐧𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐞 𝐞𝐥é𝐠 𝐨𝐫𝐯𝐨𝐬, és mindenki arra panaszkodik, hogy 𝐥𝐞𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐢𝐝ő𝐩𝐨𝐧𝐭𝐨𝐭 𝐤𝐚𝐩𝐧𝐢”.
A régi épület emeleteinek nagy a belmagassága, ezért ha úgy akartak volna átjárót, hogy egy szintben legyen a két épületben az emelet, ugyanolyan belmagasságra lett volna szükség – magyarázta lapunknak a kivitelező. Úgy azonban egyrészt többe került volna, másrészt kevesebb emelet jöhetett volna létre, harmadrészt a nagy belmagasság miatt nem lett volna az épület kellően energiahatékony. Az átjárók építése még folyamatban van, tette hozzá, mert eddig a régi épületben folyt a munka az átjáróknál, így a másik oldalon csak ezután tudnak nekilátni.
Jelinek Benjámin FESZ-igazgató szerint a várakozás és a várólista valódi probléma, ám hozzátette: törvényi lehetőség, hogy ha a háziorvos a vizsgálaton azt látja, hogy gyors ellátásra van szükség, akkor soron kívüli ellátást kaphat a beteg. Ez korábban is így volt, és ezután is így lesz – hangsúlyozta. Szerinte azonban a legfontosabb, hogy „minőségi javulás lesz az ellátásban, a minőségi ellátással pedig gyorsul a gyógyulás, vagyis rövidül a várakozási idő is”.
Karácsony: még a fele se érkezett meg az 50 milliárdnak
Karácsony Gergely főpolgármester az átadóünnepségen megemlítette, hogy az 50 milliárdos megállapodásból eddig csak 23 milliárd érkezett meg, de a kormány ígéri, hogy a többi is meg fog. Elmondta: bízik benne, hogy a június 9-i választás eredménye növeli a nyomást, hogy ezt ténylegesen megkapják.
Karácsony Gergely főpolgármester sajnálatát fejezte ki, hogy Rétvári államtitkár végül nem jelent meg az átadáson, pedig ahogy fogalmazott: ez a kormány, és a két önkormányzat közös sikere. Azért is örült volna, ha itt van az államtitkár, hogy elmondhassa: „nem azért építették fel ezt a rendelőt, hogy utána az állam elvegye”. Reményének adott hangot, hogy ez nem is fog megtörténni, hiszen amit eddig államosítottak, iskolákat, kórházakat, mind rosszabbul működik, mint annak előtte.
Elismerésének adott hangot ugyanakkor, hogy az épület ilyen rövid idő alatt, magas minőségben, zökkenőmentesen elkészült, ami ritkaságszámba megy – ahogy arról lapunknak korábban nyilatkozva is beszélt.
Rétvári szerint a kormány időben küldi a pénzt, a főváros „csetlik-botlik”
Az ünnepélyes átadó előtt két órával Rétvári Bence államtitkár Gyurákovics Andreával tartott közös sajtótájékoztatót, ahol a kormány egészségfejlesztési tevékenységét méltatta, amiről rendre be is számolt a NER-média (pl. itt, meg itt és itt), szemben a hivatalos átadással, amiről nem. Rétvári elmondása szerint az Egészséges Budapest Program keretében, amelynek az új FESZ-rendelőépület is része, 88 milliárd forintot fordítottak kórházfelújításra. Ebből 11 országos intézet újult meg, 13 fővárosi kórház és 32 szakrendelő rekonstrukciója valósult meg. Orvosi eszközökre 34 milliárd forintot költöttek, informatikai fejlesztésre pedig 15 milliárdot – derül ki az M1 hiradóból. Kitért arra is, hogy Budapesten a CT- és MR-vizsgálatok várólistájának csökkentésére 2,7 milliárdot adtak.
Külön kiemelte, hogy a kormány időben elküldte a fővárosnak az egészségfejlesztési pénzeket, de a beruházások mégis sokkal lassabban készültek el. „A fővárosi vezetés »csetlése-botlása« ellenére a kormány nem a pénz visszafizetése, hanem az elszámolási határidő meghosszabbítása mellett döntött” – hangoztatta az államtitkár, aki szerint „igaztalan és valótlan minden olyan baloldali vád, amely szerint kormányzati források hiányoztak a fővárosi egészségügyi fejlesztésekhez”.
Mondandóját követően Gyurákovics Andrea kapott szót, aki maradt a politikai vonalnál és kijelentette, hogy az új szárnyról még a Fideszes kerületvezetés döntött, ezért alaptalan, hogy Baranyi ezzel fényezi magát. Hozzátette: ha, megválasztják, lakhatási támogatást és önkormányzati lakást ad azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik vállalják, hogy 24 hónapig a rendelőben vállalnak munkát. Ezzel – bárki is lesz a polgármester –, valószínűleg jó ötletet adott neki.
További érdekességek az új FESZ-rendelőépületről
Az új FESZ-szárny munkaterületét 2022. július 27-én adta át az önkormányzat a kivitelezőnek, aki év végéig mintegy 4300 köbméter földet ásott ki és szállított el, valamint kialakította a vasbeton lemezalapot. 2022. december 1-jén tették le az épület alapkövét, majd ezt követően megkezdődtek a falazási munkák. Az új épület 2023. június elejére érte el a szerkezetkész állapotot, 2024. április 26-ára pedig az épület belső szerelési munkálataival is végzett a kivitelező, és lezárult az épület műszaki-átadás átvétele.
Az épület rendkívül biztonságos, hő- és füstelvezető rendszerekkel, a mélygarázsban sprinkler, az épület felszín feletti részén pedig vízköddel működő (HI-FOG) oltó berendezéssel szerelték fel. Utóbbi egy speciális szivattyúegységet tartalmaz, amelyet túlnyomásos gáztartályok hajtanak meg, így nem igényel külső elektromos energiaellátást. Az elektromos helyiségeket és a lépcsőházat tűzgátló ajtókkal határolták le, az orvosi gázok (oxigén, altatógáz, sűrített levegő, vákuum) pedig az épület legfelső emeletén, külön helyiségben kaptak helyet. Áramszünet esetén az épület szünetmentes működését egy 500 literes üzemanyagtartállyal felszerelt aggregátor biztosítja.
A dolgozók külön férfi és női öltözőt, zárható szekrényeket, zuhanyozási lehetőséget, pihenőhelyiséget, valamennyi szinten személyzeti tartózkodót és külön mosdókat kapnak az új épülettel.
Az épületbe a már beépített bútorokon kívül új bútorok is kerülnek, ezek közbeszerzése még folyamatban van, de legkésőbb július végéig ezek is meg fognak érkezni.
A projekt az Egészséges Budapest Program részeként a Kormány, a Ferencvárosi Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat között az Atlétikai Világbajnoksággal kapcsolatban kötött megállapodás eredményeként jött létre: a kormány két támogatási szerződés keretében összesen 5,64 milliárd forint támogatást folyósított erre a célra. Az új épület kivitelezése a pótmunkákkal együtt bruttó 5,23 milliárd forintba került. A megmaradó 415 millió forintból szerezték be a CT-t, a mammográfiás és más orvosi eszközöket.
Ajánlott cikkeink
2024. május 19.
2024. május 19.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
https://kilenconline.hu/ferenc-ter/aze-a-test-aki-benne-el-kiallitas-a-ferenc-teren/
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
A Ludwig Múzeum À la recherche de Vera Molnar című kiállítása a 100. születésnapja előtt nem sokkal elhunyt Vera Molnar életműve előtt tiszteleg. A Magyarországon született, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végző…
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Az időszaki kiállítás április 11. és június 1. között látogatható a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben és a Boráros téri könyvtárban. Megnyitó: április 11., 14.30 óra Helyszín: Erkel utca 15. A kiállítást…
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Vándorkiállítás | Hullámhegyek, hullámvölgyek – FMK
Vándorkiállítás | Hullámhegyek, hullámvölgyek – FMK
A Hullámhegyek, hullámvölgyek – Gyerekkori veszteségek, felnőttkori erőforrások elnevezésű vándorkiállítás a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében eddig már öt városban járt: Sopronban, Debrecenben, Pécsett, Miskolcon, Szegeden. Ráadásként Budapesten a ferencvárosi önkormányzat támogatásával…
Macbeth – Pinceszínház
Macbeth – Pinceszínház
Shakespeare Machbeth-je a tudatalattiba száműzött legsötétebb félelmekre keres válaszokat, ahogy az újabb és újabb háborúk is erre sarkallnak. „(…) suttogunk félelmekről, de nem értjük, mitől félünk, mert az névtelen; csak…
10 esemény,
Egyetemisták Éjszakája – Budapest Park
10 esemény,
5 esemény,
12 esemény,
KRave: TranceMania W/1luu – D9 Dark Nine
9 esemény,
12 esemény,
9 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
12 esemény,
Pészahi töredékek – 2B Galéria
Éjszakai ping-pong – József Attila Közösségi Ház
13 esemény,
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Székely Csaba: Bányavirág – Pinceszínház
Székely Csaba: Bányavirág – Pinceszínház
Mitől ilyen meggyőző a Bányavirág című darab? Vagy talán komédia? Lehet-e komédiát írni arról, ha egy erdélyi kis faluban bezárják a bányát, és a férfiak többsége az alkoholizmusba és az…
14 esemény,
Public art | Kőmíves Kelemenné kifalazása – Ferenc tér
Pöttömkert – Budapest Park
Pöttömkert – Budapest Park
Koncertek, zenés-bábos mesejáték, interaktív ökohangszer bemutató, ugrálóvár, arcfestés, óriásbubik, csillámtetkózás és még rengetegféle izgalmas program.
Selmeczi Bea: Három és fél nővér – Pinceszínház
Selmeczi Bea: Három és fél nővér – Pinceszínház
Mi történik a három nővérrel, miután Csehov darabja véget ér? Eljutnak valaha Moszkvába? És mi lesz Natasával? Olga, Mása, Irina és Natasa a 20-as évek káoszában. Olga, Mása, Irina és…
14 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
Pészahi töredékek – 2B Galéria
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Public art | Kőmíves Kelemenné kifalazása – Ferenc tér
13 esemény,
13 esemény,
12 esemény,
Hangok a fejemben – Somogyi András humorestje
Hangok a fejemben – Somogyi András humorestje
Somogyi András paródiákkal színesített humorestje 60 percben.
19 esemény,
Református Zenei Fesztivál
Református Zenei Fesztivál
A Református Zenei Fesztivál az elmúlt tizennyolc évben Budapest meghatározó zenei eseményévé nőtte ki magát – a 2024. május 17-19. között megrendezendő fesztiválra ezúttal is több ezer embert várunk. A református…
Kiss V. Balázs: A káprázat színháza
Kiss V. Balázs: A káprázat színháza
„A Káprázat Színháza előadásban egy olyan produkciót álmodtunk a színpadra, amiben a bűvészet világának minden oldalát megcsodálhatjuk, a látványos nagyszínpadi illúzióktól, a gondolatolvasás rejtelmein át, a lehetetlen szabadulásokig" – olvasható…
13 esemény,
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
13 esemény,
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
13 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
Pészahi töredékek – 2B Galéria
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Public art | Kőmíves Kelemenné kifalazása – Ferenc tér
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
14 esemény,
János vitéz 120 – zenés nyárköszöntő előadás
János vitéz 120 – zenés nyárköszöntő előadás
A Miénk a Színpad Egyesület zenés pódiumszínpadi előadása 2024. május 21., kedd 15.00 Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ 1096 Budapest, Haller utca 27. A 70 perces pódiumeladás elsősorban a daljáték születésének…
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
10 esemény,
11 esemény,
15 esemény,
13 esemény,
Tanja Miju / Karl Schwarz – D9 Dark Nine
18 esemény,
12 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
Pészahi töredékek – 2B Galéria
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Euripidész: Médeia – Pinceszínház
Euripidész: Médeia – Pinceszínház
„Az összes gondolkodó, érző lény között Legeslegnyomorultabbak mi, nők vagyunk." Mitől izgalmas a Médeia-történet most? Kicsoda Médeia? Ki ez a nő? Kegyetlen gyilkos vagy elképesztően okos, a férfiak uralta világban…
10 esemény,
10 esemény,
11 esemény,
Cédric Chapuis: Élet ritmusra – Pinceszínház
Cédric Chapuis: Élet ritmusra – Pinceszínház
Egy francia fiú, Adrien Lepage mindennapjaiba nyerünk bepillantást, a mániákusan doboló kamasz azonban egyre több titkot, élményt és emléket árul el nekünk. Szereplők Előadja: Medveczky Balázs Közreműködik: Poroszlay Kristóf Alkotók…
9 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
Podcast
Lédererné mi van a kosárban?
Kirabolták a postakocsit!
A legmagyarabb norvég – Gudbrand Gregersen
Ferencváros legrégebbi épülete
Aktuális
- A saját Lábán – kortárstánc díjeső a Trafóban
- Patonyi László emléktábla-avatás a Thaly Kálmán utcában
- Város és kutya – kiállítás a Bunkerben
- Közel a pólós arany
- Kik ezek az emberek?
- Köz-Élet külön(ki)adás Baranyi Krisztinával
- Női-e a női szerző?
- 22 milliárdot fordít a főváros a lakhatási válság megoldására – Otthon Budapesten konferencia
- Home2
- XIX. Református Zenei Fesztivál a 9-ben
- Elfogták az uszító szövegeket graffitiző férfit
- Gyermeknapon a tűzoltószertárak is fogadnak látogatókat
- Egészségügyi szűrés lesz a Bakáts téren
- „Öreg vagyok én már, hogy máshova menjek” – Egyre súlyosabb a lakhatási krízis Budapesten
- Hacukaland – kortárs gyereköltöztető a MÜPÁ-ban
- Sztankovics távozott a Fraditól
- Az ipari emlék Közvágóhídból APD Real Estate lett – lapszemle a válaszonline-ról
- Június közepéig pályázható a „deák”-ösztöndíj
- Nyugalmat szeretne Józsefváros és Ferencváros a dohányboltok környékén
- Ünnep helyett bosszankodás