Az inkumbensnek (a választás előtt is hivatalban lévőnek) előnye van a választáson. Karácsony Gergelynek is az van, hiába mondják sokan még ellenzéki körökben is teszetoszának, gyengekezűnek, az elvetemültek akár „puha hímtagnak”.
E cikknek nem feladata ennek megítélése. Karácsonyt sokáig egyértelmű befutónak tekintették a közvéleménykutatók, a közlekedésszakértő Vitézy Dávid indulása azonban nemcsak utolsó szalmaszál az LMP-nek, de Vitézy komoly kihívó is, kettejük versengése akár a jelenlegi pótkormányszóvivőt, Szentkirályi Alexandrát is segítheti. Karácsony Gergely a Szabadsajtó utat választotta ünnepi beszédének helyszínéül – nyilván kínos lett volna a Petőfi tér a költő szobrával, ahol Demszky Gábort többször is esernyőkkel kellett megvédeni a biztonságiaknak a tojásdobálóktól –, amely Szabadsajtó út a tizen+ év előtti Milla-tüntetések ikonikus helyszíne volt. Azoknak a 2014 előtti tüntetéseknek, amelyek azt hitették el Csákányi Eszter és Kulka János parádés MC-skedésével, hogy a 2010-es választás baleset volt – ám erről kiderült, hogy délibáb. Valamint árvalányhaj. Ismert az orbáni mondás, „egyszer kell nyerni, de akkor nagyon”. Aztán segít a kézben tartott pálya lejtése és a nem feltűnő, de azért jelen lévő csalás. A „nagyon nyeréshez” meg kellett a gyurcsányiáda, ami azóta is remek eszköz az állampárt kezében.

2019-ben sikerült visszaszerezni Budapestet; a főpolgármester a legmagasabb rangú személyében megválasztott politikus és a legerősebb ellenzéki vezető. Ám az ő gyűldéjén jóval kevesebben voltak, mint Magyar Péter hasonló rendezvényén, ritkásabban álltak az emberek, nem is nyúlt tovább a tömeg a Temesvári Pelbárt-féle templomnál. Diákok kezdtek, három, az oktatási „reformnak” ellenálló diákszervezet képviselői, és az új tiltakozási felületet, a blanketa.hu-t is bemutatták, majd az elmaradhatatlan kultúrprogi után a Rahimkulov gyerek szabálytalan vizsgáztatásán felhorgadó, emiatt a Corvinusról kiakolbólított egyetemi oktató, Ádám Zoltán kapott szót. (Ádám Zoltán Baranyi Krisztina felkérésére most a 9. kerületi önkormányzat főtanácsadója.) Ádám beszéde után megint kultúrprogi, majd idővel csak-csak előkerült a főpolgármester, „Budapest a köztársaság őre a hazában”, mondotta. „Jócskán vannak, akik elégedetlenek az ellenzékkel. Én is többet vártam magunktól” – tette hozzá jogosan, majd azt, hogy „az önkormányzati választás nem a pártokról, hanem a közösségekről szól, arról, hogy maradnak-e még a szabadságnak kis szigetei”. Legalább a fővárosban. Azt is mondta, a budapestiek halálozási kora öt évvel korábbi, mint ugyanez más európai világvárosokban. Ő ezt az öt évet visszaadná. Ezenközben én a 86 éves ellenzéki legendát, Kőszeg Ferencet néztem, aki csak leugrott a közeli „tömeggyűlésre”, és kívántam, hogy legalább neki meglegyen ez a plusz öt év, de persze: bis hundertzwanzig.

Ha létezne még, elindulnék a Sirályba, ahol a Milla-szervezők központi bizottsága szervezkedett a Király utcában anno. El is indulok, csak most Gödörnek hívják – ez is egy szép Orbán-kori történet a maga egészében –, viszont Bárdos Deák Ági-koncert most is van. Nem mondhatni, hogy nem jó, ha vannak állandó dolgok az életben.
Csak ne NER-nek hívják!
– vba –
fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak