Főváros: szmsz elnapolva, bizottságok megválasztva, főpolgármester-helyettes nincs

Öt helyett csak négy bizottságba szavaztak meg tagokat a fővárosban, Baranyi Krisztina a pénzügyi és közbeszerzési bizottság vezetője lett. Elfogadták a BKK-rendészet létrehozásáról, a hajléktalanok segítéséről, az állatvédelmi központról, a részvételi költségvetés utólagos hatásvizsgálatáról, az átláthatóság javításáról, a rendészet megerősítéséről és a több kuka kihelyezéséről szóló javaslatokat.

Az ilyenkor szokásos formalitásokkal, bemutatkozásokkal kezdődött a fővárosi közgyűlés alakuló ülése, de ebbe egyre inkább belekeveredtek a pártok szavazóinak szóló politikai deklarációk, mintegy a kampány folytatásaként.

Hat frakció

Ahogy azt korábbi cikkünkben bemutattuk, anélkül indult a szezon, hogy valamiféle kormányzótöbbséget kialakítottak volna a politikai erők előzetes megállapodásokkal, Karácsony Gergely újraválasztott főpolgármester nem is javasolt senkit helyettesének.

Hat frakció alakult, vagyis a főpolgármester által vezetett lista kettévált, sőt háromfelé, mert Tüttő Kata mint egyetlen MSZP-s független képviselő lett. Ezen kívül pedig alakult egy párbeszédes (Karácsonnyal együtt 3 fő) és egy DK–s frakció (3 fő). A Vitézy Dáviddal Budapestért–LMP formáció új nevet választott magának: Podmaniczky Mozgalom.

 

A frakciók vezetői:

  • Fidesz: Szentkirályi Alexandra
  • Tisza: Ordas Eszter
  • Podmaniczky: Vitézy Dávid
  • Kutyapárt: Kovács Gergely
  • Párbeszéd: Béres András
  • DK: Szaniszló Sándor

(Nyilvánosságra került, hogy Béres helyére, a Párbeszéd frakciójának élére hamarosan Barabás Richárd fog kerülni.)

Szmsz

Mindjárt első napirendként igen éles vita bontakozott ki a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosításáról. A jelenlegi szmsz nagyon erős főpolgármesteri jogokat határoz meg, így jogosítványai egy részéről maga Karácsony is lemondott volna (a bizottságok javára), ám kevesebbről, mint amennyit a frakciók jónak láttak volna. Ahogy ez a politikában előfordul, a tartalmi kérdés először ügyrendibe csapott át, nevezetesen abba, hogy a rengeteg módosítási javaslatról (ezek egy részét tehát Karácsony támogatta, más részüket nem) egyenként kell-e szavazni vagy egyszerre. Az ügyrendi probléma azután jogi köntöst öltött, mert a főpolgármester és a főjegyző azt állította, törvény írja elő az együttszavazást, lényegében azt, hogy a város első embere állítja össze, milyen legyen a Fővárosi Önkormányzat életét a mostani ciklusra megszabó házirend, a képviselők pedig vagy elfogadják ezt, vagy nem.

Leginkább Vitézy vitatta ezt az álláspontot, felidézve azt, hogy korábban a főpolgármester és a főjegyző (és más szakjogászok) se így értelmezték a szóban forgó szabályt. A patthelyzet nem oldódott, így végül szintén Vitézy javaslatára elhalasztották az szmsz-szavazást, Karácsony pedig megígérte, hogy ki fogja kérni a kormányhivatal álláspontját.

Bizottságok

Annak rendje és módja szerint megalakultak viszont a szakbizottságok, megválasztották az elnököket, alelnököket, képviselő és külsős tagokat. A Fidesz mindössze két bizottság alakítását javasolta, a többiek viszont négy mellett döntöttek, ami így is eggyel kevesebb a korábbinál. Ezek a bizottságok alakultak meg az új választási ciklusra:

  • Emberi Erőforrások Bizottsága
    elnök: Keszthelyi Dorottya (DK)
    alelnök: Szilágyi Anna (Podmaniczky)
  • Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság
    elnök: Vitézy Dávid (Podmaniczky)
    alelnök: Barna Judit Annamária (Tisza)
  • Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság
    elnök: Baranyi Krisztina (MKKP)
    alelnök: Porcher Áron Somerville (Tisza)
  • Tulajdonosi Bizottság
    elnök: Orbán Árpád (Tisza)
    alelnök: Béres András (Párbeszéd)

A tervezett négy helyett végül csak egyetlen tanácsnokra tett javaslatot a főpolgármester, az akadálymentesítésért a tiszás Bovier György lett felelős.

Konkrét ügyek

Ettől kezdve a közgyűlés munkája kifejezetten hatékonnyá vált, még az is kiderült, pontos, előzetes megállapodások nélkül is lehet úgy döntéseket hozni, hogy az egyik frakció javaslatát módosítja egy másik, végül a többség megszavazza.

A főpolgármestert – saját javaslatára – arra szólította föl a közgyűlés, hogy a fővárosi cégek 27 ezer dolgozójával többéves bérmegállapodási programról tárgyaljon.

A hajléktalanságról két javaslat is érkezett. A Fidesz jobb adatokat szeretne a jelenségről, Karácsony módosítójával megszavazta a többség az indítványt. Fordított helyzet alakult ki a másik javaslatnál, a főpolgármester Iványi Gáborék bizonytalan helyzetbe került hajléktalanszállóit tartaná életben úgy, hogy a Fővárosi Önkormányzat átmenetileg fenntartóként finanszírozza a működésüket. Itt a Fidesz javaslatait részben beépítve döntött az igen mellett a többség.

A személyesen nem jelen lévő Kovács Gergely, a Kutyapárt társelnöke több javaslatot is benyújtott, ezek át is mentek. Az egyik arról szólt, hogy a főváros feleljen meg az – a civilek által javasolt – „Ez a Minimum!” elnevezésű átláthatósági és antikorrupciós intézkedési csomag előírásainak. A második egy új állatvédelmi központról szólt, vita kizárólag arról alakult ki, hogy ehhez a pénzt a vállalkozásfejlesztéstől vegyék el, ahogy a kutyás javaslat akarta, avagy inkább a Budapest Brand nevű cégtől, ahogy egyébként a központot először a kampányában javasló Vitézyék akarták. Végül az utóbbi álláspont győzött. Az MKKP harmadik javaslata a részvételi költségvetés utólagos hatásvizsgálatát érte el fideszes és podmaniczkys kiegészítésekkel együtt.

A kampányban még ellenezte a főpolgármester, amit ellenfele, Vitézy egyik legfontosabb programpontként javasolt, nevezetesen a BKK-rendészetet. Most a kezdeményezés mellé állt, módosítókat is adott be hozzá, így a testületen is egyhangúlag ment át. Igaz, azt, hogy a BKK-applikációból cseten lehessen segítséget kérni, nem engedte Karácsony.

A Fidesz a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (Föri) megerősítését kívánja, ez a javaslat szintén átment, bár ez is módosításokkal.

Ugyancsak sikert ért el Szentkirályi Alexandra fideszes frakcióvezető a már a kampányban is hangoztatott javaslatával arra vonatkozóan, hogy több kuka legyen a városban. Vitézy ehhez azzal csatlakozott, hogy szelektív gyűjtők is kerüljenek a közterekre. A többség ezt is támogatta.

A nyilvános napirendek után zárt ülésen a Budapest Díszpolgára elismerés, a Pro Urbe Budapest díj és a Budapestért díj adományozásáról döntöttek.

– ti –

Kiemelt kép: Stépán Virág