Ma tartja alakuló ülését a ferencvárosi önkormányzat

Délelőtt 10 órától az alpolgármesterekről, bizottságokról, szervezeti és működési szabályzatról (szmsz) és a költségvetés módosításáról is dönteni fognak.

Az október 1-jétől hivatalba lépett tizennyolc fős testületben a polgármesterrel együtt 13-an kerültek be a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület (BKFE) színeiben, ők egy frakciót fognak alkotni. Rajtuk kívül három fideszes és két DK–MSZP-s tagja lesz az új képviselő-testületnek.

A testületi ülés az ünnepélyes eskütétel után a napirend elfogadásával kezdődik.

Első napirendi pontként Baranyi Krisztina ismerteti polgármesteri programját, majd új szervezeti és működési szabályzatról döntenek, a jelenlegi pedig hatályát veszíti. Az szmsz többek között meghatározza a bizottságok számát és elnevezését, valamint például azt, hogy két tanácsnok nevezhető ki az önkormányzatban.

Ezután – a törvényi kötelezettségnek megfelelően – elfogadják a képviselők, bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíjainak és természetbeni juttatásainak meghatározását.

Negyedik napirendi pontként a polgármester munkáját segítő alpolgármesterekről döntenek. Az előterjesztés szerint alpolgármester marad Reiner Roland és Döme Zsuzsanna Suzi, harmadikként pedig Kovács András megválasztására tesz javaslatot a polgármester. Döme Zsuzsanna az előző ciklusban társadalmi megbízatású alpolgármester volt, de most ő is főállásban fogja betölteni a pozíciót másik két alpolgármestertársához hasonlóan, ha az előterjesztést – mint az borítékolható – megszavazzák.

Ez követően a bizottságokról és azok tagjairól döntenek. Az alábbi bizottságokra tesz javaslatot a polgármester:

  • Gazdasági Bizottság
  • Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság
  • Szociális és Egészségügyi Bizottság
  • Kulturális Bizottság
  • Városfejlesztési Bizottság

Emellett a a József Attila Városrészi Önkormányzat is létre fog jönni.

Döntenek az önkormányzati tulajdonú cégek, a FEV IX., a Feszofe és a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjairól is: az ő megbízatásuk egységesen 2029. július 31-ig szól.

A fentieken túl ismét napirenden lesz a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóság igazgatói pályázata, amely most meg fogja kapni a szükséges szavazatokat, valamint módosítják az önkormányzat 2024-es költségvetését.

Összesen tíz napirendi pontról tárgyalnak az alakuló ülésen. Nem várható, hogy elhúzódjon az ülés, amelyet a 9tv élőben közvetít, a Kilenconline pedig tudósítani fog róla.

– nie –

Kiemelt képünkön Baranyi Krisztina polgármester két oldalán Döme Zsuzsanna Suzi és Reiner Roland várhatóan újrázó alpolgármesterek

Fotó: Stépán Virág