Jámbor András nem indul 2026-ban országgyűlési mandátumért

Ha elindulna, megoszlanának az ellenzéki szavazatok a Tisza jelöltje és közte, így esetleg a Fidesz szerezhetne mandátumot, ami akadályozná az Orbán-rendszer leváltását.

Figyelemre méltó érveléssel jelentette be csütörtök délelőtt Facebook-oldalán a Ferencvárost is képviselő Jámbor András, aki a 2022-es országgyűlési választásokon a Szikra mozgalom, illetve az ellenzéki összefogás (Egységben Magyarországért) színeiben nyert mandátumot Budapest 6-os egyéni választókerületében, hogy nem indul a 2026-os választáson. Nem egyszerűen arról van szó, hogy nem kívánja megosztani az Orbán Viktor rezsimjét leváltani akarók szavazatait saját maga és a Tisza – ma még ismeretlen – jelöltje között, de arról is, hogy

kifejezetten azt érzi, a Fidesz szeretné, hogy elinduljon,

márpedig ő elsődleges célnak a kormánypárt megverését tekinti, így el akarja kerülni, hogy a körzetben (amelynek határait egyébként átrajzolták) a Fidesz szerezzen mandátumot.

Jámbor András ugyanerről a problémáról korábban még másképp vélekedett: eredményes képviselőnek tartja magát, aki több fideszes ciklus után szerezte meg ezt a választókerületet, így újra a hatalom jelöltjének megverésére készült a 2026-os választáson, illetve kereste az együttműködést is a Tiszával. Utóbbi párt azonban világossá tette, hogy minden körzetben önállóan kíván indulni, és így akarja leváltani Orbánt.

A képviselő videójában beszél eddigi eredményeiről és a még előtte álló tíz hónap feladatairól is.

Mint ismeretes, az ellenzéki pártok közül eddig a Momentum döntött hasonlóan, indulásukkal nem nehezítik az egyes körzetekben a Tisza győzelmét. A Demokratikus Koalíció viszont ragaszkodik ahhoz, hogy saját jelölteket állítson.

A 6. számú választókerület Józsefváros egy része mellett Ferencváros középső és külsőbb területeire terjed ki a Dandár és a Thaly Kálmán utca vonalától délre, keletre.

– ti –

Fotó: Stépán Virág