Nem jelentek meg elegendő számban a leköszönő képviselők a 2024. szeptember 12-re meghirdetett közmeghallgatáson, amelyre képviselő-testületi ülés keretében szokott sor kerülni, ezért azt lakossági fórummá minősítette Baranyi Krisztina polgármester. A 9tv az eseményt élőben közvetítette, a felvétel a televízió Facebook-oldalán utólag is visszanézhető.
A lakossági fórumon felszólaltak a Haller utca 54., a Tűzoltó utca 66. és a Vágóhíd utca 31-33. önkormányzati tulajdonú házak lakói, akik különböző lakhatási problémákat ismertettek. Baranyi Krisztina polgármester ígéretet tett, hogy a kerület lakásrendeletét az új képviselő-testület felül fogja vizsgálni. Kifejtette: a Vágóhíd utca 31-33. esetében nem várható a közeljövőben bontás, kiköltöztetés vagy jelentős felújítás, miután az állam, úgy tűnik, mégsem kívánja kisajátítani a Dél-Pesti Centrumkórház megvalósítása érdekében, de folyamatosan javítják az épület állapotát, az elmúlt két évben több mint 84 millió forintot fordítottak csak erre a házra, és igyekeznek a lakók életkörülményeit javítani.
Szó esett a református egyház által a Markusovszky tér környékére tervezett beruházásokról, amelyekkel kapcsolatban a lakók aggodalmukat fejezték ki a zöldterületek beépítésétől tartva. Baranyi Krisztina elmondta: bár a tervrajzokra felskiccelték az épületek környékét és a parkot, a tervek eddig kizárólag az épületekre készültek el. A park kialakítása közösségi tervezéssel történik majd, a meglévő funkciók megtartása mellett.
Panasz hangzott el az Ecseri úti metrófelszínnél kialakult állapotokról, a közterületet ugyanis hajléktalanok lakták be, a környéken élők pedig már félnek ott elmenni. A polgármester elmondta, hogy a metrófelszín felújítását ugyan a jelenlegi képviselő-testület leszavazta, az októbertől megalakuló új testület az elsők között fog a kérdéssel foglalkozni. Addig is azt kérte, tegyenek rendőrségi bejelentést a lakók, ha olyan helyzetet tapasztalnak.
A lakossági fórum ugyanúgy zajlott le, mintha hagyományos közmeghallgatás lett volna, miután a megjelentek elmondták hozzászólásaikat, amelyekre a polgármester helyben válaszolt. Az írásban érkezett kérdésekre 15 napon belül fognak írásban válaszolni.
– nie –
Kiemelt kép: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója