Augusztus 2-án, a roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából a Nehru parton tartott megemlékezésen fellépett a Romano Glaszo együttes. A zenekar frontembere, Mata András – aki sok szállal kötődött Ferencvároshoz – röviddel a rendezvény után, 47 évesen hirtelen elhunyt.
Mata András halála megrázta a cigány közösséget, rengetegen búcsúznak tőle a Facebookon is. „András évtizedeken át volt a cigány folklór és a zenei oktatás meghatározó alakja, több ezer fiatalt mentorált és tanított meg arra, hogy a zene nemcsak hangok sorozata, hanem lélekemelő erő is” – írta róla az 1 Magyarország Kezdeményezés. Mata András többek között a Romano Kher és az újSTART Alapítvány roma tehetséggondozó táboraiban foglalkozott a roma fiatalokkal. (Életútja az újSTART Alapítvány vezetője, Szőke Judit bejegyzésében olvasható.)
„Szerénységét és tehetségét csak a közösségszeretete tudta felülmúlni” – búcsúzott tőle Oláh József (Pöli), a Méltóságot a Romáknak Mozgalom alapítója. „Mindenki szerette! Mindenki! Minden felkérésre igent mondott, jelen volt azzal az őt jellemző alázattal és szeretettel, ami mára kihalóban van. (…) Mata Ahmed András nekem a talpig cigány szív marad, a szerény óriás, aki »csak« tette a dolgát, megmutatva azt, hogyan kell egy közösségben viselkedni, létezni” – írta róla Oláh József.
„Kiváló ember volt, akinek nem volt haragosa, mert szerettük őt mindannyian… A magyarországi cigány folklór nagy alakja hagyott itt minket” – olvasható Szilvási István (Szilvási Gipsy Folk Band) búcsúztató bejegyzésében.
Lázár Todoroff gyönyörű kisfilmet állított össze a roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozatról, amely alatt végig a Mata András által énekelt sirató hallható:
A Roma Sajtóközpont felvétele Mata András utolsó fellépéséről:
– nie –
Nyitókép: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Kiemelt
Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK
4500 Ft - 5900 Ft


















Kiemelt
MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban
3700 Ft - 4900 Ft












































Kiemelt
AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park
8499 Ft - 13999 Ft



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen