A Boráros tér szerethetőbbé tétele is a Közösségi költségvetés honlapjára feltöltött ötletként indult, majd a Radó Dezső Terv részeként meg is valósul. A terv a burkolatokra, kültéri bútorokra és a zöldfelületre vonatkozik, fontos, hogy a környező egyéb épületek, közösségi közlekedési megállóhelyek folyamatos megközelíthetősége az építkezés során nem változik – összegzi az ÉnBudapestem cikke. A beruházás keretében a buszfordulóhoz kapcsolódó utakkal határolt téren bontanak aszfaltot, fákat ültetnek, évelőágyakat alakítanak ki, és növelik a zöld területek nagyságát.
A kockákból álló bazaltszegély és az aszfalt burkolat helyenkénti elbontásával a meglévő zöldfelületeket növelik, ezzel 220 négyzetméternyi új zöldfelület jön létre, ami alatt fák, évelő növények és cserjék értendők. A buszfordulóhoz kapcsolódó utakkal határolt téren a BKV-épülethez nyugat felől lépcsős feljárót alakítanak ki. A duplasoros szegélyeken ülőfelületek lesznek, a BKV-épület mellett egy korábbinál nagyobb buszváró telepítését tervezik. A projekt keretében összesen 695 m2 zöldfelület jön létre vagy újul meg. A meglévő öt fa mellé még 14-et ültetnek, és 453 cserjét telepítenek több mint száz négyzetméteren. Emellett ötszáz négyzetméternél is nagyobb területen közel háromezer évelőt és hatszáz hagymás növényt is elültetnek, amelyek locsolását automata öntözőrendszerrel fogják végezni.
A kivitelezési munkák közbeszerzést követően várhatóan 2025 második félévében indulhatnak el.
A tervezés megkezdéséről itt írtunk.
A képek forrása: ÉnBudapestem
Ajánlott cikkeink

2025. április 22.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal