Több tucat neves színész, író, költő, zenész és más közéleti szereplő részvételével több ezer fős szolidaritási demonstrációt tartottak Emberek az emberekért címmel az Iványi Gáborhoz köthető iskolák és óvodák megszüntetése miatt pénteken délután 5-től este 8-ig.
A rendezvény a Radnóti Színház művészei által előadott Erdős Virág-vers bejátszásával indult, majd az est házigazdája, Józsa Márta, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője, a Szépírók Társaságának alelnöke idézte fel egy szülő beszámolóját az augusztus 27-i iskolamegszüntető határozat kézbesítéséről: „Egyszer csak jött egy fekete autó (…), de nem az embereket vitte el, csak a reményt…”
(Cikkünk a képgaléria alatt folytatódik.)
Képgaléria: Stépán Virág
Iványi Gábor bevezetőjét követően Mácsai Pál lépett színpadra, és két József Attila-hexametert, majd Für Anikó egy Bereményi Géza-verset mondott el. Beszédet mondott, illetve előadott valamilyen irodalmi művet még többek mellett Lovas Rozi, Nagy Zsolt, Rost Andrea, Szalai Kriszta, Parti-Nagy Lajos, Bódis Kriszta, Perintfalvi Rita, Kepes András, Halász Judit, Horváth Ferenc Színész Bob, Lengyel Tamás, Molnár Áron NoÁr, Rainer-Micsinyei Nóra, Galkó Balázs és Nagy Bandó András. Zenélt Bródy János, Gerendás Péter és Szilvásy István. Videóüzenetet küldött Bálint András, Jordán Tamás, Cserhalmi György, Kukorelli Endre, Kollár-Klemencz László, Hegedűs D. Géza és Kerékgyártó István. Lázár Kati és Pogány Judit is tervezte a részvételt, de végül betegség miatt nem tudtak eljönni. A beszédekről részletes beszámolót készített a Telex.
A fellépők közül többen is idéztek a Bibliából, elhangzott például Jézus egy mondása: „aki a legkisebbeket bántja, az engem bánt”.
Néhányan előzetesen YouTube-videóban hívták fel a figyelmet a rendezvényre és Iványi Gáborék példátlan ellehetetlenítésére.
A rendezvényen dobozok jártak körbe, amelyekbe adományokat gyűjtöttek Iványi Gáborék megsegítésére..
Iványi Gábor zárszavában köszönetet mondott a szervezőknek és a megjelenteknek, illetve a támogatóknak, és arra kérte a résztvevőket, menjenek el minél többen szeptember 26-án reggel fél 9-re a Fővárosi Nyomozó Ügyészség (Belgrád rakpart 5.) elé, ahova a Civil Bázis szervez Szél Bernadettet támogató szolidarítási akciót. Őt is beidézték, és várhatóan rabosítani fogják ugyanis, mint tették korábban Donáth Annával, mert kiálltak Iványi mellett.
A rendezvény gyertyagyújtással és a Himnusz közös eléneklésével ért véget.

Ajánlott cikkeink

2025. február 16.

2025. február 15.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
7 esemény,
Fánkos farsangi mulatság a Désiben
Fánkos farsangi mulatság a Désiben
https://kilenconline.hu/kultura/9tv-fankos-farsang-a-desi-muvhazban-szombaton/
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband