Nárciszültetéssel hívták fel a figyelmet a Magyar Hospice Alapítvány munkájára – képgaléria és a 9tv videója

Közel háromszáz nárciszhagymát és árvácskapalántát ültettek ma el ferencvárosi óvodások, kisiskolások és nyugdíjasok a Magyar Hospice Alapítvány munkatársaival és kerületi lakosokkal közösen a József Attila-lakótelepi Nyúldombon. A gyerekeknek idén játékokat is szerveztek az alkalomra. Az alapítvány és Ferencváros önkormányzata évek óta közösen szervezi ezt a rendezvényt: az alapítvány a súlyos, legtöbbször daganatos betegségek végstádiumában lévők összetett, emberséges ellátásán fáradozik, a virágültetéssel pedig azt akarják kifejezni, hogy nagy támaszt jelent a bajban, ha van szakszerű segítség, ha a beteg számíthat másokra. Az elgondolás szerint a résztvevők így közelebbről megismerkedhetnek az alapítvány munkájával és a hospice-szemlélettel, a gyerekek pedig már korán hallanak arról, hogy az elesettek és a betegek méltóságteli segítése fontos része az életnek – olvasható az önkormányzat Facebook-oldalán.

Fotók: Mészáros Gábor