Módosították a szociális rendeletet, személyi kérdésekről döntöttek, foglalkoztak a kerületi rendőrkapitányság tevékenységével, az iskolák átszervezési terveivel és a ferencvárosi médiával.
Az ülés fontosabb, érdekesebb témáit foglaljuk össze, az összes előterjesztés áttekinthető az önkormányzat honlapján.
A képviselők először megemlékeztek az április 7-én, hetvenöt éves korában elhunyt Orbán György könyvkiadóról, könyvesbolt-alapítóról, kultúraszervezőről.
Napirend előtt Torzsa Sándor (MSZP) az elvetélt Fudan-beruházáshoz a kerülettől elvett 47 telek után járó 3,5 milliárd forintos kártérítés összegének felhasználásáról beszélt. (A remények szerint a területen a Diákváros fog megépülni.) Két konkrét ötlete van: egyrészt a kerület végre saját beruházásban fölhúzhatna egy házat bérlakásokkal. Ez nemcsak azoknak lenne hasznos, akik odaköltözhetnek, de az egész tömbrehabilitációs rendszer működtetéséhez is szükséges a bérlakásállomány. A képviselő szerint ugyancsak érdemes lenne létrehozni a Vízisport utcában régóta tervezett nyári gyermektábort.
Baranyi Krisztina polgármester az ülésen jelentette be, hogy Szüts Korinna korábbi aljegyző április 1-jei hatállyal megkapta jegyzői kinevezését.
A képviselő-testület zárt ülésen bírálta el a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat (FESZ) gazdasági igazgatói munkakörére érkezett pályázatokat. A győztes Bíró László lett, aki információnk szerint korábban Ungár Klárával, a FESZ márciusban megválasztott igazgatójával dolgozott együtt.
A képviselők megbízták három kerületi óvoda (Ugrifüles, Méhecske, Csicsergő) igazgatóit az intézmények további vezetésével. A Csudafa Óvoda és a Kicsi Bocs Óvoda óvodaigazgatói feladataira pályázatot írtak ki. Az egyik poszt nyugdíjazás miatt ürül meg, a másik igazgatónak pedig a második ciklusa jár le, így mindenképp új pályázatot kell kiírni.
A testület átírta szociális rendeletét, bővítette a családtámogatási formákat. A beiskolázási támogatásra minden szülő jogosult lesz, a Bubi-bérlet, szemüveg támogatására is lesz lehetőség. Több pénzben meghatározott értéket – jogosultsági határt – is megemeltek a képviselők, ugyanígy az iskolai étkezések térítési díjait is.
Hanó Gergely alezredes, kerületi kapitány részletes, grafikonokkal is illusztrált beszámolót nyújtott be a BRFK IX. kerületi rendőrkapitányság tavalyi tevékenységéről. A baleseti számok javultak 2024-ben, a bűnözési mutatók viszont több területen is kedvezőtlenebbé váltak 2023-hoz képest. A kapitány különböző tényezőkkel magyarázta ezt. Például egyetlen, 839 rendbeli sorozat-bűncselekmény rontotta a statisztikát, de azt is elismerte, hogy amikor tavasszal megugrott bizonyos vagyon elleni cselekmények száma, időbe telt megtalálni az elkövetőket, így őszig még magasak voltak az elkövetési számok az adott kategóriában. A beszámolót elfogadták.
A legélesebb vitát az ülésen az iskolák átszervezése váltotta ki. A Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Tóth Endre tájékoztatta a testületet, hogy milyen változásokat terveznek a kerület oktatási intézményeiben. Noha azt állította, hogy ezeket maguk az iskolák kezdeményezik, a képviselők nem feltétlenül örültek minden átszervezési ötletnek, ezért levették a napirendről az anyagot, és négy iskola esetében azt kérték, hogy az igazgatók maguk számoljanak be terveikről a szakbizottság előtt. Ezek
- a Weöres Sándor, illetve
- a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium,
- a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint
- a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola.

Mondhatni, a kormány oktatás- sőt társadalompolitikai károkozásának szimbóluma lett az ülésen, hogy a Weöresben idegen nyelvi nulladik évfolyam helyett a jövőben az úgynevezett kadétképzést preferálnák, ami Tóth Endre tájékoztatása szerint honvédelmi alapismereteket és hazafias nevelést takar. Szerinte nincs elég kellően erős bizonyítványú általános iskolás, aki továbbtanulhatna a nyelvi előkészítőn. Torzsa Sándor szenvedélyesen szállt vele vitába:
Azért kénytelenek megszüntetni a nyelvi osztályt, mert a tankerület nem engedi fölvenni a nem jó bizonyítványú tanulókat. Én is a Weöresbe jártam, és volt olyan roma osztálytársam, aki esélyt kapott, kettes bizonyítvánnyal is fölvették, és ma diplomája van. Maguk pedig ezeket a diákokat nem engedik fölvenni.
Ezúttal a többség (Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület – BKFE) is egyetértett a baloldallal, Döme Zsuzsanna alpolgármester szerint például tizenöt-húsz éve állt le a társadalmi mobilitás az egész országban, óriási baj van a közoktatásban, a tankötelezettségi korhatár leszállításával kezdve. Még Kállay Gáborné (Fidesz) is sajnálná, ha a művészeti képzés gyengülne a József Attilában, mert az sok szociálisan hátrányos tanulónak fontos.
A testület elvi szinten támogatta, hogy a kerület csatlakozzon a főváros készülő zöld panelprogramjához.
A képviselők elfogadták a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. tavalyi beszámolóját. A 9 magazint, a 9 tv-t és a Kilenconline-t is kiadó cég ügyvezetői munkakörére pedig pályázatot írtak ki. Ezt azzal indokolta a polgármester, hogy elégedetlenek a sajtótermékekkel.
Azt szeretnénk, ha a kerületről szóló információk, a mi elveink eljutnának a polgárokhoz. A 9 magazin az elvárhatónál valamivel jobban teljesít ebben, de a másik két platform értékelhetetlen elérést mutat, ez így közpénzpazarlás. A pályázattal tehát az a cél, hogy új ötletek jöjjenek, friss szemlélet honosodjon meg a kiadónál – mondta Baranyi Krisztina.
– ti –
Fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. április 22.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal