Még ebben az évben megszűnik a párt parlamenti frakciója is, amikor abból is kilép majd – mondta el a 444-nek Csárdi Antal, a Ferencváros egy részét is magában foglaló választókerület egyéni országgyűlési képviselője.
„Nulla másodperc alatt döntött”, amikor bizonyítékot látott arról, hogy Ungár Péter, a párt elnöke egyezteti a választási stratégiájukat Rogán Antallal. „Nem az a probléma, ha leülnek tárgyalni, hanem az, ha választási stratégiát egyeztetnek. Ez elfogadhatatlan” – mondta Csárdi a lapnak. Nem fedte fel a bizonyíték mibenlétét, mivel ezzel, mint mondta, elárulná a forrását, de „ezer százalékig” biztos benne, hogy valós és bizonyítja: „még azelőtt, hogy az LMP kongresszusa döntött volna a Vitézy-projektről, előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és a párt vezetése között”. Márpedig „az az ellenzéki párt, amelyik a saját választási stratégiáját egyezteti a kormánypárttal, különösen abban a politikai helyzetben, amiben ma Magyarország van, teljes mértékben vállalhatatlan” – mondta. Ungár Péter pártelnök Csárdi beszámolója szerint a stratégiai egyeztetés tényét nem tagadta, a lapnak pedig annyit reagált, hogy Csárdi korábban is kiléphetett volna, ha gondot okoz számára a visszalépés (Szentkirályi Alexandráé Vitézy Dávid javára – a szerk.), arról pedig nem beszél, mi hangzott el közöttük.
A bizonyítékot Csárdi szeptember 12-én látta, és ugyanazért várt a bejelentéssel, amiért a frakcióból sem azonnal lép ki: mert nem akarta, hogy „az ezzel összefüggő és kiszámíthatóan érkező botrány bármilyen módon sértse a munkatársak érdekeit”. „A frakcióból való kilépésem, ami a jelenlegi tudásom szerint az LMP-frakció megszűnését is eredményezi, akkor történik meg hivatalosan, ha megbizonyosodtam róla, hogy a frakciónál dolgozó munkatársak egzisztenciális helyzete potenciálisan biztosított, de mindenképpen még ebben az évben” – írta Facebook-posztjában.
Csárdi és az augusztusban távozott Keresztes László Lóránt előtt nem sokkal Schmuck Erzsébet addigi társelnök jelentette be, hogy 15 év után kilép az LMP-ből. „Ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta” – indokolta akkor Schmuck a döntését. Az LMP egyik alapítója, Vágó Gábor is augusztusban lépett ki a pártból.
Csárdi kilépéséről korábban itt írtunk.
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. február 16.

2025. február 15.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
7 esemény,
Fánkos farsangi mulatság a Désiben
Fánkos farsangi mulatság a Désiben
https://kilenconline.hu/kultura/9tv-fankos-farsang-a-desi-muvhazban-szombaton/
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband