A Jár nekünk a biztonság! című kampányuk részeként vonultak végig a két kerület egyes részein Jámbor András, Ferencváros és Józsefváros parlamenti képviselője és a Szikra mozgalom hívei október 26-án. A kampány célja a kerületiek lakóhelyének biztonságosabbá tétele, amiért női önvédelmi tanfolyamot és rendrakási akciókat szerveznek, törvényjavaslatokat nyújtottak be, polgárőrség létrehozását kezdeményezik, a határra küldött rendőrök visszahívását és a drogprevenció intézményrendszerének megteremtését követelik a kormánytól.
Gyülekezőhelyként a II. János Pál tere hirdették meg, a séta végállomása pedig a Haller park volt. A bejárt útvonal olyan környékeken át vezetett, ahol már nagyon sok lakossági panasz érkezett az önkormányzatokhoz a lakókat zaklató, szintetikus kábítószerek hatása alatt álló, nagy létszámú, éjjel hangoskodó csoportokról.
Míg a menetet várjuk, szóba elegyedem néhány hölggyel, akik a Haller parkban sziesztáznak. Mint mondják, napi gondot, sőt, fenyegetést jelent számukra az utóbbi időben a környéken felbukkanó, a bokrok közt drogozó, vécéző személyek jelenléte. Megtalálhatók ezek az emberek a közeli kínai bolt, a kocsma és a dohánybolt közelében, s itt a parkban is, rendőrt viszont csak elvétve látnak. A környékbeliek félnek, kiszolgáltatottak, és nincs, aki segítsen, hatósági intézkedést még nem láttak.
Míg beszélgetünk, megjelenik a biztonsági sétán részt vevők háromtucatnyi, a kétórás gyaloglástól kissé már fáradt csoportja. Jámbor képviselő a park sétányán ismerteti az aggasztó helyzetet és az előttük álló feladatokat. A szerhasználók jelentette problémát más kerületekben tévesen kezelték, nem az a megoldás, hogy az Örs vezér térről áthajtják őket a Népligetbe, onnan a József Attila lakótelepre, majd Pesterzsébetre. Ettől nem oldódik meg semmi – mondja. A legnagyobb gondok egyike, hogy nincs olyan szociális háló és segítői szakma, ami a függőket kezelni tudná. A kormány korábban azt ígérte, hogy 2020-ra teljesen megszűnik Magyarországon a drogozás, ebből semmi sem lett, sőt, a helyzet még súlyosabb, mint valaha. A kérdés most is az, hogyan tehetnénk jobbá és biztonságosabbá a lakosság életét. Változtatni kell azon a szemléleten, hogy a rendőrség hatóanyag szerint és nem a hatásuk alapján intézkedhet, ami azért téves felfogás, mert ezeknek a drogoknak akár hetente is változik az összetételük, de patkányméreg szinte valamennyiben előfordulhat.
Jámborék olyan törvényjavaslatot készítettek elő, amely szerint egy marihuánás cigit elszívó fiatalt nem kell bebörtönözni, a veszélyes anyagokat árusító dílereket viszont igen. Új jelenség, hogy a kerületi rendőrök java részét átirányították a déli határra, a menedékkérők vegzálására. Fontos követelésük ezért, hogy a biztonságunk érdekében az innen átirányított rendőröket hozzák vissza a kerületekbe. Tény, hogy a fiatal fővárosi hajléktalanok fele az állami gondozásból kerül az utcákra, őket sújtja leginkább a drogprobléma. Ezért is követelik a gyermekvédelmi rendszer rendbe rakását. Az ott dolgozók a második legrosszabbul fizetett állami szakma nálunk: el akarják érni tehát, hogy erre a célra nagyságrendekkel többet fordítson az ország. Amit Jámborék mindezen túl konkrétan is megcsinálhatnak, az egyebek közt a civil önkéntesek általi rendrakás a közterületeken, valamint programok szervezése a közterekre, ahol a környékbeliek elmondhatják a problémáikat. Ez már önmagában is erősíti a biztonságérzetüket, érzékelhetik, hogy nincsenek magukra hagyva. További lehetőség a női önvédelmi képzések beindítása, ami nem karatetanfolyamokat jelent, inkább pszichológiai felkészítést, hogy miként reagáljanak rázós helyzetekben, hogyan kérjenek segítséget. Szintén cél a ferencvárosi polgárőrség létrehozása, ebben Jámbor kezdeményezőként lép fel.
Ez a séta csak egyik eleme a Jár nekünk a biztonság! című kampánynak, amelynek célja, hogy olyan jogszabályi változtatásokat mozdítsanak elő, mint a dohányboltok éjjel-nappali nyitvatartásának korlátozása, hiszen ezek körül az üzletek körül koncentrálódnak a szerhasználók. Szeretnék elérni a rendőri létszám jelentős növelését is a köztereken. Országgyűlési képviselőként Jámbor törekszik rá, hogy a döntéshozók számára láthatóvá tegye: a drogproblémák megoldásának sokkal hatékonyabb kezelési módjai is léteznek, mint a jelenlegiek.
– ma –
Ajánlott cikkeink

2025. július 8.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata