Előreláthatólag május végéig megnyílik a régóta várt közvécé a Haller parkban, ha sikerül minden engedélyt beszerezni a hatóságoktól.
„A vállalkozó maholnap az utolsó simításokat végzi a Haller parki új közvécén: lámpákat szerel fel, belső burkolatot javít. A szakiroda elkezdheti az engedélyek beszerzését a különböző hatóságoktól” – tette közzé Takács Máriusz (DK) a terület önkormányzati képviselője közösségi oldalán.
Részletesebb információkért megkerestük a képviselőt, aki elmondta: a szabályos közbeszerzéssel meghirdetett önkormányzati beruházás már 2023 tavaszán elindult, ám a nyertes vállalkozó egy alvállalkozót is bevont az építkezésbe, aki viszont elmaradt a teljesítéssel, és erről nem is tájékoztatta sem a fővállalkozót, sem a megrendelő önkormányzatot. A munkák elakadása viszont nyilvánvalóvá lett, 2024 januárjára sikerült felmondani a szerződést az illető céggel, februárban pedig új alvállalkozót találni. Ez a választás sikeresebb volt, holott nem egyszerű illemhelyről van szó: egy körülbelül negyven-ötven négyzetméter alapterületű épület van átadás előtt, amelyben gondnoki helyiség is lesz a személyzet számára. Nem a régi idők „vécésnénijére” kell gondolni, hiszen a szolgáltatás ingyenes lesz, a fenntartó FESZOFE biztosít majd állandó műszaki ügyeletet. Ez sajnos nem jelent huszonnégy órás nyitvatartást – bár pontosan még nem határozták meg, a funkcióhoz igazodó ésszerű időhatárok között lesz nyitva a létesítmény, várhatóan reggel hat és este hét között. A műszaki átadás – amely nagy vonalakban az érintésvédelmi, a vízügy technikai és a tűzvédelmi átvizsgálást jelenti – után az épület azonnal megkapja a használatbavételi engedélyt. Takács Máriusz május közepére-végére várja ennek megtörténtét, utána azonnal üzemelni kezd a régóta várt közvécé. A beruházás költsége Takács elmondása szerint mintegy hatvankétmillió forintra tehető.
– hi –
Fotó: Takács Máriusz Facebook-oldala
Ajánlott cikkeink

2025. július 11.

2025. július 11.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán