A 2024. június 9-én esedékes önkormányzati választások előtt indított interjú-sorozatunkban a ferencvárosi képviselőket kérdeztük. December–januári számunkban Torzsa Sándort (MSZP), a Demokraták frakcióvezetőjét.
9: Miért az MSZP-ben politizál, és miért éppen Ferencvárosban kezdte el?
Torzsa Sándor: Minden ehhez a kerülethez köt: ide jártam középiskolába, itt voltam diákönkormányzati elnök, itt a baráti társaságom is. 2002-ben csatlakoztam a Magyar Szocialista Párthoz. Úgy éreztem, segítenem kell, hogy normálisabb irányba menjen az ország. A baloldaliságnak hagyománya van a családunkban. Régi szociáldemokrata családból származom, már a dédszüleim is szociáldemokrata párttagok voltak.
9: Közeledik a jelenlegi ciklus vége. Mit ért el a négy év alatt?
TS: A legbüszkébb arra vagyok, hogy rengeteg olyan, több évtizede megoldatlan kerületi problémával kezdtünk el foglalkozni, amelyhez korábban senki nem mert nyúlni. Többet sikerült is megoldani. A 9 magazin is írt például a Telepy utca 34. – Üllői út 111. kálváriájáról (a sarokház Telepy utcai szárnyának lakói elzárták a közös liftet az Üllői útiak elől; lásd 2021. decemberi számunk 18. oldalát – a szerk): folyamatban van a lift kialakítása, a megoldás. A választókerületemben sikerült több parknak a rendszerváltás óta megoldatlan tulajdonviszonyait rendezni. Megújult a Középső-Ferencváros kapuja a Haller és a Balázs Béla utca sarkán, sőt egy gyönyörű szobrot is kapott. Van már zebra a Nagyvárad téren, amit sokan kértek évtizedek óta – hogy csak néhányat említsek.
9: Nemrég jelentették be hivatalosan, hogy a DK és az MSZP közösen készül a 2024-es választásokra. A kerületi pártszövetség hogyan viszonyul az országoshoz?
TS: A ferencvárosi ellenzéki oldalon biztos pont a DK és az MSZP szövetsége, amely már 2019 előtt létrejött, és azóta is stabilan fennmaradt. Ezt most országos szinten is követi a két párt, amire egy kicsit büszkék is vagyunk. Friss kutatások azt mutatják, hogy az MSZP-nek és a DK-nak együtt közel 30 százaléka van. Ez azt jelenti, hogy ennek a két pártnak hibahatáron belül ugyanakkora a támogatottsága, mint a Fidesznek.
9: A Párbeszéddel is együttműködnek?
TS: Igen, mint minden ellenzéki szereplővel, velük is szeretnénk megállapodni, természetesen. Még nem sajtónyilvános, de amire az újság az olvasókhoz kerül, az MSZP–DK-szövetség országos szinten is kibővül a Párbeszéddel, remélhetőleg.
9: Ennek a szövetségnek Gyurcsány Ferenc az arca. A Fidesz 2022-ben elköltött körülbelül negyvenmilliárd forintot arra, hogy vele riogassa a népet, és az ellenzék sem áll egységesen mögötte. Mit gondol erről?
TS: Az ellenzéki oldal egyik legkomolyabb politikai tévedése az, hogy ő maga is egyfolytában két pofára gyurcsányozik. Gyurcsányozásban ebben az országban mindig a Fidesz lesz a legsikeresebb. El kellene felejteni, mert ezzel az ellenzékiek nem saját maguknak gyártanak szavazókat, hanem a Fidesznek. Miközben ez sem arról szól, hogy Gyurcsány Ferenccel oltári nagy probléma lenne, hiszen ugyanezek az emberek másnap jelentkeznek a DK pártelnökénél, és együttműködési megállapodást akarnak kötni vele. Végig kellene gondolnia mindenkinek, hogy ez az út hova vezet.
9: Támogatja-e a szövetség Baranyi Krisztina polgármester újrázását?
TS: Erre nem lehet egymondatos választ adni. A nyáron az egyik önkormányzati bérházunkban leszakadt a lépcső, és több más házunkból is jöttek jelzések, hogy veszélyesek az épületek. Felmértük a kerület összes önkormányzati bérházát, elkészült a cselekvési terv, amit a novemberi képviselő-testületi ülésen meg is szavaztunk, kijelöltük, hogy melyik az a hét ház, amelyek kiürítése a legsürgetőbb. Nagyon sok munkánk volt ebben, amit a polgármester asszony is elismert a képviselő-testületi ülésen. Több mint ezer ferencvárosi család él ilyen körülmények között. Nem tudunk politikai együttműködésekről, támogatásokról tárgyalgatni, amíg nem tudjuk biztonságban ezeknek az embereknek a sorsát. A testületi ülés után jeleztük a polgármesternek, hogy el van végezve ez a munka, szívesen egyeztetünk vele a jövőről. Több mint egy hét eltelt, de (lapzártánkig – a szerk.) nem jelentkezett a polgármester asszony.
9: Elképzelhető, hogy polgármesterjelöltet is megneveznek?
TS: Az MSZP–DK-nak nem az a célja, hogy feltétlenül polgármesterjelöltet állítson Ferencvárosban. De ha más ellenzéki pártoknak fontosabb a saját pozíciójuk és az, hogy minket kitúrjanak az ellenzéki összefogásból – ahogy kitúrtak 2019-ben a közös frakciókból és a városvezetésből –, akkor a 30 százaléknyi választónkra tekintettel kénytelenek vagyunk önállóan elindulni a választáson a polgármesteri címért is. Ez egy kényszerhelyzet, amit nem mi teremtettünk, hanem ezek a pártok. A közvélemény-kutatások egyébként azt mutatják, hogy a pártok támogatottságát nem haladja meg Baranyi Krisztináé: nincs meg az a plusz, amit sokan tulajdonítanak a polgármester asszonynak.
9: Támogatná a kerületi ellenzéki előválasztást 2024-ben?
TS: Sajnos nem sikerült túl jól a 2021-es: az ellenzéki szavazók körében bekerült az előválasztás a szitokszavak szótárába. Az emberek csalódtak az intézményben, mert nem biztos, hogy elérné a kívánt célt.
9: Akkor a megállapodások szivarfüstös hátsó szobákban jöhetnek létre?
TS: Mi a képviselő-testületi üléseken számolunk be napirend előtt arról, hol tartunk. Részünkről akár a 9tv nyilvánossága előtt is folyhatnának az ellenzéki tárgyalások; ez sok ellenzéki választót kifejezetten érdekelne is. Jó lenne, ha ez a transzparencia a többi ellenzéki pártot is jellemezné. Csak az a baj, hogy éppen ők vannak abban a bizonyos szivarfüstös szobában.
9: Hogyan állnak most a tárgyalások?
TS: Sehogy. Vannak folyosói pletykák, amelyek szerint hat körzetet akarnak a Kutyapártnak, hármat az LMP-nek, az MSZP–DK-nak pedig megüzenték, hogy egy körzetben indulhat, de azt is megmondják, ki legyen a jelölt. Ez nagyon rossz irány. Az LMP és a Kutyapárt politikusai folyamatosan rohangálnak a Bakáts térre, szervezkednek, hogyan lehet minket kiszorítani, kitúrni az ellenzéki szövetségből. De velünk szemben egyik sem mert még leülni egy asztalhoz. Nonszensz.
9: A Momentumot nem említette.
TS: Velük sem volt még hivatalos tárgyalás. Ott még belső verseny folyik, hogy kiket indítsanak képviselőjelöltnek. Ezt mi türelmesen kivárjuk.
9: Hogyan látja az együttműködés lehetőségét a jobboldallal, a Fidesszel, hívhatjuk NER-nek is?
TS: Sehogy. Nem volt sem az MSZP-nek, sem a DK-nak soha semmiféle együttműködése a Fidesszel, és nem is lesz.
9: Mennyire lehet a helyi sajtó szabad és független?
TS: Az emlékeimbe nagyon beégett egy interjú, amit 2015-ben Piri Katalin, a magyar származású holland szociáldemokrata európai uniós képviselő adott az ATV-ben. Rónai Egon, a műsorvezető megkérdezte, Hollandiában is megvan-e a jobb- meg baloldali politikai erőkhöz kötődő sajtóblokk. Nagyon árulkodó volt Piri döbbent arckifejezése: jobb- meg baloldali média? Ez értelmezhetetlen. A média csak független lehet. Ahogy nincs jobb- meg baloldali hentes vagy pékség sem. Természetesnek kellene lennie, mint ahogy a nap süt és a szél fúj: a média szabad.
9: 2024 után milyen kerületet, milyen ferencvárosi politikát képzel el?
TS: Biztos vagyok benne, hogy az a polgármesterjelölt fog győzni Ferencvárosban, akit az MSZP–DK-szövetség támogat, a közös program alapján. Mi baloldali, szociáldemokrata programot szeretnénk látni a 9. kerületben. Ki kell mondani azt is, hogy a tömbrehabilitáció utolsó nagy befejező ütemét végigvisszük: ez az alfája és ómegája annak, hogy egy polgármesterjelöltet tudjunk támogatni. Emellett nagy feladat a következő városvezetés számára a szociális ellátórendszer átalakítása, az intézményi struktúráé és a támogatási, segélyezési politikáé is. Van kihívás bőven egy baloldali városvezetés előtt.
Vágvölgyi B. András
Fotó: Stépán Virág
TORZSA SÁNDOR (37)
Politológus végzettségű, korábban többek között ifjúsági vezetőként dolgozott. 2002-ben csatlakozott az MSZP-hez, 2019-ben lett a 6-os választókerület képviselője. Előzőleg külsős bizottsági tagként vett részt az önkormányzat munkájában. Az MSZP-s és DK-s képviselőket tömörítő Demokraták frakció vezetője, valamint az Egészségügyi, Szociális, Sport-, Ifjúsági és Civil Bizottság elnöke.
(Megjelent a 9 magazin 2023. december – 2024. januári számában)