A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a világ legjobb versenyzőinek új versenyformát talált ki, amelyet először Budapesten rendeznek meg 2026 szeptemberében – írja az Énbudapestem.
Csaknem 70 ország 400 versenyzője, köztük a legnagyobb sztárok szerepelnek majd a viadalon, amelynek létrehozásával az a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) célja, hogy ezentúl ne teljen el úgy év, amikor nincs nagyszabású nemzetközi esemény, ami mind az atlétáknak, mint a nézőknek vonzó lehet. Az első ilyen viadalra 2026. szeptember 11–13 között Budapesten kerül majd sor, ezután pedig kétévente terveznek hasonló eseményt. Idén az Európa-bajnokság, majd az olimpiai játékok várja az atlétákat, jövőre pedig Tokióban lesz az atlétikai világbajnokság, ezért rendezik az első szuperversenyt 2026-ban.
A versenyszámokat három napon át, háromórás blokkokba tömörítik majd, a nézőknek pedig azt ígérik, hogy a pörgősebbre tervezett formátumot új szervezési és technológiai újításokkal frissítik fel. A versenyen olimpiai és világbajnokok, Gyémánt Liga-győztesek és az év legjobbjai vehetnek részt az évben elért legjobb eredményeik alapján. A sportág legnépszerűbb szakágai képviseltetik majd magukat a három nap alatt, rövid-, közép- és hosszútávfutó számok mellett váltóversenyek, dobó- és ugrószámok is műsoron lesznek. A cél, hogy a legjobbak legjobbjai egy mindent eldöntő versenyen mérhessék össze erejüket – innen az eredeti World Athletics Ultimate Championships név.
Az atlétika vonzerejének növelésével azonban nemcsak a nézőszámok feltornászása a cél: magukat az atlétákat is vissza kell csábítani a világversenyekre. Ugyanis az olimpiai cím vagy egy jó szereplés hírnévvel, dicsőséggel és szponzorációs szerződésekkel kecsegtet, de a világbajnokság sok atlétának már nem vonzó.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség erre a problémára reagálva tette anyagilag is vonzóvá az új versenysorozatot.
10 millió dollár összdíjazást ígérnek, a versenyszámok győzteseinek pedig 150 ezer dollár (kb. 54 millió forint) lesz a jutalma. Az atlétikában sohasem forogtak még ilyen összegek; ez és a kiemelt eseménnyel járó extra promóció pedig mindenképpen motivációt jelenthet a világelitnek is.
Az esemény Budapesten debütál majd, ahogy azt a nemzetközi szövetség (WA) sajtóközleménye is írja. Az első „világdöntőt” többek között azért kapta meg a magyar főváros, mert minden idők legjobb szabadtéri világbajnoksága a tavalyi budapesti verseny volt.
Fotó: 9 magazin
Ajánlott cikkeink

2025. február 14.

2025. február 14.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Valentin-nap: Dead End – Sachsentrance az Arzenálban
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
6 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
5 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob