Tizenhat napirendi pontot tárgyalt februári rendes ülésén Ferencváros képviselő-testülete, megemelve többek között a Bursa Hungarica ösztöndíj önkormányzati részét, valamint térítésmentes szamárköhögés elleni oltást biztosítva a gyermeket váró nőknek és az arra rászorult, egy lakásban élő családtagjaiknak – ezeket a döntéseket emelte ki előzetesen is Reiner Roland alpolgármester 9tv Napirend előtt című műsorának nyilatkozva. Az ülésről élőben közvetített a 9tv, amely az alábbiakban visszanézhető, illetve olvasható a Kilenconline helyszíni beszámolója.
Napirend előtt Torzsa Sándor (MSZP–DK) képviselő kifogásolta, hogy a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal belső szervezeti felépítésének megváltoztatásáról szóló előterjesztést egyetlen bizottság sem tárgyalta. (Az egyik bizottság ülése elmaradt.) Ezért kérte, hogy annál a pontnál több hozzászólásra legyen módjuk a képviselőknek. Baranyi Krisztina polgármester támogatta a kérést, egyben bejelentette, hogy leveszik a napirendről a 8. pontként szereplő témát. A közterületet érintő beruházással kapcsolatos döntésre majd egy rendkívüli ülésen kerül sor.
Gyurákovics Andrea (Fidesz) azt kifogásolta, hogy a nevében kiment egy meghívó bizottsági ülésre, amelyről nem is tudott. Szüts Korinna aljegyző megerősítette, hogy valóban hiba történt, ezért elnézést kért.
Torzsa Sándor az Ecseri úti metrómegálló felszíni rekonstrukciójáról is beszélt. A közbeszerzést most 1,26 milliárdos ajánlattal nyerték meg a beruházásra. A képviselő ebből arra következtetett, azoknak volt igazuk, akik az előző ciklusban ellenezték, hogy csaknem kétmilliárdért valósuljon meg a felújítás. Csakhogy az egyik szám nettó, a másik bruttó – mondta válaszában Baranyi Krisztina. A polgármester szerint szerencsére valóban olcsóbb lesz az Ecseri megújítása, de sokkal kisebb összeggel. Ennek pedig az az oka, hogy az országban leálltak a beruházások, lényegesen nőtt a verseny az építőiparban, az előző közbeszerzésre csak néhányan jelentkeztek, most azonban több mint tíz ajánlattevő, így sikerült lejjebb szorítani az árat.
Mathauser Tünde (Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület) a március 1-jei faültetésre hívta fel a figyelmet.
Az első napirend a FESZ Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat igazgatói pályázata volt. A már többször kiírt pályázatra ezúttal hárman jelentkeztek: Mechler András, a jelenlegi igazgató, valamint Rékassy Balázs és Ungár Klára. A szociális és egészségügyi bizottság részletesen foglalkozott a pályázatokkal, meghallgatta a jelölteket, mondta Süveg Anna (BKFE), a bizottság elnöke. A bizottság Rékassyt és Ungárt támogatta, Mechlert nem. A jelöltek a képviselő-testület előtt röviden ismertették programjukat, majd kérdésekre válaszoltak.
Ungár Klára pályázatát nemcsak a BKFE-s többség, hanem az MSZP–DK-s frakció is jónak, támogatandónak tartja, mondta Torzsa Sándor. Azonban azt is hangsúlyozta, hogy nagyra értékelik a mostani igazgató, Mechler András munkáját is, akiért aláírásgyűjtéssel álltak ki munkatársai, és az orvosi közélet jeles szereplője. Ezért nem érti, a kerület vezetése miért kívánja őt eltávolítani. A polgármester erre adott válaszából az derült ki, hogy elsősorban nem az igazgató orvosszakmai, hanem igazgatási tevékenysége ellen merült fel kifogás. Egy alkalommal például elfelejtettek közbeszerzést kiírni az energiára, késett a háziorvosok beköltözése a szakrendelő új épületébe, nem indult el ott időben az egynapos sebészet, nem működik büfé sem. Ungár Klára úgy nyilatkozott, hogy ha ő nyeri el a megbízást, támaszkodni kíván Mechler András tudására, foglalkoztatni kívánja őt szerződése lejártáig.
Gyurákovics Andrea Ungárt korábbi újpesti tevékenységével támadta, szerinte vizsgálat is indult a 4. kerületi hasonló – Ungár által vezetett – intézményben történt visszaélés miatt. A jelölt határozottan visszautasította, rágalomnak nevezte a vádakat – erre a képviselő tulajdonképpen elnézést is kért.
A Fidesz frakcióvezetője Rékassy Balázst megpróbálta úgy bemutatni, hogy a Tisza Párthoz áll közel. Párttársa, Kállay Gáborné azt kifogásolta, hogy a jelölt pályázatában bírálta a kormány egészségpolitikáját.
Szünet után egy kétfordulós eljárásban szavaztak a képviselők a FESZ-igazgatóról. Először úgynevezett szimpátiaszavazást tartottak.
- Ungár Klára 8 igen, 5 tartózkodó és 3 nem szavazatot;
- Mechler András 4 igen, 5 tartózkodó és 7 nem szavazatot;
- Rékassy Balázs 12 igen, 2 tartózkodó és 2 nem szavazatot
kapott. Így határozati javaslatként Rékassy Balázs megbízását szavazták meg, ugyancsak 12 igennel.
A Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. Részben az egyetemre, főiskolára készülő, részben a már ott tanuló fiatalok pályázhatnak. Az érdeklődés azonban évről évre csökken, feltehetően az ösztöndíj alacsony, havi 10 ezer forintos mértéke miatt is. Az összeg egyik felét az érdekelt intézmény, a másikat az önkormányzat adja. Ez utóbbi tétel a jövőben 15 ezer forintra emelkedik a képviselő-testület döntése értelmében, így a fiatalok havi 20 ezer forintot kaphatnak. Kállay Gáborné a már hallgatók esetében még magasabbra, 45 ezer forintra emelte volna a havi támogatást, de javaslata nem kapott többséget.
A testület Szántai Zsombor és Mező Tímea (BKFE) javaslatára bővítette a ferencvárosi lakosok számára járó támogatások körét. A szamárköhögés (pertussis) elleni védőoltásra alanyi jogon kaphatnak anyagi segítséget a várandós anyák és a velük közös háztartásban élő, 20. életévet betöltött, szociálisan rászorult személyek.
A képviselők módosították a tavalyi költségvetést. A FESZ intézménnyé alakulásához kapcsolódóan maradt ki egy szükséges korrekció, ezt pótolták most. Torzsa képviselő kifogásolta az újabb hibát.
Dél körül kezdték a képviselők a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti felépítésének tárgyalását. Az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy a struktúra átalakításáról csupán egy rövid előterjesztés szól. Szerintük részletesebb tanulmányra lett volna szükség. Torzsa Sándor javasolta a téma elnapolását, de ezt nem támogatta a többség. Szüts Korinna aljegyző röviden érvelt arról, hogy miért szükséges az átalakítás. Egyes részlegeknek mára már nincs feladatuk (pl. az építésügyi hatóságnak), illetve nagyon kevés (pl. a társasházak törvényességi felügyelete). Érdemes a kis létszámú csoportokat összevonni. Egyes részlegek egymáshoz kapcsolódása nem felel meg a munkakapcsolatnak. Az eredeti előterjesztés az irodák, csoportok neve helyett a főosztály, osztály elnevezéseket vezette volna be, ám a polgármester javaslata alapján marad az iroda, csoport kifejezés. A képviselők így fogadták el az új struktúrát.

A képviselő-testület – jogszabályi előírás alapján – megtárgyalta és elfogadta a polgármester idei szabadságolási tervét, bár Gyurákovics Andrea szerint nem lenne szabad március utánra átvinni a tavalyi maradványnapokat.
A képviselők jóváhagyták a FEV IX. Zrt. felügyelőbizottsága ügyrendjét, a Polgármesteri Hivatal belső ellenőrzési stratégiai tervét, a közbiztonsági megállapodás a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, továbbá elindította az új településterv elkészítését.
A testület 2026. február 28-ig közösségi hasznosításba adta a Drégely u. 9. szám alatti, százszázalékos önkormányzati tulajdonú lakóépületet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére.
A Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium 9/b. osztálya részt vesz egy versenyben, ha jól szerepel, egy tatai táborozást nyer, ennek költségeit fedezi Ferencváros egy döntés alapján egy alapítványon keresztül.
A képviselők módosították az óvodai körzethatárokról szóló táblázatot, de a módosítás nem érdemi, csupán az utcanév- és házszámváltozásokat követték le.
A testület elfogadta a Hendikep Alapítvány pályázati programját.
A 9tv élő közvetítése:
Tevan Imre
Fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. április 22.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal