Negyedszázada jelent meg Ágoston Béla zeneközvetítő első hangzóanyaga. A jubileum alkalmából október 29-én 20 órakor újra összeülnek / -állnak a Lakni, lakni című albumon játszó zenésztársaival az Opus Jazz Clubban.
2016-ban Prieger Zsolt interjúban kérdezte Ágoston Bélától: „Nem unod még, hogy minden orgánumban »zeneközelítőnek« aposztrofának?” – amire Ágoston elárulta: „Én találtam ki, ez egy leegyszerűsítés, persze, de inkább azért született, mert már untam, hogy egyszer népzenésznek meg jazz-zenésznek hívtak, máskor zeneszerzőnek vagy színházi zenésznek. Nem akartam, hogy ömlengjenek rólam, inkább akkor már legyen ez a titokzatos szóösszetétel, ez inkább vagyok én.”
A kedden este fellépő formáció tagjai: Ágoston Béla – alt- és tenorszaxofon, basszusklarinét; Grencsó István – fuvola, szoprán- és altszaxofon; Szabó Zoltán – mohácsi, macedón és magyar duda, dvojnice; Benkő Róbert – nagybőgő; Hárságyi Péter – dob.
Közös történetük Pécsett kezdődött, Ágoston ott ismerkedett meg Szabó Zoltán dudással és Hárságyi Péter dobossal. A Hárságyival közös Mecseki Free 1991-ben többször is meghívást kapott Dresch Mihálytól az akkori, Bem rakparti Dresch klubba. A kvartett tagjaival kialakult szoros barátság eredményeként Ágoston évekre a Grencsó kollektíva résztvevője lett, illetve Benkő Róberttel hosszú éveken át együtt játszott a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttesben. Szabó Zoltán nevével az Agostones világzenei formáció két lemezén is találkozhatunk, és a Pipatórium zenekar koncertjein is két dudás lépett egy színpadra. Hárságyi Péterrel a Mecseki Free után a Kampec Doloresben zenéltek pár évig a pécsiek, majd a Budbudas zenekarban később Benkő, Grencsó, Hárságyi és Ágoston egyaránt felbukkant. Ezek az impulzusok teremtették meg annak a zenei anyagnak az alapját, amelyet a csapat 1999-ben rögzített Lakni, lakni címmel. A lemezen szerepel Virág Tibor is, akivel szintén Pécsett, majd a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes első lemezén találkozhatott a közönség. Ágoston Béla zeneközelítő útja az Opusban azóta is nyomon követhető, elsősorban két formáció, az Ágoston QRtet és a Kerub trió fellépésein. A koncerten a Lakni, lakni anyaga mellett néhány Mecseki Free-darab hangzik el – olvasható a BMC ismertetőjében.
Fotó: Opus Jazz Club
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
4 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
5 esemény,
4 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
2 esemény,
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
2 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
4 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob
1 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,















