A halál és a kocsmatündér – Stúdió K: Prudencia Hart különös kivetkezése

Az író és az ősbemutató rendezője, David Greig 2011-ben egy kocsmában mutatta be a darabot, amelyet később is kocsmaturnékon ismerhetett meg a közönség. Így a Stúdió K előtere is szürreális skót kocsmává változott az előadás bemutatójára.

Az angyalarcú színészek néha zöldben játszó nyúlemberekké vagy ördögi zenészekké változtak. Mint amikor szeszélyes bölcsész ifjúkorunkban a Ráday Kultucca jövőképének megfogalmazására kiírt országos hallgatói pályázatra szerettünk volna készülni, ám helyette betértünk a Párizs, Texasba, hogy találkozhassunk a magukból néhány gin tonic hatására kifordult kultfigurákkal.

Olyanok lehettünk, mint Prudencia Hart, a darab főhőse, a skót tudóslány, aki egy határballadákról szóló konferenciára utazik egy zúzmarás téli estén. Hisz a szépségben, az igazságban, a folklorisztikában és az autója téli gumijában. Útközben találkozik egy Colin Syme nevű sráccal, aki motorozik, futballinduló-kutató, szörnyű humora van, és azt állítja, hogy az irodalmi hagyomány, amelynek Pru az eddigi életét és karrierjét szentelte, sem „határokat”, sem „balladákat” nem ismer. Szerinte a konferenciákban semmi értékes nincs, csak a panelbeszélgetések utáni kocsmázás és karaoke. Mint sejthetjük, itt szerelmi történet alakul, de nem egészen világos, hogy kik között.

Pru a hóvihar elől a kocsmában összegyűlt résztvevők közül hamar lelép, hiába figyelmeztetik a nem éppen autentikus népzenére mulatozó helyiek, hogy ne kószáljon egyedül, mert ezen az éjszakán lelkeket gyűjt az ördög. Tájékozódási képességét és térerejét elveszítve belezuhan a hóba, és kisvártatva a pokolban találja magát. Gyors és cikázó, szinte követhetetlen, ami ezután történik: talán látomás, amelyben ott van az élet teljességére, a halál elkerülhetetlenségére és az örök életre vonatkozó filozófia is. Látványos, zenés és szórakoztató.

Ahogyan néhány ballada, amelyeket Pru lelkesen tanulmányozott, a darab is arról szól, hogy az ördög beleszeret egy halandó nőbe. Aki a csábító, a börtönőr és a könyvtáros az ördög könyvtárában, amelyben minden kötet megvan, amit már megírtak és még meg fognak írni – tehát ez igen komplex szerelem. Pru végül négyezer röpke év után Colin földi világát választja. A visszatérés után mindent elfelejt, és az élet megy tovább.

Ha nosztalgiázni támadna kedvünk a bölcsészgroteszk láttán, mondhatnánk, hogy a Stúdió K aranykorát idézi az előadás, de az a helyzet, hogy politikai hülyék ide, nehezített pálya oda, ők stabilan jól teljesítő társulat. Hangszeres tudásból, ritmusérzékből, mozdulatokból, gesztusokból építik fel a hangulatot. Kovács D. Dániel rendező koncepciója egyszerű, de trükkös. A sarokban felállított zenekari traktus az előadás agyközpontja. Innen indulnak és ide térnek vissza az előadók. Spilák Lajos zenél, és szenzációsan narrál, akár egy szofisztikált, elegáns vásári kikiáltó. Szabó Sipos Ágoston zenei vezető is innen irányít, itt dalol játékosan és radikálisan sokszínűen.

A szöveg ellenállhatatlanul hömpölyög, beteríti a teret. A fordítást és az előadás szövegkönyvét Závada Péter jegyzi. Próza váltakozik bravúros, slames rímekbe szedett, ízlésesen magyarított dialógokkal, monológokkal. A hat szereplő valóságos tömeget alkot az asztallapokon vergődve, székeken ugrálva, keskeny járásokon száguldozva a közönség ülései között. Bravúros, ahogyan a realitás és az álomszerű között egyensúlyoznak a színészek. Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Samudovszky Adrian és Spilák Lajos olyan természetességgel játssza az átlagos problémákkal küszködő kocsmai suttyót is, mint a fennkölt filozófust. A Nagypál–Pallagi duó a képzeletbeli ringben az ártatlan és a sátáni között galoppozik úgy, hogy közben megérteti: a pokol és a mennyország is bennünk van, és ha nem törekszel egyensúlyra, akkor leesel.

Különös, hogy az idő az előadás közben nem telik, hanem zuhan.

Artner Sisso

Fotó: Stúdió K.