Díjesőben fürdik idén a Budapest Music Center. Májusban a Bartók Rádió Zenei Díjátadóján a Ligeti 100 fesztivállal Az év zenei eseménye címet nyerte el az intézmény, szeptember 14-én pedig az épületben működő Opus Jazz Klubért vették át az európai jazz legrangosabb, EJN (European Jazz Network) Award for Adventurous Programming elnevezésű szakmai díját a belgiumi Gentben, a 10. Európai Jazzkonferencián. Vagyis az van, hogy Európa legszínvonalasabb jazzklubja jelenleg Ferencvárosban található.

Aki járt már a BMC koncerttermi, könyvtári vagy klubelőadásain, koncertjein, az tapasztalhatta a sokszínű és innovatív programok jótékony hatását az emberi közérzetre. A hátborzongató összhangtól a kaotikus vidámságon át a robbanékony improvizációig minden megtalálható itt, amit zenében el lehet követni. Nemzetközi és hazai előadók sora lép fel, sokszor egy napon belül több esemény is megtörténik, szokatlan vagy éppen trendi tematikák szerint, edukatív és szórakoztatási céllal egyaránt. A rendszeres fellépők sem hoznak kétszer ugyanolyan repertoárt. A rezidens Modern Art Orchestra (MAO) például számos projektet visz, amelyeket koncertek formájában bármely fázisukban szívesen megmutat a közönségnek. A zenével együtt élhet, együtt alakulhat a néző és a hallgató a BMC Opus Jazz Club koncertjein, de zenehallgatás közben akár vacsorázhat, társasági életet is élhet, ha éppen olyan hangulata van.
A díj odaítéléséről itt írtunk.
A galéria képein a MAO Legendás albumok című koncertsorozatának Bill Evans fejezetéből és a Stankiewicz – Fekete-Kovács Quintet Letters from Chopin című koncertjéből láthatók részletek.
– siss –
Fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója