Budapest hídjairól származó fakockák, a Lánchíd alapkőletételénél használt vakolókanál-másolat, levágott szerelemlakatok a nagyvárosi népnyelvben valaha Ferencjóskaként emlegetett Szabadság híd pereméről, angyalfej az Erzsébet híd tetején lévő címerről – tárgyak a mindössze kétszer tizenhárom négyzetméter alapterületű, a budapesti hidakat és a vámszedés történetét magyar és angol nyelven bemutató állandó tárlatról, amely az Összekötve – Pest-Buda hídtörténete címet kapta, és minden nap ingyenesen látogatható.
A Szabadság híd pesti hídfőjénél évtizedekig üresen álló régi vámszedőházak közül az északi ez év májusa óta áll nyitva a nagyközönség számára. Pontosabban újra megnyitották, hiszen 1997-ben a Közlekedési Múzeum egyszer már létrehozott benne egy kisebb kiállítást, ami hamarosan be is zárt. Azóta az eredetileg is kétszintes épületet felújították – a vele szemközti déli épületben ma a hídmester irodái találhatók –, itt nyílt meg, ugyancsak a Közlekedési Múzeum rendezésében a budapesti hidakat és a vámszedés történetét bemutató állandó tárlat. Amelyet, bár a Szabadság hídon naponta rengetegen sétálnak át, illetve haladnak tovább a közeli Nagyvásárcsarnokba vagy a Váci utcába, eddig kevesen fedeztek fel, holott igazi kuriózum.
De hogyan is működtek a vámszedőházak a hétköznapokban a huszadik század elejére valódi metropolisszá vált fővárosban? Pest és Buda között a dunai átkelésért 1703-tól egészen 1918-ig vámot kellett fizetni, ezért az 1918 előtt épült budapesti közúti hidak mindegyikéhez tartozott vámszedőház. Így volt ez a régi Erzsébet híd monumentális, magas talapzaton álló négyszintes épületei, a Lánchíd vagy a már említett Szabadság híd esetében is. A második világháború után egyedül a Szabadság hídhoz tartozó házak – amelyek a híddal együtt 1896-ban épültek – maradtak meg, ott is csak a pesti oldalon, a budaiakat egy idő után elbontották.
Az épületbe belépve az alsó szinten – ahol kis szuvenírbolt is üzemel – láthatók a falon azok az eredeti bárcák, amelyeknek a megváltásával át lehetett kelni a hídon. A vámpénzre, amit 1849-től a Lánchíd társaság szedett, majd a későbbiekben az állam, a hídfenntartás mellett azért is volt szükség, hogy az 1870-ben felvett kölcsönt kifizesse a város: később ebből a hitelből épült meg a Nagykörút, a Duna-part és jó néhány más épület. A második szinten, ahová szűk lépcsőn juthatunk fel, többek között a Dunából előkerült eredeti tárgyak és archív, Budapest hídjairól készített fotók szerepelnek az audiovizuális tartalmak mellett. VR-szemüveggel azt is meg lehet nézni, milyen volt az 1940-es évek Budapestje, de találunk általános(abb) hídtörténeti leírást is a hidak és a budapesti városfejlődés kapcsolatáról. Magán az épületen túl – amelynek ablakaiból panorámás kilátás nyílik a Szabadság hídra, a Dunára és a déli vámszedőházra – a legérdekesebbek az eredeti tárgyak: a szegecsek, a Szabadság híd egyik korláteleme a háború utáni időkből, a hidak felületéről származó fakockák, a Lánchíd építésével kapcsolatos térképmásolat az 1830-as évek elejéről. Helyet kapott a tárlaton a híd alapozásából származó facölöp is, valamint a Lánchíd kapuzatának modellje, külön tablókon pedig a főváros összes hídjáról olvashatók információk. A Szabadság híd korlátjáról, illetőleg a vámszedőház ablakrácsáról levágott különféle színű és méretű szerelemlakatok tulajdonosai pedig aligha sejtik, hogy tárgyaikkal akaratlanul is, amolyan popkulturális jelleggel, részeseivé váltak a világ legkisebb kiállításának.
Gáspár S. Anna
Fotó: Stépán Virág
(Megjelent a 9 magazin 2024. augusztusi számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak