Átadták a Reunion 2024 irodalmi pályázat díjait – a 9tv videója

A Mester Galéria és Közösségi Tér 2024 tavaszán vers és próza kategóriában immár negyedszer meghirdetett középiskolás irodalmi pályázatára 117 szerzőtől 223 írás érkezett.

Két kategóriában adták át a díjakat. A vers kategóriában megosztott harmadik hely alakult ki, a zsűrizésnek ugyanis az volt a menete, hogy a beérkezett szövegeket előzsűrizték, így került tíz vers és tíz prózaszöveg a fő zsűri elé. Itt a zsűritagok mind a vers, mind a próza kategóriában felállították a személyes sorrendjüket az első helyezettől a tizedikig, majd ezeknek a pontoknak az összesítéséből alakult ki a végeredmény, a dobogósok névsora. A két első helyezett e-book-olvasót nyerhetett, a második és harmadik helyezettek pedig könyvcsomagot.

A három zsűritag Kazsimér Soma, Vajna Ádám és Vida Kamilla voltak. A felolvasással egybekötött díjátadóra a Mester Galéria és Közösségi Térben került sor június 19-én.

Az idei díjazottak középiskolás próza kategóriában:

1. Nieszler Emma

2. Király Kata Magdola

3. Kodácsy Anna

A vers kategóriájának győztesei:

1. Nagy Benedek Máté

2. Brecsók Blanka

3 Agócs Mátyás

3. Pavlovics Gitta

„A Reunion középiskolás irodalmi pályázat célja, hogy bekéredzkedjen abba a fiatal kortárs irodalmi szcénába, amelynek komoly elkötelezettsége van a tehetséggondozás, az irodalmi szocializáció iránt. Az elmúlt években szoros együttműködést ápolunk a Nincs online folyóirattal, kéthetente szövegműhelyezünk itt a galériában, Nincs műhely címmel. Az elmúlt években Szövegező címmel volt kifejezetten középiskolásokra, pályakezdőkre fókuszáló irodalmi műhely, és a terveink között szerepel, hogy ezt az ősz folyamán újra elindítjuk. Július 29. és 31. között rendezzük meg a Szövegüzem című háromnapos tábort is” – mondta el a 9tv-nek Fehér Renátó, a Mester Galéria és Közösségi Tér munkatársa.

A táborra jelentkezni itt lehet: mestergaleria@gmail.com

– fg –

Fotó: a Mester Galéria és Közösségi Tér Facebook-oldala