Április 11-e a költészet napja hazánkban, mivel e napon született József Attila, mégpedig itt a Ferencvárosban. Szülőházában a Gát utca 3-ban hatvan éve emlékhely működik, itt tartották az ünnepségsorozat központi rendezvényét, amelyet élőben közvetített a 9tv, és itt történt az idei József Attila-díj ünnepélyes átadása is. Az elismerést Pintér Szilvia, színház- és drámapedagógus, a SziluArt Műhely alapítója vehette át Baranyi Krisztina polgármestertől és Karácsony Gergely főpolgármestertől.
A ferencvárosi rendezvényen – főpolgármestertől nem igazán megszokott módon – megjelent és beszédet mondott Karácsony Gergely is a Gát utcában. Megjelenését azzal indokolta, hogy nagyon ritkán adódik alkalma arra, hogy egyik kedvenc költőjéről, József Attiláról beszélhessen. (Más fellépése is történt ma Ferencvárosban: közös kampányvideót publikált Baranyi Krisztina, amelyben Karácsony az ő polgármesteri újraválasztását támogatja – a szerk.). A főpolgármester szívéhez azért is állnak közel József Attila versei, mert azok Budapestnek egy olyen arcát mutatják be, amivel nem találkozhatunk a történelemkönyvekben – hangsúlyozta. Felidézte A Dunánál című vers keletkezését, amely Karácsony szerint a legszebb magyarság- és Budapest-vers, és amelynek megszületését Fejtő Ferenc inspirálta (Fejtővel kapcsolatos írásunk itt található), majd elszavalta az Aki szegény, az a legszegényebb című vers négy sorát, amely, mint mondta, napjainknak is szól, a ma egyik legsúlyosabb társadalmi problémáját, az energiaszegénységet leírva. „József Attilát olvasni fájdalmas szembesítés azzal, hogy mennyi mindent kell még tennünk azért, hogy ez a város olyan legyen, ahol a József Attiláknak, ha megszületnek, talán már könnyebb életük lesz.” – zárta beszédét.
„A költészet napja büszkeség valamennyi ferencvárosi számára” – mondta beszédében Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, hiszen ezt József Attila születésnapján tartjuk, aki Ferencváros egyik híresebb szülöttje. A polgármester szólt a József Attila-díjról, amit azok kapnak, akik kimagasló színvonalú kulturális értékeket teremtenek Ferencvárosban, valamint beszélt a díjátadó helyszínéről is, a hatvan éves József Attila Emlékhelyről. Ez ugyanis amellett, hogy magas színvonlú helytörténeti és kultúrtörténeti anyaggal rendelkezik, sokkal több, mint egy állandó kiállítás: megmutatja, hogyan lehet a történelemmel szó szerint együtt élni. „Ez a hetvenöt négyzetméternyi emlékhely egy élő, lakókkal teli, pezsgő bérházban található, ahol közösség formálódott, a belső kertet is együtt gondozzák az itt élők. Sajnos azonban” – fűzte tovább a gondolotat – „nemcsak József Attila művészete és szelleme maradt velünk, hanem néhány helyen egykori életkörülményei is. Az önkormányzat előtt álló, talán legnagyobb kihívás változtatni ezen, átsegíteni az itt élőket a száz évvel ezelőtti állapotokból a 21. századiba.” Itt pedig megragadta az alkalmat és bejelentette: a jövő héten fogják átadni a szomszédos Gát utca 26. szám alatt a felújított önkormányzati bérházat, szociális bérlakásokkal. Mindenki szívét megmelengette, amikor azt is bejelentette, hogy a családon belüli erőszak áldozatait segítő, négy éve működő program – Fehér Renátó korábbi József Attila-díjas költő lapunkban megjelent javaslatát megfogadva – ezen túl Pőcze Borbála, a mama nevét fogja viselni. Egy mosónő nevét.
Ezt követően adta át a József Attila-díjat Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely közösen Pintér Szilvia, színház- és drámapedagógusnak.
A rendezvényen megemlékeztek az emlékhely alapítása óta eltelt hat évtizedről is: Kassák Lajos hatvan évvel ezelőtti megnyitó beszédét Hegedűs D. Géza színművész adta elő. A korábban a Ferenc téren élt költő, Szálinger Balázs is ünnepi beszédetet mondott, majd József Attila Ars poeticáját Borbély Mihály szavalta el.
Egy érdekes kísérletnek is fültanúi lehettünk: az Eszmélet című verset négy hangon adta elő Fekete Ernő, Molnár Piroska, Jámbor Nándor és Pájer Alma, a Duo Volente (Solymári Tímea és Viola Éva) kísérte őket. Koszorúzás és tárlatvezetés is színesítette a programot, majd a Sebő együttes tartott koncertet.
– nie –
Fotó: Stépán Virág
A következő napok költészetnapi programjai
A versillusztrációs pályázatra érkezett művekből nyílt időszaki kiállítás április 11. és június 1. között látogatható. A döntőbe jutott kétszázharminc versillusztráció részletes eredményei az egyesület honlapján március 27-től láthatók. Az online térbe felkerült munkákból április 11-én virtuális kiállítás is nyílt, amelyen a díjazott műveket Sipos Endre festőművész, tanár, művészetfilozófus értékeli.
A magyar költészet hete a József Attila-lakótelepen
Április 6. és 12. között változatos programokkal várták és várják az érdeklődőket a József Attila-lakótelep több helyszínén.
- Április 12-én 10 órától Üveggolyók címmel rendhagyó irodalomórát tartanak Joós Tamás énekmondó közreműködésével a József Attila-lakótelepi Közösségi Házban.
- Április 12-én Verslábak címmel József Attila-idézetek hangzanak el, majd záróprogramként Versvitrin címmel hallhatók versek lakótelepi rímfaragóktól a Dési Huber István Művelődési Ház szervezésében.
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója