Július 31-én este fél 9-kor kezdődik a világ egyik leghíresebbé vált ikonikus-melodramatikus filmjének vetítése a nyári sorozat utolsó előtti részeként.
„1942-ben forgatták a filmet, tehát még fogalmuk sem lehetett az alkotóknak, hogy mi lesz az akkoriban dúló háború végkimenetele, éppen ezért nem a romantikus szál volt a legfontosabb, hanem a háborúellenesség, a remény bemutatása a nézőknek” – írja a filmről a Smoking Barrels blog.
„Rengeteg ilyen alkotás született akkoriban Hollywoodban, semmi sem mutatott arra, hogy ekkora siker lesz a film. A forgatás is kaotikus volt, folyamatosan változott a forgatókönyv, az Ilsát alakító Ingrid Bergman-nak a legutolsó jelenetig fogalma sem volt arról, hogy melyik férfivel fogja folytatni az életét filmbéli karaktere, és éppen ez tette annyira kifejezővé a játékát, hiszen végig érezni lehetett, hogy milyen komoly érzelmi viharok dúlnak benne.
A főszereplők nagyon erős karakterek lettek, Ilsa két férfi között vergődik, Lászlóhoz a tisztelet és az esküje köti, miközben halálosan szerelmes Rickbe. Egyszer ő döntött a kapcsolatukról, amikor Párizsban elhagyta szerelmét a férjéért, most azonban a cinikus, kiégett férfinak kell határoznia a jövőjükről, a lány már nem elég erős ehhez. Rick felnő a feladathoz, túl tud lépni a sértettségén, felismeri, hogy Lászlónak szüksége van Ilsára, nélküle nem képes végigvinni háborúellenes küzdelmét. Élmény végignézni, ahogyan harcolnak a szerelmükért, miközben mindketten tudják, hogy erre a helyzetre nincs igazán jó megoldás. Rick kívülállóból lesz az események mozgatórugója, figyelemmel kísérhetjük, hogyan hullik le róla lassan, de biztosan a saját magára erőltetett cinikus álarc, és mutatkozik meg igazi személyisége. A két főszereplő mellett László alakja haloványabb, nem igazán érezni, hogy mennyire fontos neki Ilsa, inkább testvéri szeretetet mutat iránta, mint mély szerelmet. Nála sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb karakter a rendőrfőnök, akik annyira rokonlelkek Rickkel, hogy a kettejük közötti párbeszédek a legütősebbek a filmben.
A film noir egyik legjobb darabjáról van szó, nem csoda, hiszen a műfaj klasszikusának számító A máltai sólyom alkotógárdájából részt vett benne az operatőr, Arthur Edeson és a férfi főszereplő, Humphrey Bogart is (és persze több színész is). A borongós hangulat, a zseniálisan beállított képek, a remek forgatókönyv mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen kiváló alkotás szülessen. A stábban túltengtek a magyarok, eleve a rendező is Budapesten született, Viktor László neve sem véletlenül lett az, ami, és itt volt még Szőke Szakáll is a mulató pincérének kis, de fontos epizódszerepében. El ne feledkezzünk a zenéről, az As Time Goes By (ahogy múlik az idő) mindmáig nagy siker, minden idők második legjobb filmes betétdala (naná, hogy az Over the Rainbow után). És persze a Marsailles-t sem adták még elő ütősebben filmvásznon azóta sem. Ebben az alkotásban minden összejött, megunhatatlan klasszikus” – szögezi le a blog.
Fotó: Smoking Barrels blog
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen