A Circa a világ egyik vezető cirkuszi előadói társulata, amely a cirkuszművészet új szintjét képviseli: előadásaik az akrobatika, a hang és a fény szimfóniáját jelenítik meg. A Humans 2.0 néven futó produkciójuk intim, eredeti és mélyen elkötelezett, hogy megmutassa az emberi lét kihívásait – írja a Trafó az előadás pesti bemutatója elé, amit szeptember 14-én és 15-én 20 órától láthat a közönség.
A Circa 2004 óta, az ausztráliai Brisbane-ből indulva bejárta a világot: közel ötven országban több mint 2 millió ember előtt mutatták be produkcióikat. A Trafóban most ötödszörre lépnek színpadra.
(A cikk a videó alatt folytatódik.)
„Az új cirkusz többnyire ironikus és önreflexív, dekonstruktív jellegű műfaj, megkérdőjelezi a tökéletes trükköket, a könnyed szárnyalást, a csillogó show-k világát, és emiatt gyakran helyezi fókuszába a rontások, tévesztések, kudarcok, azaz a szerep mögül történő kikukucskálás élményét. Ez azt is jelenti, hogy sokszor maga a fizikai kockázatvállalás kikerül a fókuszból, helyére inkább összművészeti elemek kerülnek, élő zene, színházi hatások, multimédiás eszközök. Ilyen szempontból a CIRCA produkciói jobban hasonlítanak a cirkusz klasszikusabb felfogásához, hiszen a csapat minimális eszközhasználattal dolgozik, az egyetlen, amit maximálisan kihasználnak, a testük” – írta a revizoronline a társulat 2010-es magyar vendégjátékáról.
Ahogy már a pánhellén olimpiák ünnepéhez kapcsolódva emberfeletti mutatványokkal kápráztatták el a közönséget, máig is vannak, akik gyakorlással, a mozdulatok, a készenléti figyelem, az együttműködés tökéletesítésével töltik az életük jelentős részét. Ezeket a katartikus mutatványokat időközben persze visszaélésszerűen használták politikai, ideológiai és üzleti célokra is, ám a kortárs cirkusz/az újcirkusz jelentős alkotói tudatosak abban, hogy a káprázatos szakmai tudásukat reflektív vizsgálódással, előadóművészeti és kritikai eszközökkel is építsék.
„A tíz akrobata bő hatvanperces koreográfiája – koncentrációja, fegyelme, tűpontos kivitelezése – ámulatba ejti a nézőt. Noha van dramaturgiája a látottaknak, történetet nem érdemes társítani hozzájuk, a hol puhán, költőien, hol drámaian világított (Paul Jackson) térben gördülnek a mozdulatok, közülük egy sem céltalan, és majd’ mindegyik dobás, ugrás, csavarás, pördülés meglepő. Lifschitz ezúttal hihetetlen érzékkel találja meg azokat a pontokat, ahonnan a következő lépés, kinyúlás, elrugaszkodás a maga kiszámíthatatlanságában természetesnek hat. Mindezek előadásmódja pedig egyszerre kecses és feszes, nem légiesen, hanem ruganyosan könnyed – talajon, gurtnin, kötélen és trapézon egyaránt. Maga a térbeli kompozíció is lüktet, együtt pulzál Ori Lichtik zenéjével, amelynek inkább pengő, mint zengő motívumai fokozatosan egymásra íródnak. (Ori Lichtik neve egyébiránt a kortárs tánc kedvelőinek lehet ismerős a Sharon Eyal és Gai Behar nevével fémjelzett izraeli társulat, a L-E-V koreográfiáiból.) Bár a tagok ki-kicsavarodnak, nem érezni, hogy itt-ott fájdalmasan kiugrana egyik-másik ízület, előadót és nézőt egyaránt sodorja magával a mozgás újragondolt logikája, vízszintesből függőlegesbe és vissza, földön és szemmagasságban. Miközben mégsem a sima erre az áramlásra a legmegfelelőbb jelző, mivel Lifschitz kimerevít pillanatokat, egy már-már groteszk, vörösbe boruló jelenetben lelassítja és nagyító alatt megmutatja az egyensúly megtalálásának töredékmásodperceit – mert az egyensúly nem ám csak úgy van, azt mindig újra és újra meg kell találni, vissza kell nyerni. Előadói pedig a százszázalékos koncentráció mellett szemmel látható élvezettel vannak jelen a fehér körpáston, mosolyaik nem kényszeredettek, erőfeszítésük sem leplezett – egyéniségük van” – írja a Humans 2.0-ról az Élet és Irodalom.
– lill –
Fotó: Trafó
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Kiemelt
Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa
7200 Ft - 29900 Ft



Kiemelt
Grencsó4 – Jedermann

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben







Kiemelt
Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa
3900 Ft - 16900 Ft

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben

Kiemelt
Gamer Weekend a Bálnában







Kiemelt
Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
3900 Ft - 9400 Ft
















Kiemelt
Around | Kornwall DJ – PaviloN

Kiemelt
Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café
2500 Ft - 11000 Ft














Kiemelt
A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park
9999 Ft - 16999 Ft





























Kiemelt
Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
2500 Ft - 11000 Ft

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma