Dr. Kiss Attila András éjszakai festményei az If Caféban

2024. május 4. Kult Kultucca

Dr. Kiss Attila nőgyógyász főorvos, festő és dzsesszrajongó kiállítása egy hónapig látható az IF Café Jazz Clubban. A kiállításhoz a festő izgalmasan önelemző, magát festőként tételesen jól elbeszélő önéletrajzát tesszük közzé.

A kiállításmegnyitóról videó itt látható.

1960-ban születtem Budapesten.

Kisgyermek koromban szüleim Szolnokra költöztek, ott is érettségiztem a Verseghy Ferenc Gimnáziumban.

Amennyire visszaemlékszem, mindig is orvos szerettem volna lenni. Mivel az első két évben nem sikerült bejutnom az egyetemre, mentőápolóként dolgoztam (akkor még létezett „közveszélyes munkakerülés”, nem lehetett otthon üldögélni, élvezni a mama-hotel szolgáltatásait).

Harmadszorra bejutottam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, és honvéd-ösztöndíjasként megkezdtem tanulmányaimat. 1986-ban szereztem általános orvosi diplomát, majd szülészet-nőgyógyászat szakorvosi képesítést.

A festéshez gimnazista éveim végén Csontváry Kosztka Tivadar képeinek felfedezése vezetett.

Nagy kedvencem rajta kívül az osztrák Gustav Klimt, a botrányhős Egon Schiele, illetve erősen inspiráltak/inspirálnak a reneszánsz nagy festők.

Néhányan ezek közül: Giotto, Cimabue, Fra Angelico – a szerzetes festő, Michelangelo – az örök szenvedő, az őt tanító Domenico Ghirlandaio, Piero Della Francesca, Andrea Mantegna – aki először festette meg a halott Krisztust különleges perspektívából, Giorgione, Tiziano Vecellio, Raffaello Santi, Sandro Boticelli – a firenzei Paradicsom Kapuját megalkotó szobrász, Lorenzo Ghiberti, Leon Battista Alberti – aki leírta a perspektíva ábrázolásának törvényszerűségeit, a titokzatosságba burkolódzó M.S. mester – akinek „Vizitáció” (Mária és Erzsébet találkozása) című képét a Nemzeti Galériában láthatjuk, Filippo Lippi, szintén szerzetes – aki beleszeretett egy apácába, olyannyira, hogy egész életében őt festette, mint Szűzanyát, és a gyermekéből is híres festőt nevelt (ő apja után a kicsinyítő-képzős Filippino nevet viselte), Masaccio – aki a reneszánszban elsőként örökítette meg az első emberpár kiűzetését a Paradicsomból, ez ma is látható Firenzében, a Brancacci-kápolnában, ha épp nem újítják fel éppen, ahogy például múlt év nyarán.

És természetesen Michelangelo Caravaggio, aki olyan hihetetlenül, szinte fotóként ható módon tudja megörökíteni a fény-árnyék játékát az alakjain, és olyan hitelesen tud festeni, hogy alakjainak némelyikén még a modell koszos lába is tökéletesen van ábrázolva..

A gimnáziumban Baranyó Sándor szolnoki festőművész felesége volt a rajztanárom, diákéveim alatt alkalmam volt ellátogatni a szolnoki művésztelepre. Találkozhattam Chiovini Ferenccel, testközelből láthattam a Fazekas Magdolna – Meggyes László házaspár festményeit, atyai jóbarátság fűzött Nagy István szobrászművészhez. Szőnyi Zsuzsát, Szőnyi István festőművész leányát személyesen ismerhettem.

Édesapám plántálta belém a fotózás szeretetét, amely azóta sem hagyott el. Amerre járok, igyekszem a látványt megörökíteni, és sok fotómat használtam fel képeim alapjául.

Az egyetem befejezése után először Székesfehérváron dolgoztam, a Nagy Sándor laktanya vezető orvosaként, mellette az Országos Mentőszolgálatnál rohamkocsin, kivonuló orvosként.

1989 óta dolgozom a Honvéd Kórházban, amely azóta sokszor változtatott nevet. Jelenleg az Észak Pesti Centrumkórház – Honvédkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán dolgozom, a járóbeteg szakrendelő vezető főorvosa vagyok.

1988-tól a budapesti Irinyi laktanya egészségügyi szolgálatának vezető orvosa voltam, itt ismerkedtem meg Frömmel Gyula festőművésszel. Ő mutatott be tanárának, Misch Ádám festőművésznek, aki látva képeimet, biztatott a folytatásra. Rajta kívül Szunyoghy András és Tamus István grafikusművész, Végh András, Duschanek János és Breznay András festőművészek voltak a mestereim.

Első kiállításom az emlékezetes taxis-blokád napján, 1990 őszén nyílt meg. Azóta szerte az országban, valamint az ország határain túl is szerepeltek képeim önálló, illetve csoportos kiállításokon.

Tagja vagyok néhány képzőművészeti társaságnak: Honvéd Kulturális Egyesület, Magyar Orvos Írók és Művészek Társasága, Újpesti Művészek Egyesülete, Bükkösi Gábor Stúdió. Rendszeresen részt veszek alkotótáborokban. A Baranya megyei Görcsönyben – hála a polgármester úr művészetpártolásának – már 20 éve rendezzük meg az általam életre hívott nyári művésztelepet. Több külföldi képzőművészeti táborban megfordultam már, képeim találhatók Franciaországban, Svájcban, Lengyelországban, Erdélyben, valamint New Yorkban, gyűjtőknél.

1990 óta számos önálló és csoportos kiállításon szerepeltek a képeim. 2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján rendezett pályázaton különdíjat nyertem festményemmel. 2015-ben elnyertem a Boromisza Tibor díjat. A Magyar Honvédség Légierő képzőművészeti pályázatán 2019-ben festészet kategóriában 2. helyezést értem el.

2016 májusában felkérést kaptam egy csoportos nemzetközi kiállításon való részvételre New Yorkban, ahol megkaptam a „kiállítás legjobb kollekciója” címet.

Rippl-Rónai József képeinek inspirációja alapján kezdtem módszeresen rajzolni-festeni jazz-zenészek portréit – ahogy ő a korának irodalmi kiválóságait örökítette meg.

2011 óta a balatonboglári Jazz és a Bor Fesztiválja látogatói hazai és nemzetközi jazz-élet kiválóságainak portréit láthatták tőlem, minden évben egy kicsit más felfogásban, más technikával megjelenítve.

2017-18 fordulóján több önálló kiállításom is volt Dunakeszin, Budapesten a Pasaréten, illetve a Stefánia Palotában, amelyeknek témájául Toszkánát, illetve Velencét választottam.

2020 nyarán a pákozdi Honvédelmi Emlékparkban nyílt önálló kiállításom a covid-karantént követő nyitó rendezvényként.

2020 májusa óta szerencsém volt részt venni Breznay András festőművész tanár úr online festészeti kurzusán, amelynek eredményeképp 2022 tavaszán alkalmam nyílt a kurzus többi résztvevőjével együtt közös kiállításon megmutatni festményeimet Budapesten, a Bartók 1 galériában.

Sokféle technikával dolgozom, mert szeretem felfedezni, kipróbálni az újat. Igyekszem feszegetni a határaimat

2022 decemberében Homo Ludens, vagyis Játékos ember címmel volt kiállításom.

2023 augusztusának utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál részeként Évszakváltás – Nyár után, ősz előtt címmel nyílt kiállításom a szentendrei P’Art Mozi aulájában.

Számomra a festészet elhivatottság, nevezhetném második hivatásomnak. Szeretek új technikákat kipróbálni, számomra az alkotás játékos kísérletezés. Maga az alkotás öröme inspirál. Jóleső örömmel tölt el a képek megtervezése – ez foglalja le a legtöbb időt számomra az alkotás folyamatában –, majd a gondolatok megjelenítése a vásznon, táblán, akvarell-, vagy akár csomagolópapíron.

Használok vakolatot, aranyfüstöt, és szeretem kollázs-szerűen újságok szalagcímeit elhelyezni a képeken. Dolgozom ceruzával, szénnel, akrillal, olajjal, és nem utolsósorban a lenézett akvarellel. Amit, mivel vízzel oldható, vízfestéknek is degradálnak, pedig ez az egyik legnehezebb technika. És a közvélekedéssel ellentétben – igenis időtálló. Láttam már több száz éves akvarelleket kiállítva, ragyogó színekben. Kipróbáltam azt is, mire jó a hullámpapír.

Festményeim címéül többnyire szeretett költőm, József Attila sorait használom. A képek és a címek szándékaim szerint erősítik egymás hatását.

A 2023 októberében Szentendrén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár alulájában bemutatott kiállításon a térbe relief-szerűen bemozduló, meditatívabb jellegű képeket mutattam be, amelyek farost táblákra, durván vakolt felületekre készültek. A képek elkészítéséhez a vakolaton kívül akrilfestéket, fal-, tégla-, csempetöredékeket, újságpapírdarabokat, aranyfüstöt használtam fel, és a képeken szereplő rajzok szénnel, vörös krétával, vagy akrillal készültek.

A Szentendrei Fotóklub felhívására Heim Gyula „Body” című képét választottam ki, mert nagyon megragadott a fotó. A fotón szereplő férfi torzó, akire alulról tekint a kamera – és általa a néző is – karját az ég felé nyújtja, mintegy végső kétségbeesésében. Erről a fotóról nekem egy reményvesztett ember jutott eszembe, akinek a vállát elviselhetetlen teher nyomja. Ennek továbbgondolása vezetett az Atlasz-figurához. Az jutott eszembe, hogy Atlaszt úgy ábrázolom, mint aki épp összerogy a rá nehezedő teher alatt, és kiesik a kezéből a vállán tartott Glóbusz.

Hogy mi váltotta ezt ki? A Föld nevű bolygón zajló történelmi események, amelyeknek napjainkban tanúi vagyunk. Mert a Földet már sok kataklizma megrázta, valószínűleg jóval több, mint ami az átlagembernek eszébe jut, de ma sincs ez másképp. Gondoljunk csak az elharapódzó globalizációs törekvésekre, a szélsőséges viselkedések normalizálási törekvéseire, a jelenkori népvándorlásra, amelynek során a potenciális ellenség már rég beszivárgott Európába, a felesleges testvérháborúkra, mint Oroszország–Ukrajna, vagy Izrael–Palesztina. Arra, hogy a gyermekeket nemük megváltoztatásának lehetőségére tanítják, hogy a pedofilokat és a nekik cinkos módon falazókat köztársasági kegyelemben részesíti egy olyan kormány, amelyik fennen hangoztatja a család szentségét, a gyermekek védelmét.

Európa erején felül támogat egy olyan háborút, amelyik biztos világégés irányába mozdítja, és nemcsak Európát, hanem az egész világot.

A festmény 100 x 100 cm-es farost lemezre készült, durván vakolt felületre, és a bal alsó sarokba helyeztem Atlasz figuráját, aki azért lehet egy elgyötört férfi is, és épp leesik a válláról a sok sebből vérző Földgolyó. Csak utalásszerűen jelenik meg néhány szalagcím korunk napilapjaiból.

Nagyon reménykedem, hogy ezt az írást még néhány évtized múltán is olvasni fogják, és az utókor csendesen mosolyog rajtam, hogy – ebben sem lett igazam.

Dr. Kiss Attila András

Fotó: Stépán Virág