A ma este 8-tól látható, Kelemen Kristóf rendezte előadás Brecht szellemében azt vizsgálja, a politikai és/vagy gazdasági hatalommal bírók hogyan használják a figyelem irányítására a médiát.
Kelemen Kristófra nagy hatással volt és van a progresszív német színház, nem véletlen tehát, hogy erre a produkcióra kimutatható hatással van a Rimini Protokoll-formáció munkássága éppen úgy, mint Bertolt Brechté. Nem színészek játszanak a színpadon (még az egyetlen színész-résztvevő sem e minőségében van jelen), hanem civilek, akik azonban a köz előtti szereplésükből élnek. Ha úgy tetszik, szakértők ők abban az értelemben, miként e fogalmat az említett Rimini Protokoll értelmezi és használja.
(A cikk a kép után folytatódik.)

Az öt „szakértő”: Baki Dániel színész, Benedek Kata instablogger, Jeney Orsolya aktivista, Német Szilvi tényfeltáró újságíró, Seres Samu influenszer. Van, aki bemutatja, hogy mivel foglalkozik és van, aki felidéz egy-egy kritikus momentumot a szakmai életéből. A hatodik szereplő az elengedhetetlen vetítővászon, hiszen mindannyian képpel dolgoznak. (…)
A bemutatkozások után az első megszólaló Baki Dániel, aki a tér közepén lazának tetsző módon ül egy széken, s arról elmélkedik, hogy neki mint színésznek alapfeladata a figyelemkoncentráció megteremtése, és e feladat teljesítése milyen nehézségekbe ütközik. Neki kéne megadnia az előadás alaphangulatát, a lazaság és kötöttség összhangját, a viccelődve komolynak maradni állapotát, ám ez csak részben teljesül. Valamivel természetesebb, amikor szerepbe lép, és riporterként vesz részt Jeney Orsolya átveréstörténetének felidézésében” – írja Nánay István a Revizoronline-on.
Rendkívül izgalmas, ugyanakkor kockázatot is rejt Kelemen Kristóf és csapatának vállalása, hiszen ahogy Nánay is gondolkodik ezen, civilek és színészek együtt szereplése hatalmas kihívás. Amit behoznak és elmesélnek, azok nagyon fontos dolgok. Látjuk, értjük, mennyire kompetensek, ráadásul Jeney Orsolya személyes-szakmai története egészen elképesztő, de színházi térben színész és civilek nem működnek jól együtt. Hiába, hogy felkészültek és a hozzáértésük is nyilvánvaló, amikor Baki Dániel szerepbe lép – pedig kicsi szerep az – szinte erőtlenné és jelentéktelenné teszi a többieket. Ez a színészi intelligencia, a játékhelyzetben való finom alkalmazkodás még akkor is jobban vonzza a nézői figyelmet, mint az eget rengető politikai skandalumok első kézből.
Kísérletük merészsége mégis és mindenekelőtt figyelemre méltó.
– lill –
Fotók: Horváth Judit / Revizoronline