Koncertekkel, közösségi programokkal és bográcsozással ünnepelte novemberben a második születésnapját a Vágóhíd utcai inkubátorház.
A délutánból az éjszakába nyúló programban szerepelt a közös főzés a Budapest Bike Maffiával, a Mesetérkép interaktív foglalkozása, arcjóga Döbrösi Laurával, zsonglőrjátszóház a Tűzmadarakkal, Grund színház improvizációs workshop, megnyílt Árki Tibor kiállítása, és körbe lehetett nézni az egész házban Mező András igazgató vezetésével.
A Konnektor Inkubátorház önkormányzati fenntartású intézmény, amelybe pályázat útján, bérlőként kerülhetnek be kulturális, művészeti vagy szociális szervezetek. „A cél az, hogy közösen tudjunk programokat szervezni, és segítsük őket” – fejtette ki az igazgató.
A nagyon alacsony bérleti díjért cserébe azt kérik, mindenki szervezzen havonta egy ingyenes szociális vagy kulturális programot. „Gyakorlatilag kulturális értéket teremtünk anélkül, hogy terhelnénk az önkormányzat költségvetését ezeknek a programoknak az árával. Barter alapon mindenki segít mindenkinek.”
„Olyan embereket, olyan szervezeteket támogatunk, amelyek még a felnövés folyamatában vannak. Tudunk segíteni például a fiataloknak jogi háttérben, könyvelésben, olyan dolgokban, amelyekben nincs tapasztalatuk” – mondta el Mező András. Amikor már belejöttek, elindulhatnak a saját útjukra. A legtöbb csapatnak és alkotónak bejön ez a gondoskodó közeg, nem szeretnének kilépni, de minden évben van egy-két üresedés: ezekre a helyekre már előzetesen nagy a túljelentkezés.
A Konnektor termeit, szobáit a bérlők úgy használják a saját céljaikra, ahogy szeretnék. Van műhely, műterem és biciklis futárok pihenőhelye is. A nagyterem előzetes beosztás szerint áll rendelkezésre, a bérlők számára ingyenes: ott lehet például színházi próbákat, mozgásos foglalkozásokat tartani. A termet a Ferencvárosban élők is jelképes összegért bérelhetik ki. Az ár azért különlegesen kedvezményes, mert nem bevételt, hanem értéket szeretnének teremteni a környéken élők számára.
Sokszínű a társaság: van dobkör és táncműhely, van, aki a fesztiválokon otthagyott sátrakat hasznosítja újra egyedi tervezésű táskák formájában, és ördöglakat-elven működő textilstruktúrákat készít. Komplex szociális munka, amit Rózsa Magdolna (Test- és Lélekszépítő Alapítvány) végez: ingyenes professzionális szépségápolással, mediálással és segítő beszélgetéssel támogatja a nehéz anyagi helyzetben lévőket.
A születésnapi vacsora után a nagyteremben folytatódott a program: Döme Zsuzsanna alpolgármester is köszöntötte a ház bérlőit, majd az este koncertekkel ért véget: Bagossy Juli & Jurisits Marcell & Nagy Márk, Fotsirk & Notrám és a Hét Hat Klub vette be a színpadot.
Mező Andrásék nem titkolt célja, hogy a Konnektor sikeres működtetésével más önkormányzatoknak is példát mutassanak és egy komplex modellt tudjanak átadni. „Pontosan tudjuk, mennyi üres épület van a városban, amelyeket állagmegőrzési okokból sokszor még fűtenek is. Ezeket nyugodtan lehetne kulturális és közösségi célokra hasznosítani. Nagyon sok helyen ezt azért nem teszik, mert nincs rá rendszer, vagy mert azt hiszik, hogy százmilliók kellenek egy ilyen hely megnyitásához. Mi bizonyítani tudjuk: elsősorban lelkes csapat és elhivatottság kell a felújításhoz.
A festéket az önkormányzattól kaptuk, de a munka oroszlánrészét mi csináltuk az önkéntesekkel. Azóta is próbálunk mindent minél kevesebb pénzből megoldani. Nem tökéletes a hely, van beázásunk is, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni belőle. Nekem mindig az volt a legfontosabb, hogy az itt lévő emberek elkezdenek együttműködni egymással, összedolgoznak, és valami új lesz belőle.”
Melinda Rose
Képünkön: Nagy Márk, Jurisits Marcell és Bagossy Juli
Fotó: Mészáros Gábor
(Megjelent a 9 magazin 2023. december – 2024. januári számában.)