Szélforgó festmény – családi délelőtt a Ludwigban

Március 1-én 10:30-tól 12:30-ig Nemes Márton Techno Zen című kiállításához gyerekprogram és szülői tárlatvezetés kapcsolódik.

A résztvevők nagy méretben fognak festeni a saját maguk által kikevert színekből. A festett felületet kombinálják más anyagból létrehozott rétegekkel, a levegő mozgására reagáló színes elemekkel. Megvizsgálják, hogy a mozgás és a rétegek milyen hatást, érzetet hoznak létre. Felhasználnak akár ipari termékeket, újrahasznosított elemeket is. A foglalkozáson kiderül az is, mit jelentenek a rejtélyes techno és zen szavak.
A program a múzeum 2. emeleti Múzeumpedagógiai stúdiójában és 2. emeleti kiállítóterében lesz.
A foglalkozáson maximum 14 gyermeket és szüleiket tudják fogadni. Aki előzetesen nem regisztrált, szombat reggel 10:00 és 10:30 között érdeklődhet a jegypénztárban (06 1 555 3454) a szabad helyekről.
A szülők a foglalkozásra megváltott jeggyel az 2. emeleten található Nemes Márton: Techno Zen című kiállításon tartott tárlatvezetésen vehetnek részt 11:00 órától.
A családi délelőtt 10:30-kor kezdődik és három egységből áll. Mivel a foglalkozás részei összefüggnek és egymásra épülnek, arra kérik a kedves érdeklődőket, hogy 10:30-ig érkezzenek meg.
Fotó, grafika: Ludwig Múzeum