Till Brönner és a Stiftung für Kunst und Kultur alapítvány tudatosan választotta a társadalmi és politikai feszültségekkel teli Magyarországot a tárlat helyszínéül. Az Identitás – Európai látkép című kiállítás augusztus 25-ig látható a Ludwig Múzeumban, a tárlatvezetések sorozata április 21-én, vasárnap kezdődik.
„Brönner fotográfus és zenész német származású, elkötelezett európai alkotóművész. Olaszországban nevelkedett, erősen kötődik a német Rajna-vidékhez, trombitaművészként pedig Észak-Amerika zenéjéhez, így önazonosságát több világ között kereste” – olvasható a múzeum kiállításismertetőjében. „Tekintetét éppen a kontinensek közötti lét irányította rá Európa globális jelentőségére, fotómunkáival újra meg újra ezt a jelentőséget hangsúlyozza. Legyen szó portrékról, tájképekről, ipari tájról vagy építészetről, érzékeny megfigyelőként Brönner évek óta európai hazája sokszínű fejlődését és társadalmi áramlatait dokumentálja a képzőművészet eszközeivel.”
„Európa ma sokféle problémával és válsággal küzd, egészen a keleti peremén dúló háborúig, és a világ egyik legbefolyásosabb régiójaként nemcsak a koronavírus okozta világjárvány óta foglalkoztatják szerepének és identitásának érzékeny kérdései. Mi választ el bennünket, miközben államok szövetsége vagyunk? Mi köt össze bennünket a nagy különbségek ellenére? A gázvezetékek és a nemzetközi megállapodások, a diktatúrák és demokráciák, a gazdasági és szociális politika vagy az adatvédelem és a digitalizáció égető kérdései között rá kell ébredünk, hogy mindenekelőtt mégiscsak az emberek azok, akik Európa identitását alakítják és meghatározzák. Ez a projekt őket állítja középpontba.”
Az első tárlatvezetés április 21-én, vasárnap 16 órától magyar nyelven, majd 17 órától angol nyelven lesz Hádinger Nórával.
Május 5-én Kasztovszky Anna vezetésével 16 órától magyar, 17 órától angol nyelvű vezetéssel lehet megtekinteni a kiállítást.
A tárlatvezetésen belépővel vagy bérlettel, regisztrációt követően lehet részt venni.
Ajánlott cikkeink
2024. október 5.
2024. október 5.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
6 esemény,
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
https://kilenconline.hu/kultura/nem-roze-froccs-hollai-krisztina-kiallitasa-a-bakats-bunkerben/
Cinemira Youth 2024 – ingyenes filmes kvízest a Púderben
Cinemira Youth 2024 – ingyenes filmes kvízest a Púderben
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várjuk jelentkezésed szeptember 25. éjfélig.
3 esemény,
3 esemény,
Life Coaching Csoport – 2024 ősz
Life Coaching Csoport – 2024 ősz
Az 5 alkalmas Life Coaching Csoport-foglalkozások során olyan témák mentén beszélgetünk, mint az önismeret, személyiségtípusok, kommunikáció, célkitűzés és kitalálunk egy közös projektet, amit együtt valósítunk meg. A foglalkozás ingyenes, de…
5 esemény,
4 esemény,
Thomas Bernhard Bagossy Bálint – Réder Ferenc: Irtás (Trafó)
Thomas Bernhard Bagossy Bálint – Réder Ferenc: Irtás (Trafó)
https://kilenconline.hu/kultura/indulatmuveszet-a-trafoban/
3 esemény,
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
3 esemény,
2 esemény,
Erdei történet – Zenés bábjáték a Fabula Bábszínház előadásában
Erdei történet – Zenés bábjáték a Fabula Bábszínház előadásában
A mese mindkét története az erdőben játszódik. Az előadás első felében két nyuszival ismerkedhetünk meg, akik Nyuszi kapitányhoz szeretnének hasonlítani, s mindent elkövetnek, hogy segítsenek a bajba jutott kislányon, aki elvesztette erdész apukájának „zenélő szerkezetét”. Találkoznak Brekegivel, a békával, Varjú bácsival és a Vadmacskával is, aki első pillanatban, úgy tűnik, akadályozza őket tervük végrehajtásában, de…
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
A bérlethez tartozó előadások: Szept. 5. Cs, 20:00 – A la MAO – MAO plays Standards Opus Jazz Club Okt. 30. Sze, 20:00 – A la MAO – MAO plays Bossa Opus Jazz Club Nov. 27. Sze, 20:00– A la MAO – MAO plays Ballads Opus Jazz Club
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast
Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus
A leghíresebb ferencvárosi cigányprímás
Volt egyszer egy csokigyár – a Stühmer története
Aktuális
- Forgalmi változások az autómentes hétvégén
- Indulatművészet a Trafóban
- Hálózattisztítás miatt vízzavarosodás várható 10-én
- Főváros: szmsz elnapolva, bizottságok megválasztva, főpolgármester-helyettes nincs
- Demokrácia és klíma – beszélgetés az Ingában
- Tisztes helytállás az Európa-ligában a Tottenham ellen
- Ferencvárosé lesz a Ráday utca – ismét megtelhet élettel
- Új elektromos autóbuszok állnak forgalomba tavasszal
- Tíz, tíz tiszta szív – ferencvárosi kultúrkohó
- A Tisza ajándékot hozott, Szentkirályi nekiment Karácsonynak – a HVG élőben közvetít a fővárosi közgyűlésről
- Őszi nagytakarításra hív Jámbor András a Haller utcába
- Győzelemmel felérő vereség – a chicken game folytatódik a fővárosban
- Nagyobb veszteség a Wesley-iskolák bezárása, mint a tartozásaik – a Szegedi Törvényszék szerint is
- A német egyesítés és a szövetségesi mutatóujj
- Mai FTC–Tottenham-meccs: az MVM Dome-nál is lehet parkolni
- Simon Mártonból nem lesz vacsora – a Müpa kulisszái mögött
- Ötletelős klub a József Attila-lakótelepen
- A Miatyánk nem csak egy ima: fesztivál a Bakáts téri templomban
- A szombati kiürítés alatt az FMK fogadja az érintetteket – a vonatközlekedés is leáll
- Kulturális fogadónapot tartott az alpolgármester – a 9tv riportja