Kísérletből kísérletbe – az új Trafó első hónapja

A Trafó egységei – minthogy az előző vezetés is amolyan relé, jelfogó volt, az új is az – most cseréltek rendesen helyet. Immár az új vezetők beszélgetnek ismerősökkel és ismeretlenekkel az előterekben, kísérik figyelemmel, minden jól megy-e. Miközben ezt is továbbvitték, a programban megkezdték a kísérletezést, mit csinálnak másképp.

Az előző évadban a havonta újabb részekkel szórakoztató mostakkor – Luca és Maja az új évadban maratont tartott, így ők vitték át a tüzet, ahogy a költők olyan szépen szokták tudni mondani. A nyolcórás program játékos, figyelemre méltó magabiztossággal kísérletező művészeti generációs saga volt, ami már az előző évadban megtanított minket, nézőket a humorukra, de éppen ezzel el is bizonytalanítottak, min is mulatunk, amikor velük vagy általuk nevetünk. A maratont nagyon lehetett élni, bár nekem azokról a helyekről, ahol ők személyesen nem tudtak ott lenni – ahol cserébe megmutatták valami módon, hogyan dolgoztak –, hiányoztak. Meglátjuk, hol és mikor lesz bármilyen mostakkor, mert a kollaborációjuk inspiráló volt.

Az első hónapban elindult az a sorozatként többféleképpen is értelmezhető / látogatható program, amelyben folytatásos, tematikus hétvégi blokkok vannak. Programadó nyitásként Az erőszak vége címmel és vágyvezértelten megjelölt, nyugtalanító témáról. A sorozatot Vonnák Diána beszéde nyitotta. A helyzet teatralitását Buharovék Antimilitarista szalonjának tere felerősítette ugyan, de a remekül előadott szövegnek a tartalma ütött igazán. A szalon félhomálya pedig pont olyan valóságos volt, mint ez a kis lét, amelyben élnünk adatott.

A Trafó nemcsak befogadó tér, hanem folytatólag támogatja a hazai új előadások születését is, így mutatták be a Rühes kutyát. Az előadás mágikus realizmusa, amire Kárpáti Péternek korábban is erős késztetése / kíváncsisága volt, amivel a markáns szellemesség, játékos irónia nem feltétlenül jár annyira kéz a kézben, mint Bulgakovnál, ebben a munkában nagyon beütött. Ez a csapat is megy az író-rendezővel, ahogy az alkalmi formációi szoktak, de ebben a szédítő mélységeket megjáró előadásban Kárpáti első nagy rendezői dobása az volt, hogy felismerte, kiknek miért, milyen szerepet ad az általa megírt anyagban – és minthogy ő írta, halálos magabiztossággal mozgott a saját anyagában, arra alakította, amerre a lehetőségei és a ráismerései tolták. Minden és mindenki a helyén van: aki szeretne jó benyomást, mire képes néhány függetlenségen edződött alkotó, ezt nézze meg.

A program az exjugoszláv hátterű performasszal, az Afáziával folytatódott, rögzített pillanatot idézett meg, fotót, amelyről zenében és szavakkal is meséltek, de úgy, hogy utána muszáj volt egy egész napot hallgatnom, hogy visszatérjen a jobb kedélyem. Mázlisták vagyunk, hogy színházban élhetjük át a valóság narratíváit – ami kell ahhoz, hogy érezzük és tudjuk, hogyan élünk.

Az első hónapban a fentiek mellett annyi másféle élményt is kínált a ház, hogy akik a teljes hétvégéjüket is bent gondolták tölteni, azoknak adta magát a hely. A programadó hónap után izgalmas évad elé nézünk.

Proics Lilla

A címlapképen jelenet a Rühes kutya című előadásból (Téri Gáspár és Stork Natasa)

Fotó: Trafó

A Trafó új vezetőjével, Erdődi Katalinnal készült interjú itt olvasható.