Köddé vált jégtenger – különleges kiállítás nyílik a Goethe Intézetben

Caspar David Friedrich a korai német romantika alapítója és legjelentősebb festője. A Goethe Intézet és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 2024-ben nyílt pályázatot hirdetett a művész születésének 250. évfordulója alkalmából. A január 16-án nyíló kiállítás a zsűri által legjobbnak ítélt pályaműveket mutatja be.

Ahogy az esemény Facebook-oldalán olvasható, „Friedrich szinte egy időben született az ipari forradalommal, amely 1840-ig tartó élete és munkássága alatt radikális társadalmi, gazdasági, technológiai és ökológiai változásokat hozott Európában. Friedrich művészete részben ezeknek a folyamatoknak a romantika szellemében fogant kritikája, amely a természet autonómiáját, transzcendens erejét képviseli annak fokozódó kontrolljával, racionalizálásával és kizsákmányolásával szemben, ahogy az egyén szellemi-spirituális autonómiáját is a tömegtársadalom homogenizációja és a korai kapitalizmus elidegenítő működése ellenében.”

A kiállításon alkotásaikkal megjelenő művészek – Bori Om, Csatlós Asztrid, Januskó Klaudia, Mákó Bori, Nagy Barbara, Szabó Kristóf (KristofLab) – ennek megfelelően Friedrich munkásságának különféle témáin és motívumain keresztül reflektálnak a jelen kérdéseire.

A tárlatot a Goethe Intézetben január 16-án, 19 órakor Mélyi József művészettörténész-közgazdász, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető decense nyitja meg. A kiállítás január 30-án estig látogatható.

Nyitóképünkön Caspar David Friedrich: A vándor a ködtenger felett (Der Wanderer über dem Nebelmeer) című alkotása

A kép forrása: Dailyartmagazine