Közösségi alkotói workshopot tart november 30-án a Konnektorban Elefánti Emma volt Freeszfe-s színházcsináló, „I am the Storm” címmel.
A workshop a düh, különösen az impulzív, hirtelen és nehezen kontrollálható kitörések témáját dolgozza fel. A résztvevők a közös ráhangolódást és bemelegítést követően különféle színházi és kreatív technikákat alkalmazva reflektálnak a témára. Saját élményeikből és tapasztalataikból kiindulva egyéni etűdöket hoznak létre, amelyeket organikusan illesztenek össze, teret adva a közös alkotás és az egymásra hangolódás folyamatának.
A workshop minden érdeklődő számára nyitott, előképzettséget nem igényel. Különösen örömmel fogadja azokat, akik eddig nem találkoztak hasonló művészeti formákkal. A foglalkozás 16 éves kortól ajánlott, felső korhatár nincs. A résztvevőknek azonban érdemes számolniuk hosszabb, olykor intenzív mozgásos részekkel, ezért olyanok jelentkezését várják, akik számára ez nem okoz nehézséget. A részvétel ingyenes.
Elefánti Emma egy évig volt hallgató a drámainstruktor szakon a korábbi Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd két évig Színházcsinálóként a Freeszfe Egyesületben. Jelenleg a Magyar Drámapedagógiai Társaság drámapedagógiai felnőttképzési szakképzésének hallgatója.
A kérdésre, hogy mi inspirálta éppen erre a tematikájú és vállalású workshopra, azt mondja: „ADHD-s tünetekkel élek, ebből kifolyólag minden pillanatban foglalkoztat az érzelmek intenzitása, a saját és a környezetem felelőssége, a világ idegi berendezkedésének változása. Azt gondolom, hogy a világban mostanában megszaporodó dühnek nemcsak az egyre nyomasztóbb körülményekhez, hanem az ingerektől túltelített világban felnövő, érzékeny idegrendszerekhez is köze van. Munkát szeretnék fektetni ennek a megértésébe, és nem lehet ennek jobb terepe a színháznál, aminek lényege eleve nyitott, érzékeny idegrendszerek találkozása kellene legyen. A workshop alatt szeretnék mások dühmegéléseivel találkozni. Ehhez én hozok egy olyan kollektív alkotási folyamatot, amely biztosítja, hogy mindenki annyit mutasson nekem a saját tapasztalataiból, amennyit kényelmesnek érez, és közösen tehessük láthatóvá ezeket az élethelyzeteket, amelyekkel mindannyian találkozunk, de tapasztalatom szerint nem nézünk rá, nem beszélünk róla egységében. A workshop végeredményeképpen egy közös etűdre számítok a témában, amelyet önmagunk öröméért készítünk – de ha valami teljesen más történik, annak sem fogok útjába állni. A lényeg a közös megértés.”
Fotó: Freeszfe – Nádra Dóra
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
4 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
5 esemény,
4 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
2 esemény,
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
2 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
4 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob
1 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,















