Novemberben a Ferencváros Underground elnevezésű városi séta idézte fel szerzőnk vezetésével az egykori kerületi pinceklubok világát, amelyben a késő Kádár-korszak könnyűzenei eseményei zajlottak, s amelyből a rendszerváltás után az underground univerzum kultikus központja, a Kultiplex is kinőtt.
A Fővám téren, az egykori Marx Károly Közgazdasági Egyetem Duna felőli bejáratától indultunk, ahol a Közgáz Pinceklub működött. A 80-as években az egyetemen tanuló diákok nemcsak a klubot szervezték meg, hanem a késő Kádár-korszak fővárosi underground világát is. A klub vezetője Szabó György volt, akit a rendszerváltás utáni értelmiségi nyilvánosság „Táncos Gyuriként” ismert – ő ma a Trafó menedzser-igazgatója. (Lásd a vele készült interjút a 9 magazin 2023. novemberi számában.)
Innen a Tompa17 irodalmi kávézóba vezetett az út, ahol már várta a csapatot Czabán György és Pálos György. A két filmművésszel, akik alapító tagjai, máig műsorvezetői a Tilos Rádiónak, amely egy időben a Kultiplexben működött, interaktív kerekasztal-beszélgetés zajlott. Pálos filmklubok fiatal látogatójából vált később professzionális művésszé, Czabán pedig a Közgáz egykori Kinizsi utcai kollégiumában működő Jazzpincének volt az ötletgazdája, majd hosszú évekig meghatározó klubvezetője. A Jazzpince elindítása előtt, annak mai helyével szemben, az úgynevezett Betonudvarban kezdte a kulturális szervezői munkát, s olyan kultikussá vált zenekaroknak adott koncertlehetőséget, mint a Neurotic. (Az együttes frontembere, az idén 60 éves Pajor Tamás később megtért, szakított a Neurotickal, jelenleg úgynevezett szózeneesteken lép fel, december 12-én például a szomszédos Turbinában, a Carson Coma frontemberével, Fekete Giorgióval.)
A rendezvényekért személyében felelős Czabánnak a fellépő művészeket és a nehezen kezelhető, egyre gyarapodó közönséget is meg kellett szelídítenie. Meg a kiérkező rendőrjárőröket is: előfordult, hogy ezt egy láda sörrel érte el. A kerületi underground szcéna már a rendszerváltás előtt olyan erővel dübörgött, hogy Czabán gyakorlatilag a saját nyugalma érdekében hozta létre a Kinizsi utca túloldalán a Jazzpincét, ahol aztán a korszak legprogresszívebb muzsikusai léptek fel.
Sétánk érintette a Jazzpincét, a Betonudvart, a hajdanvolt Kultiplexet a Kinizsi utcában és a Ráday Klubot is. A Közraktár utcában, a már két évtizede létező Koktélboltban pedig mindenki kapott egy retró kávéspoharat: pár évtizeddel ezelőtt kiváló tárolóalkalmatossága volt ez az úgynevezett „bélelt presszóknak” is, vagyis a „ferencvárosi védőitalként” is közismert, unikummal felhígított kávéknak.
Bezsenyi Tamás
Kép: A Ráday Kollégium épülete, ahol a Ráday Klub működött
Fotó: Déri Miklós
DJ PALOTAI (1961–2023)
A Tilos Rádió alapítóinak egyike volt Palotai Zsolt – DJ Palotai – is, aki november közepén, mindössze 62 évesen távozott közülünk. Palotai a 90-es évek elejétől az elektronikus zene meghatározó személyisége, a drum and bass és a breakbeat ikonikus alakja, meghonosítója, a legismertebb hazai lemezlovas lett. A rendszerváltás időszakában a Tilos az Á művészeti vezetője, majd a Tilos Rádió zenei főszerkesztője volt. Olyan rendezvényeken lépett fel, mint a Cinetrip, a Freshair, a tököli repteres bulik vagy a 2010-es Burning Man. Éppen halála napján kapott rangos díjat Budapesttől: Pro Cultura Urbis elismerésben részesítették a Budapest zenei életében végzett több évtizedes munkássága, a magyar underground kultúrára gyakorolt megkerülhetetlen hatásának elismeréseként. Fiatalabb zenészek soráról mondható el, hogy úgyszólván Palotai lemeztáskájából bújtak elő: ők is őrizni fogják az emlékét, de a Tilos Rádió honlapján is 2010-ig visszakereshetők a zenéi.
(Megjelent a 9 magazin 2023. december – 2024. januári számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen