Miért kell az ördögöt a falra festeni? – Zeus Salas kiállítása a Bakáts Bunkerben

Ilyen névvel, mint Zeus Salas, csakis isteni dolgokat lehet művelni. De minimum ördögieket. A Magyarországon élő venezuelai művész ördögöket fest, rajzol, installál. Istenien. Szerda este nyílt meg Előttem a holnap című tárlata, amely munkássága utóbbi hét évéből válogat. Jobb helyet nem is lehetett volna kitalálni hozzá, mint a Bakáts Bunker Underground Kulturális Teret, ahol soha nem tűnik metaforának az „alászállni a lélek sötét bugyraiba” kifejezés.

Az előtérben, a bejárati folyosó fekete-fehér ördögös tapétája után balra az alkotó írásos intelmei olvashatók. „Ki itt belépsz, ne hagyj fel minden reménnyel, hanem törekedj arra, hogy meglásd magad a műalkotásokban, amelyeket látni fogsz odalenn” jelleggel. Utazást ígér a művész a saját belső énünk körül. És nem vezet félre: az alászállásra szolgáló ipari lépcsők után balra az első teremben, csak rápillantva a színes és változatos maszkos ördögök képmásaitól hemzsegő falakra, megcsapott a saját magam elmúlt két napja. De nagyon. Rómából landoltam a Bakáts téren, éjszakásnővérként „cipelve” útitársamat, aki pár nappal azelőtt Assisiben a Szent Ferenc-i bukolikától átszellemülten bokáját törte a középkori, esőtől síkos utcakövön. Minden jóban van valami rossz, és minden rosszban van valami jó. Az angyalok is nagyon kegyetlenek.

Meg is kérdeztem a művészt az önmegnyitója után, miért csak ördögöket fest. Miért van az, hogy sehol egy angyal? Mire azt válaszolta, nem kell aggódni, a következő korszaka talán az angyaloké lesz. Ez most az önfelfedezésnek egy olyan időszaka volt számára, amikor a démonaival kellett foglalkoznia, de leginkább azzal, hogyan barátkozzon meg velük. Elbeszélgettünk arról, mitől szenvedünk a legjobban, vajon melyik a legszörnyűbb démonunk: a harag, a lustaság, a féltékenység vagy az üresség?

Az ördög spanyol hangja

Szédítő multimédia-szoba

Szobák kiállítással

A festő magyaráz

Látogatói attitűdök

Egy kicsit festő, egy kicsit dj

Molnár Fanni Rebeka, a Bunker kurátora a más vállára támaszkodik

Salas és ördögei

Falhoz dőlve, rád vártam én…

Ez a megnyitó beszéd

Önarckép?

Dj és festménye

Küklopsz tekintete

Sárga ördög, görbe ördög

Dj-pult képekkel

Önkéntes teremőr nénik a pokol kapujában

Salas lezárt egy korszakot, mind a témát, mind a színeket tekintve: alig várja, hogy a pirosat és feketét kékre meg világosabb színekre cserélhesse, hogy önmaga felfedezése, a szembenézés után a megértésről, az elfogadásról mesélhessen a képeivel. Hogy ez mikor történik majd és mennyi ideig tart, arról nem tud előre számot adni, addig is nézegessük a szépen elrendezett, különböző műfajokban megjelenő ördögöket. Intim rajzsorozatok, monumentális festmények, oltárszerű installációk, amelyek történeteket mesélnek. Mindez egy autodidakta művésztől, mosolygósan, bensőségesen, kedvesen és megnyugtatóan. Salas megszelídítette helyettünk az ördögöket, és berendezett számunkra egy démonsimogatót. Ráadásul a zenéje is jó, úgyhogy haza sem akarunk menni majd. Bár a kaja meg a pia nagyon hamar elfogyott.

Említi a venezuelai fesztivált, amelyet Yare táncoló ördögeiről neveztek el (Los Diablos Danzantes del Yare) és nagyon régi hagyományon alapul. Ugyanúgy ihlető forrásul szolgált ez a számára, mint a mohácsi busójárás, amit szintén nagyon kedvel; mutatja is az egyik installációt, amelyben egy félbevágott busóálarcot is felhasznált. Valóban nem lóg ki a sorból a magyar ördög, de hát jól tudjuk, hogy a démonoknak nincs is nemzeti identitástudatuk.

Megkérdeztem a művésztől azt is, mire jutott végül a saját démonai kutatásával, melyik az ő legsötétebb démona. Mire kisebb előadást tartott arról, hogy a függőség, a szexuális kielégülés folyamatos keresése mennyire fogva tartotta őt. Na, ezek után mindjárt másképp vizsgálgattam a festett ördögöket is. Minden alkotási folyamat terápiás, de jó esetben a befogadás is az. Salas alkotásait szemlélni, megpihenni előttük, megfigyelni a saját reakcióinkat mindeközben szintén gyógyító folyamat. Számomra időutazás és szanatórium. Ferencvárosi sámánommá fogadom.

Molnár Fanni Rebekának, a hely szakai vezetőjének pedig megköszönöm az ötletet, hogy Salas ördögeivel tapétáztatta ki a vakolatlan téglafalakat. Telitalálat. A Bunker első nagy egyéni kiállítása ez, amely eredetileg szeptember 7-ig tartott volna, de egy héttel meghosszabbítják, mint a kurátortól megtudtam, mert ősszel még látniuk kell a városba visszatérőknek. A művész tárlatvezetésével akár, de lesznek zenés rendezvények és beszélgetések is.

Molnár a 444-en olvasott a Népszínház utcai ördögökről, és azonnal megkereste Salas menedzserét, Boronyák Vivient. „Én pont egy ilyen művészt kerestem, ők pedig pont egy ilyen helyet” – mondja, és láthatóan nagyon boldog, hogy mindenki jól érzi magát. Beszél a BakátsFesztről, amely vészesen közeleg, meg arról is, hogy a látogatottságtól függően hosszabbítják meg a kiállítást. Kérdezem arról is, mi lesz még a pincében a téli bezárás előtt. (Fűtés még nincs, a vezetékeket is át kell húzni, szigetelni is kell, úgyhogy a hidegben nem lesz nyitva a hely.)

2025 novemberéig bejelentkezéses és meghívásos alapon betelt már a naptár. Hollai Krisztinának lesz önálló kiállítása még szeptemberben, Horváth Dánielék szervezik októberben a Festészet hetét. A képzőművészeti egyetemmel amúgy is szeretné szorosra fűzni a kapcsolatát a Bakáts Bunker: jövőre két diplomakiállítást is szeretnének itt tartani. „Akit még mindenképp megemlítenék, az Stark Attila, aki a megnyitón is közreműködött, és a muráliát felfestette az előtér falára. Vele is tervezünk önálló kiállítást a jövő év második felében” – teszi még hozzá a kurátor.

Mi pedig a fotós kolleginával elmerengünk még a nehéz napjainkon, aztán hazagomolygunk a téren át. Követnek minket a legkedvesebb démonaink.

Artner Sisso