„Nehéz a könnyűzene” – visszaemlékezés Dénes József Döncire

„Mintha soha nem lett volna egészen ott” – így emlékszik vissza egyik legrégebbi, számtalan koncertjét végighallgató híve Dénes Józsefre, aki a 70-es évektől 2008-ban bekövetkezett haláláig meghatározó alakja volt a budapesti alternatív rock- és punkzenének. „Csak egy gitáros vagyok” – mondta. Sohasem szerepelt frontemberként, nem tolakodott az előtérbe, pedig a születésnapja akár erre is predesztinálhatta volna: március 15-én született.

Az első gitár

Végigzenélte Budapestet Óbudától Pasarétig, de mindig visszavágyott, neki a Ferencváros volt az örök bázis – mondta róla egy másik barátja. Ő maga nem volt valami beszédes, ahogy egyetlen fennmaradt dalszövegében (lásd később) fogalmaz: „a percemberek nyüzsgésében jégszoborként megfagyok”. Előfordult, hogy fényes nappal kiült az Erzsébet téren a régi Gödör Klub bejárata elé egy székre, és vagy egy órát gitározott, nem pénzért vagy produkcióként, csak úgy, a maga örömére.

A Mester utcában született és járt iskolába. Családját maga tömören úgy jellemezte: „dzsentriből lecsúszott prolicsalád”. Az ötvenes-hatvanas években nem volt ritkaság az ilyen. „Sárika (következetesen így hívta anyját – a szerk.) egyszer gondolt egyet, és vett nekem egy dobozgitárt. Játszani egyáltalán nem lehetett rajta, mert fél centi volt a távolság a húrok és a fogólap között, de gitár volt!!!” – így idézi élete meghatározó élményét jóval később készült önéletírásában. Ezt szintén a maga örömére, nem a nyilvánosságnak írta, mert a ferencvárosi élet képei, a zenei fejlődése, magánéletének eseményei (mindközönségesen: nőügyek), a spiritualitáshoz való viszonya mellett a szöveg tele van tűzdelve az épp felhívandók telefonszámaival és esedékes fellépések dátumaival. Dönci kora tizenéves korában kapta haláláig használatos becenevét is, amikor egyik első zenei próbálkozásaként megzenésített több József Attila-költeményt, köztük a „Gügyü, gügyü Döncike” kezdetű gyerekverset is.

Kitaszítva

Kiskamasz korától minden alkalmat megragadott a zenetanulásra. Autodidakta volt, de négyszer felvételizett a Zeneakadémia dzsessztanszakára. Nem vették fel: elméleti és technikai tudását sosem kifogásolták, mindig csak a „zenei felfogását”. Egy évig a vele egyidős Gadó Gábornál tanult, aki mára a dzsesszgitár és a world music egyik világsztárja. Más irányból is találkozott elutasításokkal. 1981-ben a lengyelországi Szolidaritás mozgalom sikereitől föllelkesülve szakszervezetet akartak alapítani a már befutott magyar könnyűzenészek, és Tatán tartottak egy úgynevezett „rocktanácskozást”. A szocializmus ifjúság- és kultúrpolitikáját irányítók itt tették világossá: lehet erről szó, lehet az újonnan indulóknak még lemezük is, de csak a rendszerhez lojálisaknak. Dénes József ebbe a körbe nem fért bele, így lett indulásától alternatív, avagy underground zenész, igazi zenei tehetségként félillegalitásban, ORI-engedély nélkül.

Menyhárt Jenő, Kiss Laci és Dénes József az Európa Kiadó zenekarból (Fotó Szilágyi Lenke)

Szökés mindenhonnan

Dönci zeneileg kezdetben a Szakcsi Lakatos Béla vezette korabeli Kis Rákfogó, a legendás Syrius és Kex irányába tájékozódott, gyakorolta, feldolgozta a zenéiket. Kísérleteiről ír talán legtöbbet az említett kéziratban is, amely Szökésben címen posztumusz jelent meg 2015-ben a Jaffa könyvkiadónál. A cím arra utal, hogy – kezdve gyerekkora nyomasztó epizódjával, amikor a szülei családi válság miatt időlegesen állami gyermekintézetbe adták – életét hajlamos volt szökések láncolataként látni. A könyv szerkesztője, Vass Norbert szerint ebben a korban egy integráns személyiségnek nemigen volt más választása, mint a szökés. Szökés lehetett maga a zene, a hit és a belső emigráció, de a szökés a gyerekotthonból vagy a józanságból is. A szerző magával is – sőt magával elsősorban – kíméletlenül őszinte, Dönci könyve akár magyar drogtörténetként is olvasható: pontosan kiderül belőle, hogy pályafutása alatt mikor jelentek meg az opiátok, majd az újabb és újabb tudatmódosító szerek.

Zenei mindenevő

„A zenei stílusok között akkor még nem voltak lövészárkok, a dzsessz, a progresszív rock és a hard rock között nagy volt az átjárás” – írja emlékezéseiben.

Fénykorában játszott – többnyire egyidejűleg – az Európa Kiadóban, a Balaton együttesben, a Vágtázó Halottkémekben – Grandpierre Attila zeneileg ultraradikális punkzenekarában – és ki tudja, még hány alkalmi formációban. Már az őt követő zenészgenerációhoz tartozott Pajor Tamás, aki 16 éves gimnazistaként kezdett punkzenét játszani a Neurotic nevű zenekarával. De nemcsak a stílusok, a korosztályok között is sokkal szabadabb volt az átjárás, így Dönci ebben a formációban is gitározott – ahogyan az idővel a Hit Gyülekezetébe megtért Pajor Ámen nevű együttesében is. A gyülekezettel ő is hívői kapcsolatba került rövid időre, akárcsak a Balaton frontembere, Víg Mihály, de később mindketten kiléptek (Pajor Tamás viszont a Hit Gyülekezete egyik vezetőjévé vált, s máig fellép az Ámen zenekarral).

Orfeusz

Ha hangulata vagy anyagi helyzete úgy kívánta, Dönci eseti felkérésre szinte bármilyen, akár szórakoztatóipari produkció alá is betonbiztos gitáralapot adott. Ezeket saját szólókkal tűzdelte – a Santana-repríztől a cigány folklórig. Gerencsér Károly gitáros-énekessel két évig lépett fel havonta, kéthetente duóban, többek között a Bakáts téri Orfeuszban. Akkor találkoztak – emlékezett vissza Gerencsér –, amikor egy Fesztergom-fesztiválon játszottak InterPál nevű zenekarával, a Vidámpark együttes előtt, amelynek akkor Dönci volt a gitárosa. Ezt követő fellépéseik során sok Gerencsér-féle InterPál-dallal is szerepeltek, mert Döncinek nagyon tetszett az átdolgozások stílusa. Fokozatosan „fantasztikusan eklektikus” lett a repertoárjuk, mert mindig kevés idő volt a próbára. „Csak azt nézzük meg gyorsan, mit tudunk együtt, nincs idő. Nehéz a könnyűzene” – idézte barátja kedvenc, gyakran emlegetett mondását Gerencsér.

Dixi, az akusztikus költő

Döncinek egyetlen szerzői szólólemeze készült el Dixi címmel, amelynek dalszövegeit Dixi „írta”, azaz Gémes János, aki szinte kizárólag szóbeli formában alkotott. Dixi magánbeszélgetésekben, klubokban, kocsmapultoknál vagy a szabadban adta elő szikrázó, szabad asszociációkra épülő verseit és szövegeit. Ezen a lemezen, amely ma már igazi ritkaság, Dixi saját előadásában rögzített szövegek vannak – az eredeti hangfelvételeket Dönci szerkesztette rá a saját kompozícióira, vagy külön írt hozzájuk kísérőzenét. Az Idézetek című dal szövegét viszont Dönci írta: egyetlen fönnmaradt dalszövegét ars poeticájaként tartják számon barátai. „Örök vesztes véglények között miért játszanám a szupersztárt” – hangzik fel a dalban, ám ehhez a lemezhez mégis sikerült megnyernie a kortárs undergrund rock legnagyobbjait: többek között Somló Tamás, Cseh Tamás, Kamondy Ágnes, Víg Mihály énekelte föl a számokat.

Játszani végkimerülésig

A Drégely utcában volt az utolsó lakása, onnan vonszolták ketten a saját nehéz Marshall erősítőjüket a Boráros téren keresztül, a virágágyásokon át – az volt a legrövidebb út – a szemben, a Ráday utcában üzemelő Orfeusz sörözőbe, a föllépti helyükre – meséli Gerencsér. Ott óriási tömegben, kocsmazajban általában többórás, kétgitáros, telt házas koncerteket adtak. „Egy alkalommal a szünetben egyszer csak lebukott Dönci feje az asztalra – idézte föl Gerencsér. – Felráztam, mi a baj?! Áá, tudod, cukorbetegség, meg minden, meg ma csak egyszer ettem. Na, de vége a szünetnek, menjünk vissza zenélni.” És játszottak még két órát tovább.

Harangozó István

Dönci Ferencvárosról
„Lepukkant, ám kedélyes hely volt a Ferencváros a hatvanas években. Csörömpölő tuják, hajnalban mogorván munkába menő melósok, kézikocsit toló guberálók, szájukban a szüntelen kialvó szivarcsutkával, közismert félnótások. […] Az utcán recitativóban gajdolták: Jeges, jeges!!! A másik dallamos szónoklat így szólt kvartban: Szódás! Szódavizet!
A szódát is lovas kocsiról adagolták, óbégatásra többnyire asszonyok siettek az utcára vödrökkel a jégért, vagy a szódás csereüvegekkel. Nagy kitüntetés volt, hogy néha felülhettem a szódáslóra. A játszótereken galerik alakultak, véresen játékos bandaháborúkkal. […] A suszterüzlet munkaidő után próbahellyé alakult át. Klarinéttal, tangóharmonikával gyakoroltak. Bandi bá’, a trafikos, szálanként is árulta a cigarettát. […] Szűk kis boltja peremvárosi agoraként működött, lehetett tantusszal telefonálni, aktuális skandalumokról informálódni, totózni, vagy akár huszonegyezni is filléres alapon.” (Részlet Dénes József Szökésben című könyvéből)