Az európai jazz legrangosabb szakmai díját nyerte el a Budapest Music Center épületében működő Opus Jazz Club – olvasható az intézmény honlapján. A műfaj nemzetközi szereplőit tömörítő Europe Jazz Network zsűrijének indoklása szerint a BMC stílusok széles skáláját átfogó programot állít össze, amellyel ráirányítja a figyelmet a zenére mint kreatív művészeti ágra. Az EJN 13. alkalommal ítélte oda a díjat, az elismerést megtestesítő üvegszobor hivatalos átadására szeptember 14-én kerül sor Gentben, a 10. European Jazz Conference-en.
„A Europe Jazz Network 13. alkalommal ítélte oda a legizgalmasabb koncertprogramot jutalmazó EJN Award for Adventurous Programming díjat. Az elismerést évről évre egy olyan európai fesztivál vagy koncerthelyszín nyerheti el, amely jövőbe mutató és sokszínű jazzprogramot kínál a nagyközönségnek. Összesen 37 ország 200 tagszervezetének javaslatai kerültek a Europe Jazz Network neves szakemberekből álló zsűrije elé – az ő döntésük alapján bizonyult európai viszonylatban is a legjobbnak az Opus Jazz Club koncertprogramja.
A díj nem csupán a 11 éve működő budapesti klub mainstreamen túli, magyar és külföldi zenekarokat felvonultató programját jutalmazza, hanem a 25. jubileumát nemrég ünneplő Budapest Music Center egész művészi koncepcióját, amely a jazzklub mellett klasszikus és kortárs zenei koncertteremmel, zenei információs központtal és könyvtárral, illetve saját lemezkiadóval vált a zenészek és zeneszerzők otthonává az évek során.
A zsűri kiemelte, hogy
a Budapest Music Center merész elkötelezettségről tesz tanúságot mind hazai, mind külföldi művészek felé, és stílusok széles skáláját átfogó programot állít össze, amellyel hitet tesz a zene mint kreatív művészeti ág mellett.
Székhelye valóságos álom a zenészek számára: a 120 éves budapesti épületet a felújítás során igazi zeneházzá varázsolták. A BMC elhivatottsága egyben kiállás a művészi kifejezés szabadsága mellett, ami másoknak is inspirációt ad arra, hogy népszerűsítsék a zenét.
A díjat megtestesítő üvegszobor hivatalos átadására szeptember 14-én kerül sor Gentben, a 10. European Jazz Conference keretében, amely a műfaj szereplőinek legfontosabb éves találkozóhelye. Az ősz folyamán az EJN képviselői is ellátogatnak majd a BMC-be az elismerés kapcsán.
A Budapest Music Center története 1996-ban indult, amikor Gőz László harsonaművész megalapította a BMC Magyar Zenei Információs Központot, a magyar zeneművek és művészek közös, térítésmentesen elérhető adatbázisát, amelyben jelenleg közel 5000 klasszikus és jazz-zenész, zeneszerző és együttes, illetve 32 000 magyar zenemű adatai szerepelnek. 1998 óta működik a BMC Records lemezkiadó, amelynek katalógusa eddig 350 albumot – köztük MIDEM-, Jazzman- és Gramofon-díjas kiadványokat – számlál, és évente 15-20 lemezzel gyarapodik. 2013-ban nyílt meg a Budapest Music Center saját épülete, ahol az ingyenesen látogatható zenei könyvtár mellett helyet kapott egy kamara koncertterem, az avantgárd és kísérleti projekteket is befogadó Opus Jazz Club, hang- és képstúdió, valamint az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány irodája. Az elmúlt 11 év alatt közel 4000 koncertet hallhatott a nagyközönség a BMC épületében.
Fotó: BMC/Posztos János
Ajánlott cikkeink
2024. október 9.
2024. október 9.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
6 esemény,
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
https://kilenconline.hu/kultura/nem-roze-froccs-hollai-krisztina-kiallitasa-a-bakats-bunkerben/
Cinemira Youth 2024 – ingyenes filmes kvízest a Púderben
Cinemira Youth 2024 – ingyenes filmes kvízest a Púderben
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várjuk jelentkezésed szeptember 25. éjfélig.
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
https://kilenconline.hu/kultura/a-miatyank-nemcsak-egy-ima-fesztival-a-bakats-teri-templomban/
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
Faragó Béla−Kovács Kristóf: Pormacska dalok és táncok
https://kilenconline.hu/kultura/a-miatyank-nemcsak-egy-ima-fesztival-a-bakats-teri-templomban/
Thomas Bernhard – Bagossy Bálint – Réder Ferenc: Irtás (Trafó)
Thomas Bernhard – Bagossy Bálint – Réder Ferenc: Irtás (Trafó)
https://kilenconline.hu/kultura/indulatmuveszet-a-trafoban/
6 esemény,
Nem rozé fröccs – Hollai Krisztina kiállítása a Bakáts Bunkerben
Szellemcsont – kiállítás a Trafó Galériában
Szabadtéri önkormányzati fogadóóra – Haller park
Szabadtéri önkormányzati fogadóóra – Haller park
Baranyi Krisztina polgármester, Döme Zsuzsanna Suzi alpolgármester, Reiner Roland alpolgármester
Waldsee 1944 – kiállítás a 2B Galériában
Waldsee 1944 – kiállítás a 2B Galériában
https://kilenconline.hu/kultura/waldsee-1944-oktober-7-en-nyilik-a-2b-galeria-kiallitasa/
9 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
Hernyóból pillangó – könyvbemutató a Tompa17-ben
Hernyóból pillangó – könyvbemutató a Tompa17-ben
Szeretettel üdvözöllek, kedves olvasó! Ha már eljutottál addig a pontig, hogy elolvasd ezt a bevezetőt, akkor tudd, hogy okkal találtál rá, mert minden okkal történik. Talán éppen keresőben vagy és…
6 esemény,
Lenhossék utcai Miyawaki erdőfenntartás
Lenhossék utcai Miyawaki erdőfenntartás
https://kilenconline.hu/kornyezetvedelem/rendbe-teszik-a-lenhossek-utcai-miyawaki-erdot/
4 esemény,
4 esemény,
4 esemény,
Szellemcsont – kiállítás a Trafó Galériában
4 esemény,
Erdei történet – a Fabula Bábszínház zenés bábjátéka a Désiben
Erdei történet – a Fabula Bábszínház zenés bábjátéka a Désiben
A mese mindkét története az erdőben játszódik. Az előadás első felében két nyuszival ismerkedhetünk meg, akik Nyuszi kapitányhoz szeretnének hasonlítani, s mindent elkövetnek, hogy segítsenek a bajba jutott kislányon, aki…
4 esemény,
Ferencvárosi Pályaválasztási Börze – FMK
Ferencvárosi Pályaválasztási Börze – FMK
https://kilenconline.hu/info/palyavalasztasi-borze-az-fmk-ban/
5 esemény,
Nedko Szolakov: Az 5-ös számú, sarokba szorított egyéni kiállítás – Ludwig Múzeum
6 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
Kulturális csalétkünk, a pogácsa – happening a Ludwig Múzeumban
Kulturális csalétkünk, a pogácsa – happening a Ludwig Múzeumban
A múzeumi terekben a kiemelt események alkalmával (megnyitó, finisszázs, konferencia, borest) étkeztetés is folyik. A magyar múzeumi eseményeken a legnépszerűbb és legegyszerűbb kínált étel a pogácsa. Fajgerné Dudás Andrea képzőművész…
8 esemény,
Szellemcsont – kiállítás a Trafó Galériában
Nedko Szolakov: Az 5-ös számú, sarokba szorított egyéni kiállítás – Ludwig Múzeum
RUSZT 2024 – Ráday Utcai Színházi Találkozó
4 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
2 esemény,
Nedko Szolakov: Az 5-ös számú, sarokba szorított egyéni kiállítás – Ludwig Múzeum
5 esemény,
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
A bérlethez tartozó előadások: Szept. 5. Cs, 20:00 – A la MAO – MAO plays Standards Opus Jazz Club Okt. 30. Sze, 20:00 – A la MAO – MAO plays…
4 esemény,
Podcast
Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus
Das ist ein Unikum! – podcast a legrégebbi ferencvárosi családi vállalkozásról
A leghíresebb ferencvárosi cigányprímás
Aktuális
- Soós András 70: születésnapi koncert a Budapest Music Centerben
- Rákosi Gyula ma nyolcvanhat éves
- Lázár HÉV-ritkítási terve összehozhatja Karácsonyt és Vitézyt – a miniszter alpári módon reagált, és úgy tűnik, visszatáncol
- Pályaválasztási börze az FMK-ban
- Rendbe teszik a Lenhossék utcai Miyawaki-erdőket
- Textilváros készül szombaton a Ludwig Múzeum családi délelőttjén
- 9tv: Informál-fogadóóra a Haller parkban
- „Bezzeg Ferencváros” – új negyedet építsünk, vagy rehabilitáljuk a régit?
- Első fokon elítélték a Ráday utcai református kollégium felgyújtóit
- Karácsony, Vitézy és a BKK is tiltakozik a HÉV-ek tervezett járatcsökkentése ellen
- Három jó válasz egy könyvet érhet – irodalmi kvízjáték újra
- Így köszönti a kerületieket Baranyi az új közgyűlés megalakulása után
- Áthelyezik a 179-es busz Közvágóhíd megállóját
- Olvasókört indít a kerületi Kutyapárt
- Jámbor újra benyújtja végrehajtási törvényt módosító javaslatát
- „Ma a fiatalok diktálják a tempót” – Nyerusay Viktória, a Mester Galéria és Közösségi Tér vezetője
- Megjelent a 9 magazin októberi száma
- Grenadír-demars; veszélyes bolhacirkusz a Városházán; a zsarnokábrázolás filmtörténeti példatárához; valamint az apró
- Online akadémia az orvostudomány legújabb eredményeiről
- Összeült az új kerületi képviselő-testület – képgaléria és videó