Idén június 1. és 9. között a Ferencvárosban található Nemzeti Színház falai között rendezik meg a magyarországi nemzetiségi színházak seregszemléjét, a Jelen/Lét Fesztivált.
„A világesemények tükrében talán minden eddiginél fontosabb, hogy ezen társulatok újra együtt legyenek és megmutatkozhassanak a nagyközönség és a szakma előtt” – írja a színház hivatalos sajtóközleménye. (Hogy mik azok a világesemények, azt nem fejti ki bővebben a szerző, ahogy a hazai eseményekre és tükrökre sem tér ki. Persze ez nem meglepő, hiszen a magyarországi magyar színházak társulatinak az együttléte nem annyira fontos a számára, mint az orosz színházi rendezők munkáinak bemutatása a nemzet színházi palotájában, amely Ferencváros építészeti kultúráját gazdagítja. a szerk.)
A 13 hazai nemzetiség előadóművészeit idén hetedik alkalommal hívták meg a Nemzetibe, hogy bemutassák legfrissebb alkotásaikat. A Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és természetesen a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával megvalósuló fesztiválon idén összesen húsz hazai és két határon túli produkciót láthatnak az érdeklődők – nagyrészt nemzetiségi nyelven, legtöbbször magyar felirattal. Az előadások mellett workshopok és színészportrék, alkotói estek is színesítik a színházi együttlét víziójának palettáját.
Az idei esztendőben először vesz részt az eseményen a Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház. Velük indul a Jelen/Lét fesztivál programja június 1-én szombaton este. Vitalij Kirejko Az erdő dala című fantáziaoperáját adják elő, amely jelentős mű az ukrán zenetörténetben. A Leszja Ukrajinka drámája nyomán született opera a szerelem győzelmét, a jóságot és a boldogságért vállalt áldozatkészséget énekli meg.
Ugyanezen a napon 19.30-tól a Kaszás Attila teremben az Antigoné című rock musical látható a Romano Teatro előadásában.
A Jelen/Lét fesztivál programja itt található.
– sis –
Fotó: Nemzeti Színház
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
4 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
5 esemény,
4 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
2 esemény,
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
2 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
4 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob
1 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,















