Két hétig látható Horváth Csaba Árpád Turul-G című public art projektje, amelynek a Pesti Srácok kortárs művészetet eltörölni kívánó kommandója már az elkészülte előtt nagy reklámot csinált tavaly októberben. A G-osztályú Mercedes terepjáróra lecsapó mondabeli madarat ábrázoló installáció este világít is.
Döme Zsuzsanna kerületi alpolgármester már a pályázati nyertesek kihirdetésekor elmondta az érdeklődő sajtónak: szerinte azért fontosak ezek az utcai alkotások, mert egyébként alig találkozhatnak kortárs műfajokkal az emberek az emlékezetpolitikai és giccsszobrok erdejében. És, mivel a street artot és a public artot támogató lektorátust 2013-ra felszámolták, a képzőművészeti forrásokat a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia osztja, a köztéri alkotásoknál így az esztétikai és a szakmai szempont befolyásolja a döntéshozókat a legkevésbé.
A public art pályázatra műfajtól függetlenül várják a Ferencváros tereihez és problémáihoz kötődő, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló műveket. A következő pályázatot 2024. szeptember 13-án 12 óráig lehet benyújtani.

A tervezett időben, április 22-én kiállított mű alkotója, Horváth Csaba Árpád a pályázatában arról írt, hogy az eredetileg katonai célokra tervezett Mercedes G manapság az orosz maffiához, a világ oligarcháihoz kötődik, miközben szakrális jellegű is, mivel II. János Pál pápa golyóálló autóját is ebből a típusból alakították ki. Nem mellesleg a turul felidéz egy másik kerületi szobrászati tárgyat, a Fradi-sast is.
Minden tavalyi nyertes pályázó projektleírása megtalálható a felkért szakmai zsűri ülésének jól áttekinthető jegyzőkönyvében.
A kortárs művészetért rajongók és azok, akik hisznek a helyi közösségekkel folyó párbeszédben, nem fogják kétségbe vonni a köztéri installáció érvényességét. Tavaly a pályázati eredmények kihirdetésekor a kormánypárti Pesti Srácok megkérdezte a ferencvárosi Fidesz frakcióvezetőjét is, aki viszont már akkor úgy nyilatkozott, hogy kétséges a nyertes public art alkotások művészeti értéke, és problémás, hogy a politikusok nem szólhatnak bele a pályázattal kapcsolatos döntésekbe.
– sis –
Fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. július 12.

2025. július 11.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán